Test-tájkép kiállítás – Mészáros Máté: Fény által

“Szeretem a testeket, a teret és a fényt úgy kezelni, mintha egy tájképet építenék, ahol a dombok, a fák, a madarak és vizek olyan arányban helyezkednek, ahogy én elképzelem. Ez alapján a színházban térből, testekből és fényekből hozok létre test-tájképszerű kompozíciókat.”

Hogyan írnád körül a Fény által-t az eddigi munkásságod kontextusában?

Pillanatnyilag ez az utolsó befejezett darab, amit elkészítettem. Egy olyan folyamat állomása, amely szerintem még nem ért véget, tehát nem gondolom, hogy ezután radikálisan más darabokat csinálnék. Az utolsó két-három előadásom már specifikusan foglalkozott a testtel, a test mozgásával és a funkcionális testi képek kialakításával; a Fény által is ehhez csatlakozik be. Ebben az előadásban minden eddiginél hangsúlyosabb a fény azon, ami látszik. Ettől elmélyültebb, fókuszáltabb az élmény. A fény - a túlkoreografált fénykompozíciókat és az egyáltalán nem használt fényt is ideértve - régóta jelentős részét képezi annak, amivel foglalkozom. Szerintem most sikerült egy olyan előadást létrehoznom, amire mindig is törekedtem. Ez azt jelenti, hogy a zene, a fény és a mozgás három teljesen egyenértékű és egymás mellett szimultán futó előadásként találkozik össze. Az volt a cél, hogy ha mindhárom alkotóelemet külön vesszük, azok önállóan is befogadhatók legyenek. Ennek érdekében nem szerkesztettem túl azt, hogy melyik mozdulat melyik zenei ponttal találkozik. Minden viszonylag esetlegesen találta meg a helyét.

Mivel minden eleme önállóan is érvényes, olyan előadás jön létre, amely nem sorolható be kizárólag egyetlen műfaj alá?

Én a darabot mint egy kiállítást vagy installációt kezelem. Valóban nem egy olyan színházi előadás, amely elér egy csúcspontig, ami által tudod, hogy megérkeztél valahova. Itt a darab elejétől a legvégéig minden pontosan ugyanúgy történik, kimagasló csúcspontok és nagy mélységek nélkül. A darab elkészítésénél a végtelenbe való betekintés is foglalkoztatott, ezért nagyjából minden egyfolytában zajlik. Ahogyan kezdődik, ugyanúgy van vége, hiába néztünk húsz különböző képet az előadás alatt. Mindegyik kép kitart a saját közegében és aztán eltűnik a sötétben, majd feltűnik egy másik ponton egy másik fénynyalábban egy másik test-konstelláció.

A fény bevonását a művészetedben inkább kötöd egy művészeti tendenciához, vagy kifejezetten a saját művészeti gyakorlatodhoz?

Inkább az utóbbi, mert a fény iránti személyes érdeklődés nagyon erősen dolgozik bennem. Amikor mozgásról gondolkodom, az mindig a fénnyel együtt történik; mi látszik a mozgásból és mi nem? A koreográfiáim nagy része úgy készül, hogy viszonylag pontosan tudom már a mozgás előtt, hogy miben fog megszületni. Az első darabjaimban még fénytervezőkkel dolgoztam, a Fény által fény-koreográfiáját Dézsi Katával közösen terveztük, de ő programozta az egészet. Jellemzően a fények technikai részét nem én kivitelezem, de a tartalmát és dizájnját többnyire én szerkesztem.

Van képzőművészeti vagy általános vizuális előképe a jelenleg általad alkalmazott képi világnak?

Van képzőművészeti inspiráció és dramaturgiai “nem-inspiráció” is. Az a mozgás, ami engem érdekel, az nem nagyon követ hagyományos színházi dramaturgiai vonalakat. Az a fajta művészet, amivel én tudok foglalkozni, az olyan mint a saját életem; bizonyos szempontból egyhangú. Ritkán történnek benne őrült jó vagy nagyon szomorú dolgok, nagyrészt közép-tempóban zajlik. Ez magyarázza tehát azt a dramaturgiai semlegességet, amely inkább emlékeztet egy kiállításra. Egy kiállított műalkotás folyamatosan ott van, és a kihelyezés pillanata nem ünnepibb, mint a levétel pillanata. A kiállított tárgy és a befogadó viszonya állandó. Az előadásokban is az érdekel, hogy ne legyen valami lényegesebb vagy kevésbé kiemelt. A képzőművészetből James Turrell alkotásai erősen megragadtak, Turrell sokat foglalkozik a fénnyel, és nyugodt, kontemplatív installációkat hoz létre. 

A dramaturgián kívül tehát a térszerkesztés is megszegi a hagyományos színházi „szabályokat” és a kiállítás formájához közelít. Ez miben mutatkozik meg és mi a célja?

A nézők nem a főbejáraton át fognak érkezni, hanem mindenki megél egy személyes megérkezést az előadói térbe, ami előtt egyedül kell végig mennie a bevezető útszakaszon. Nincsenek székek és a nézők az egész előadás alatt oda mennek, ahova akarnak. A Trafó nagytermének adottságaihoz mérten a tér galériatér-szerű. A kiüresített teremben mindenki azt a nézőpontot választja, amelyik neki tetszik. Az előadás alatt a befogadók általában ráéreznek arra, hogy szabad nézőpontot váltani - sőt, a teljes befogadás érdekében kell is. A szerkesztésben dramaturgiai eszköz, hogy 360 fokba történnek az események, ezért hogyha a nézőnek van rá motivációja, aktívan részt vehet a szemlélődésben. A tér kiüresítése tudatos döntés annak érdekében, hogy a befogadók ne abba az elvárásrendszerbe kerüljenek be, amely szerint, ha egy helyre leülnek, akkor mindent jól látnak. A dramaturgiai trükkök, amelyekkel dolgoztunk, nem a klasszikus karakterépítéssel vagy történetmeséléssel működnek, amire a tánc egyébként is kevésbé alkalmas. 

A proaktív jellegű befogadással milyen nézői élményre törekszik a darab?

Az előadás egyik tiszta ajánlata, hogy időtlenül, általam mint koreográfus által generált elvárások nélkül lehet szemlélődni. Ezenkívül markáns állásfoglalás, hogy minden fény alulról világít. A függesztett fények elhagyása olyan helyzetbe hozza az emberi testet, ahonnan nagyon keveset szoktuk vizsgálni. A lábunkat ritkán világítjuk meg, nem foglalkozunk azzal, ami az asztal alatt van. Kíváncsi voltam, hogy mennyire nyújt más élményt, és miképpen változtatja meg az érzékelésünket, hogyha másfél órán keresztül kizárólag alulról ered a fény. 

A folyamat, amelynek ez az előadás is egy állomása, a testet tárgyszerűen fogja fel. Az állóképek létrehozása mellett, a Fény által mozgásainak monoton jellege is ebből a testfelfogásból fakad?

Az érzelemmentes mozgás foglalkoztat; a színházban színháziatlanul viselkedni. Nem eljátszani valamit, hanem csak hagyni, hogy megtörténjen. Ahhoz, hogy valami pusztán megtörténjen a testtel, érdemes a funkcionalitásig visszamenni. Az utóbbi előadásaimban kinetikus láncolattal összekapcsolt testrészek mozognak. A táncosokkal arra törekszünk, hogy egy mozgásban ne az intenció látsszon, hanem csak a történés anélkül, hogy tudjuk, igazából mi indította el, vagy mi az “akarata”. A mozdulatokban nincs akarat, csak egy lendülő kar, egy kidöntött láb. Ennek a gyökere az a személyes benyomásom, hogy sokszor tárgyszerűen használjuk egymást az emberi kapcsolatainkban. Saját tapasztalatomból kiindulva is látom azt, hogy gyakran mint egy használati eszköz nyúlunk egymáshoz, és kapcsolataink nagy része egy funkcionális tárgyszerű együttlétezés. Mivel a művészetem személyes indíttatású, úgy mozgatom a testet, ahogyan azt tapasztalom a mindennapjaim során. Részben ebben keresendő a gondolati háttér, de az is lenyűgöz, hogy mi mindent, milyen hosszan képes csinálni a test. Hogyan működik egy koreográfia előadói megmutatkozás nélkül? A Fény által esetében hiányzik az a különbségtétel, mely szerint én meg tudom csinálni, de a néző nem. Az előadásaim mozgásai sokszor bárki által elvégezhetőek. 

Hogyan írható le a konkrét mozdulatok létrejötte mögötti folyamat?

A Fény által-ban sikerült minden mozgássort olyan szinten megtisztítani, hogy nincsen hozzácsatolható gondolat. Ezt egy konkrét példával tudom a legegyszerűbben érzékeltetni: eszembejutott egy benyomás-szerű kép két egymás mellett háton fekvő emberről, akik 90 fokban fölemelik mindkét karjukat miközben váll a váll mellett fekszenek. Vajon mit tud egymással kezdeni a négy kar? Hogyan tud a könyök vagy a csukló hajlani, a vállak elfordulni? Egy tiszta kép a kiinduló pont, és nem azon gondolkodom, hogy kik fekszenek ott és mit kellene egymással csinálniuk. A formából indulok ki és ahhoz is tartom magam: a formát variálom addig, amíg mozgásszinten érdekessé, gondolatébresztővé válik. Ennél a darabnál próbáltuk elkerülni azt, ami korábbi előadásaimban még jelen volt: hogy egy érzékelhető mögöttes gondolat váltson ki egy mozgást.

A Fény által november 4-én és 5-én, összesen hat időpontban tekinthető meg a Trafóban.