Jól áll nekik az élet - Ivan & The Parazol
Hol helyezkedik el Magyarország zenei térképén az Ivan & The Parazol?
Simon Bálint (dob): Furcsa, de áldott helyen. Amikor nagyon menők voltunk, akkor mi nem éreztük magunkat annak, most pedig egy izgalmas, kötelezettségek nélküli állapotban vagyunk, amit mi rendkívül élvezetesnek tartunk, de jelenleg nem mi vagyunk a média középpontjában.
És az ezen a térképen elhelyezkedő szubkultúrák közül kötődtök valamelyikhez igazán?
Vitáris Iván (ének): Ugyanúgy ahogy az embereknek barátai, úgy nekünk is van egy olyan körünk, akiket szeretünk, akikkel jó együtt játszani. És lehet, hogy inspiráltunk már egy-két zenekart arra, hogy zenéljenek, de persze ilyesmit már csak hiúságból sem vallanak be sokan. Képzeljük csak el milyen lenne bevallani a szülőknek, hogy valami hülye nevű Ivan & The Parazol miatt ragadott gitárt a gyerek…
SB: Mindenképp. Mi egy underground zenekar vagyunk, amely nyaldossa a mainstream-ség határait. Kicsit egyik se, kicsit mindkettő.
Sok különböző térben léptek fel - például a Trafó sem tipikus ‘concert hall’, hanem alapvetően összművészeti profilú. De emellett beszélhetünk hazai, és nemzetközi szcénában való jelenlétről is. - Mennyire tudtok alkalmazkodni ezekhez a terekhez?
VI: Szerintem mindig van valami plusz, amitől egyedi lesz a koncert. Lesz egy meglepetés vendégünk ezen a bulin, akinek kilétéről még nem mondhatok semmit, illetve fény és díszletben is most többet fogunk megengedni magunknak, mint amúgy. Szóval mindenképpen összművészeti, és különleges buli lesz.
SB: Állandóan próbálunk az adott térhez megfelelő produkciót nyújtani. Egy önálló klubkoncerten szabadabb az előadás minden tekintetben. Egy fesztiválon feszesebb, mert sok mindenkihez kell alkalmazkodni. De mindig a magunk identitására tudjuk formálni a környezetet, legyen szó a Sziget Nagyszínpadról vagy a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremről.
fotó: www.langologitarok.blog.hu
Az elmúlt évtizedben nemcsak a Szigeten, és a Müpában, de Amerikában és egy európai turnén is jártatok, és egy hónap múlva kamaszkorba lép a zenekar. Mit éreztek a 10. születésnap közeledtével?
VI: Azt, hogy nagyon nagy szerencsénk van, hogy ennyi ideje bírjuk együtt. Volt jópár nehézség, amit leküzdöttünk, és a gyermekfejjel megálmodott céljaink egy részét is elértük. Fontos váltás ez a 10 év. Ilyenkor már elkezd felnőni az a generáció, akik oda emeltek minket, ahol most vagyunk. Jönnek újak, és újra el kell mondanunk, hogy „jól áll nekik az élet” meg hasonlók. Nézve a nagy öreg zenekarokat, ilyen 60-70 éves korban még bőven nyomni kell… én nem vagyok amúgy abban biztos, hogy - főleg ilyen zenét, amit mi csinálunk, - tudnám így prezentálni annyi idősen. Szóval mindenki időben jöjjön el koncertre, mert aztán megöregszünk és lehet bánni.
SB: Én kifejezetten utálom a szülinapokat. Az elmúlásra emlékeztet. Az idő tök relatív, mi pedig most nemhogy tinédzserkorba lépünk, hanem teljesen új és nagyon izgalmas korszakot kezdünk, amit fura lenne egy 10 éves évfordulóval azonosítani.
A korábbiaktól tudatosan különböző legutóbbi lemezetek, az Exotic Post Traumatic a következő évek irányát vetíti előre?
VI: Inkább egy régi álmunk teljesült vele. Ezt a hangzást kerestük, szóval lehet azt mondani, hogy valami ilyesmi felé fogunk haladni. De igazából ezt nem tudom, amit tudok az az, hogy most ki fogunk adni jópár magyar dalt is.
SB: Nem feltétlenül. Jelenleg csak azt tudjuk, hogy megint más lesz, mint az előzőek. És ha az előző nagyon más volt, mint az előzőek, akkor a következő meg mégnagyonmásabb lesz. Szabadon kezeljük már önmagunkat, nem zárjuk be a zenénket semmilyen műfajba.
A legfrissebb lemezhez változó hangulatú történetek kapcsolódnak, de bármelyikről is legyen szó, komoly témákat feszegettek. Ha zeneileg nincs is, de általánosságban van víziótok arról, hogy a következő időszakban mi fogja meghatározni a zenéteket?
VI: A világ válsága ránk is hatással van. Legyen az környezeti katasztrófa, vagy szélsőséges politikai tevékenység. A következő 10 év valószínűleg ilyen szempontból „még keményebb lesz”. Nem tudom mire lehet felkészülni…
SB: Azt érzem, hogy már sokkal inkább foglalkoztatnak minket konkrétumok, olyan dolgok, amik éppen most merülnek fel az életünkben. Én azt jósolom, hogy mondanivalóban egy őszintébb és real-ebb dolog fog következni. Értem ezt úgy, hogy valószínüleg nem csak általános gondolatok lesznek, mint a szerelem, a halál vagy a nők iránti vágy, hanem merünk majd konkretizálni. De ez csak egy hipotézis.
Ti magatok, mint az Ivan & The Parazol zenészei is “őszinték és real-ek” vagytok?
SB: Az önazonosság az egyik legfőbb vágyunk és szinte mindent ennek rendelünk alá. Egy művész legnagyobb érdeme az autentikusság.
Mivel rendeznétek be egy Ivan & the Parazol retrospektív kiállítást?
VI: Jövőre nagy valószínűséggel lesz ilyen. És semmiképpen nem a porosodó tárgyakról fog szólni. Inkább valami élő kapcsolatot fogunk keresni a dolgok és jelenlegi munkásságunk között.
A Changin’ videóklipjében is megjelenik egy white cube kiállítótér, de a teljes vágás nélküli videó nagyon átgondoltnak tűnik. Milyen a kapcsolatotok a vizuális kultúrával, mennyire vagytok tudatosak a saját képi megjelenéseiteket illetően?
VI: A legtöbb anyagunkkal ahogy a zenénkkel is üzenni szeretnénk. Ha nincs semmi üzenet, az számunkra egyet jelent azzal, hogy az adott előadó nem tekint magára úgy, mint művészre, közvetítőre, inkább egyfajta árus, aki most éppen zenét, vagy produkciót árul.
Fontos, hogy ezek az anyagok egy koherens képet alkossanak a közönségben arról, hogy mit gondolunk a világról. Ezt néha sikerül jól átadni, néha nem. Lehet, hogy sokszor egy sima képpel többet ki tudunk fejezni, mint kínosan megmagyarázott dolgokkal, de az biztos, hogy figyelünk ezekre. A díszlettől a klippeken át a dalokig. A vizuális világ olyan nálunk mint a lakás, belépsz megnézed a könyveket, bútorokat, tapétát, és rengeteg dolgot leszűrsz ebből, pedig “csak egy vendég vagy”. A Trafóban is azt szeretnénk, hogy a vendégek leszűrjenek valamit.
+1
Hogyan érintenek benneteket a legfrissebb, megkérdőjelezhető és megkérdőjelezett kultúrpolitikai kormányintézkedések?
SB: Nehéz kérdés, mert egyrészről elvárjuk, hogy az állam támogassa a kultúrát, de közben meg autonómiát követelünk. De, mint mindenben, ebben is van egy arany középút, ami nem feltétlenül az, amerre most tartunk. De hozzá kell tennem, hogy mi azért sokat köszönhetünk az NKA-nak és a Hangfoglaló programnak. Csak sajnos a mai turbulens politikai klímában minden állapot esetleges és delikát. Ha az adott művészeti ágak kontrolljában megfelelő szakmai grémium felügyeli az eseményeket, akkor szerintem nem lehet nagy baj.
https://soundcloud.com/ivanandtheparazol
https://hu-hu.facebook.com/ivanandtheparazol
