Mitől csendes a háború? - interjú Molnár G. Nórával
Molnár G. Nóra 2021 áprilisában mutatta be Csönd című darabját a Trafóban, amely legközelebb április 18-án ugyanitt lesz látható. Borzasztó aktualitását az időközben kitört orosz-ukrán konfliktus és az agresszió jelenidejűsége adja. A fiatal rendező 1992-ben a vajdasági Zentán született, itt töltötte gyerekkorát is, amelyet a Délszláv háború, majd annak következményei kísértek végig. 2015-ben szerzett színművészi diplomát az Újvidéki Művészeti Akadémián. Ezt követően a színházrendezőnek tanult a Színház- és Filmművészeti egyetemen, Horváth Csaba osztályában. Itt 2020-ban diplomázott, ettől fogva pedig a Vörösmarty Színház tagja Székesfehérváron.
A háború absztraktan vagy konkrétan jelenik meg a Csöndben?
Molnár G. Nóra: A háború a darab motorja, annak a gépezetnek a középpontja, ami megmozgat egy családot, de azonosíthatnám őket egy egész országgal is. Nem direkten, hanem a kiszolgáltatott, elszegényedett és megfélemlített ember – vagy család vagy város vagy ország - bemutatásán keresztül ábrázoljuk a háborút és annak folyományait. Ez három szálon vonul végig; az első mikor Josip Broz Tito Jugoszlávia elnöke lesz, majd a ’80-as években népszerű partizán filmek, amik hatására a gyerekek állandóan háborúsdit játszanak, ezt követően pedig kitör a Jugoszláv háború, ami huzamos ideig az életük részét képezi.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta április 18-án fogjátok először játszani a darabot.
A háború kitörését követően három nappal, egy beszélgetés során döbbentem rá, hogy ezt az előadást 2 éve írtuk, így a covid miatt többször elmaradt a bemutató, és éppen a korlátozások utáni pótlások most sem teszik lehetővé, hogy sűrűn játsszuk. A ritkaság közben, pedig visszakúszott a történelem. Ha most kezdenénk el próbálni, akkor erős aktuálpolitikai felhanggal bírna, de ennél szürreálisabb az, ahogy tőlünk függetlenül ismét kitört egy háború, ami így a darabnak is más színt ad(hat.)
Szerinted milyen nyomot hagy rajta ez az aktualitás?
A kilencvenes években Vajdaságban élve mi nem voltunk olyan veszélyben, hogy lőjenek ránk vagy lebombázzanak bennünket. Legalábbis hittük, hogy nem leszünk. De most a Kárpátalján maradt magyarok és ukránok ugyanazt a fajta életmódot élik, mint amit mi éltünk. Fizikailag nem vagy háborúban, de minden napot végigkövet a félelem, a lehetősége annak, hogy ma véletlenül itt landol valami. Aki megnézi a darabot, talán meg tud érteni valamit a háborús övezetben élők jelenéről és valóságáról. Terék Anna a háborút mint fogalmat magyarázza el. Emellett hangsúlyos a hatás, a nyomhagyás, a háborús „utóélet” is.
A címet adó ’csönd’ és a feldolgozott "hangos" téma ellentéte az utóhatásokkal van összefüggésben?
Igen. A darab eredeti címe Tanult némaság volt. A háború utáni hangtalanság, lehet megnyugvás vagy félelem is. A legfontosabb viszont az, hogy megtanulunk mindezekről nem beszélni.
Ez kifejezetten a transzgenerációs traumákra emlékeztet. Ezért döntöttél úgy, hogy egy család életét jeleníted meg?
Az volt fontos a számomra, hogy abból induljak ki, amiből anno az én nagyszüleim. Az ő korukban mindenhol voltak megszorítások, de mindenkinek volt munkahelye is. Én már a szegénységbe születtem bele. A mai napig nagyon érdekes érzékelni az átváltozást a családunk három generációján keresztül, például azt, hogy hogyan gondolkodunk az anyagiakról. Az előadás által megértettem a családtagjaim hozzáállását bizonyos dolgokhoz. Amikor egy politikai rendszer nyújt neked jobb lehetőséget az életre, akkor onnantól kezdve mindig jelen lesz a rendszer iránti hála. És amikor a rendszer elbukik, a hála még mindig ott marad vagy valamiféle hitté alakul, ami tovább öröklődik.
fotó: Szombathy András
A Csöndet a saját tapasztalataid mentén bontottad ki, vagy az ezelőtt hasonló témában született darabok rendezői vizsgálatát is beleszőtted az alkotói folyamatba?
Alapvetően nincsenek referenciák, mert nem úgy vágtam bele, hogy a háború lesz a központi témája. Eredetileg egy család széthullásáról szólt, amiben a háború megjelenik okozóként. Eleinte csak a fiúgyermek monológjaiból állt a darab, amivel arról akartam mesélni, milyen volt Jugoszláviában felnőni, és gyerekként a NATO bombázásokat valamifajta pozitív izgalomként felfogni és nem életveszélynek. Felnőttként viszont már úgy gondolsz vissza, hogy „dehát apáinkat ez tette tönkre.” A fiú monológjaiból később párbeszédek születtek. Amikor már meg volt a nyersanyag, akkor szabad kezem volt abban, hogy dramaturgként dolgozzam rajta. Történt egy fókuszváltás, ami által az eredeti koncepció kinőtte magát.
Végül középpontban maradtak a fiú gyermeki(bb) megélései?
Igen, természetesen mindenki magából tud építkezni, emiatt a néző eleinte a fiú igazságán keresztül látja a teljes történetet. Ezen a szűrőn át él meg igazságtalanságokat is. A darab során ezt idővel el kellett hagyni, egy picit leépíteni, hogy ne váljon egyoldalúvá. Közben próbáltam ellenpontozni is az anyagot. Annyira szuggesztív és erős képekből épült fel, hogy úgy éreztem valahogyan elő kell kaparni a bennük rejlő humort is. Máskülönben túlságosan sötét maradt volna a történet.
Így egy emészthetőbb darab született?
Ezt nem merném kijelenteni, de talán így könnyebb. Egy másik szempont az, hogy Budapesten 2021-ben – ekkor volt a bemutató - nagyon sokan a generációmból, vagy akár idősebbek sem tudták és tudják, hogy mi is történt Jugoszláviával. Nem szerettem volna, ha bagatell vagy oktató jellegű előadás születik. De azt akartam, hogy megértsék azok is, akik nem tapasztalták meg a történelem ezen részét. Az eddig visszajelzések alapján ez sikerült.
Van olyan váratlan rendezői eszköz a darabban, ami kiszakítja a nézőt a megszokott színházi élményből?
Talán a dokumentumértékű anyagok. Az akkori időszakban készült, különböző képanyagokat és dokumentumfilm-részleteket is használunk. Ezenkívül van néhány politikai jelenet, aminek minden szava egy az egyben elhangzott valamikor. Ezek mind interjúkból, könyvekből kiragadott szeletei a háborúnak.
Másrészt Matisz Flóra Lili zeneszerzői hozzájárulását tudom kiemelni. Ez volt az első közös munkánk, és kulcsfontosságú dalokat épített az előadásba. Volt olyan, amihez ragaszkodtam, mert például egy jugoszláv pophimnusz, ami a szabadságot, végtelenséget és boldogságot jelképezte és fontos szerepet is tölt be a darabban. Mellette szintén zeneileg érdekes Berta Csongor – ő játssza a fiú szerepét -, aki fantasztikusan rappel. Volt egy Anna által írt sor, ami annyira megtetszett, hogy írtam hozzá én is még fél oldalt. Lili és Csongor ebből közösen épített egy olyan számot, ami szerintem a Csönd gócpontjává vált. Az anyagból azóta az előadástól független más rapszáma is született.
Látták már az előadást vajdaságiak?
Eddig az összes alkalomra jöttek Vajdaságból származó nézők. Számomra nagyon fontos a visszajelzés az ő részükről is. Az eddigi előadások után mindig kialakult egy csoportos beszélgetés, ahol a közönség közül sokan megosztották emlékeiket erről az időszakról, a határon innen és túl is.
