Ők az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díj különdíjasai

Ők az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díj különdíjasai

A független magyar előadó-művészek elismerésére alapított két szakmai díjról döntöttek a kuratóriumok, a járványügyi helyzetre és a 2020-as csonka színházi évadra való tekintettel rendhagyó módon. Idén csak különdíjakat ítélnek oda: a kortárstánc alkotókat elismerő Lábán Rudolf-díj esetében Angelus Iván és Lőrinc Katalin táncművészeket tüntetik ki pedagógiai munkásságukért, a színházi teljesítményeket méltató Halász Péter-díjnál pedig a freeSZFE-akciósorozatot. A díjátadót a későbbiekben rendezzük meg a Trafóban.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház által 2005-ben a magyar kortárstánc legjobbjainak elismerésére alapított Lábán Rudolf-díj kuratóriuma, valamint a Trafó és a Színház folyóirat által 2018-ban alapított Halász Péter-díjat kuratóriuma is úgy döntött, hogy jövőre összevontan díjazza majd a 2020-as és a 2021-es előadó-művészeti teljesítményeket, idén pedig különdíjakat adományoz. Indoklásuk az alábbiakban olvasható.

LÁBÁN RUDOLF-DÍJ 2021

"A 2020-ban bemutatott legjobb innovatív kortárstánc előadásért járó Lábán Rudolf-díjat idén nem adja ki a szakmai kuratórium. A 2020 tavaszán induló pandémiás helyzet, illetve a színházak két hullámban történő bezárása miatt ugyanis a társulatok és a független alkotók az előző évben csak szórványosan tudták bemutatni és játszani a darabjaikat. Ezért úgy gondoljuk, a korábbi nomináltakkal és díjazottakkal szemben igazságtalan, sőt, méltánytalan lenne, ha a nagyságrendekkel kevesebb bemutató közül ismernénk el Lábán Rudolf-díjjal a legjobbakat, mint a korábbi években, amikor több mint száz táncdarab közül kerültek ki a díjazottak, mert mindenki megtarthatta az új művei bemutatását. Azonban azt sem szeretnénk, ha a 2020-ban bemutatott alkotások elesnének a díjazás lehetőségétől, ezért – a járványügyi helyzet alakulásának függvényében – jövőre a tavalyi és az idei összes premiert együtt fogjuk a díj odaítélésével értékelni" – írja közleményében a Lábán-díj kuratóriuma, melynek tagjai független esztéták, kritikusok és szakújságírók.

Ha előadásokat nem is díjaznak ebben az évben, fontosnak tartják, hogy a különdíjak odaítélésével felhívják a figyelmet az egy-egy naptári éven jóval túlmutató és a hazai kortárstánc területén kimagasló szakmai tevékenységekre. "Ezért a Lábán-kuratórium idén is döntött a különdíjról, melyet ezúttal két olyan pedagógusnak ad át – Angelus Ivánnak és Lőrinc Katalinnak –, akik a maguk területén a legtöbbet tették azért, hogy Magyarországon meghonosodhasson és kibontakozhasson a kortárstánc szemlélete, szellemisége és gyakorlata." 

A Lábán-kuratórium tagjai 2021-ben: Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus, Bálint Orsolya tánckritikus, újságíró, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Komjáthy Zsuzsanna tánckritikus, Králl Csaba tánckritikus, szerkesztő, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész, Török Ákos tánc- és színikritikus, szerkesztő.

Angelus Iván - Fotó: Szilágyi Lenke 


Lőrinc Katalin - Fotó: Futár Ernő

HALÁSZ PÉTER-DÍJ 2021 

A 2020-as naptári évben a vírus terjedésének visszaszorítása érdekében bevezetett korlátozások felborították a színházak működésének megszokott rendjét, és úgy tűnik, egy ideig még nem is térhet vissza minden a megszokott kerékvágásba. Az elmaradt bemutatók, valamint az előadások folyamatos játszásának ellehetetlenülése miatt a kuratórium úgy határozott, hogy a 2020-as Halász Péter-díjat nem adja ki. A tavalyi premiereket az idén színpadra kerülő munkákkal együtt veszik számításba, amikor jövőre a 2020-as és 2021-es összevont év díjazottjairól döntenek.

“Ugyanakkor azt gondoljuk, nem mehetünk el szó nélkül azon fejlemények mellett, melyek talán még a koronavírusnál is súlyosabb csapást mértek a magyar színházi szakma már eleve legyengült immunrendszerére. Ezért különdíjjal szeretnénk elismerni azt az akciósorozatot, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói közössége 2020. szeptember 1-jén indított az intézmény autonómiájának megőrzése érdekében. Ezek az alkotás hagyományos hierarchiáit kritikusan felülvizsgáló, a színjátszás szokványos színtereiről kilépő, sokak számára az aktív részvétel lehetőségét felkínáló performanszok Magyarországon ritkán látott módon gondolták újra a színház társadalmi funkcióját, miközben egyszersmind ékes bizonyítékául szolgáltak a hallgatók mesterségbeli tudásának és kiváló együttműködési készségének. S nem utolsó sorban hitet adtak a jövőre nézvést, hogy egyszer ilyen is lehet majd a színház” – indokolta döntését a szakmai grémium.

A kuratórium tagjai 2021-ben: Darida Veronika esztéta, Herczog Noémi kritikus, szerkesztő, Imre Zoltán színháztörténész, Kricsfalusi Beatrix irodalom- és színháztörténész, Rádai Andrea kritikus, szerkesztő, Varga Anikó kritikus, szerkesztő.

SZFE csoportkép - Fotó: Fuchs Máté
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek