Játékba visszük - Futrinka interjú

A Futrinka workshopok a mozgás és a nyomhagyás összekötésén alapulnak, egymásból nyernek inspirációt. Mozgásból alkotás lesz, az alkotásból mozdulat, játék. Szeretnének olyan környezetet teremteni a gyerekeknek, ahol felszabadultan mozoghatnak, kísérletezhetnek és alkothatnak, művészeti technikákat próbálhatnak ki, tanulhatnak meg. Foglalkozásaik során a tudatos felépítésnek következtében észrevétlenül, a nagy játék hevében a gyerekek különböző képességei és készségei is fejlődnek: úgy mint az elfogadás, együttműködés, finommotorika, mozgáskoordináció, testtudat, szem-kéz koordináció, ritmus és zenei készség, kreativitás.

Mi a foglalkozások módszertanának alapja? Milyen képességeket céloz meg?

Tillmann Hanna (grafikus): Mozgással, szerepjátékkal és alkotással bontunk ki olyan témákat, amelyek körülvesznek minket, és amelyek fontosak a gyerekeknek. Játékba visszük a gyerekek kreativitását, képzelőerejét, koordinációját, testtudatát, empátiáját, improvizációs- és szociális képességeit.

Schéner Ildikó (művészetterapeuta): Alapvetően ez nem egy fejlesztő foglalkozás, de közvetlenül sok területet fejleszt, ezzel tisztában vagyunk. Mi a művészetterápia és a képzőművészet területéről jövünk. Játék közben, de bármilyen közös együttlét során is sok kihívással szembesülünk. Egy ilyen csoportban kis léptékben, egyes helyzetekben zoomolunk rá egy-egy problémára, és kérdéseket teszünk fel, értelmezünk újra, és ebben a művészet mint eszköz áll a rendelkezésünkre. Ez egy művészetterápiás megközelítés.

Két alapvetően ellentétesnek tűnő tevékenységre építetek. A rajzzal nyugodt, egy helyben ülős, elmélyülést kívánó magatartást azonosítok, míg a mozgás inkább a gyors reakciókról, az energikusságról szól. Miként hangoljátok össze ezeket?

TH: Nálunk a rajz is lehet energikus, kirobbanó és szenvedélyes, és a mozgás is lehet elmélyült, lassú, koncentrálást igénylő. Persze nem véletlen, hogy ezeket a tulajdonságokat említetted, mert ezek a jellemzőbbek. Általában mozgásos feladatokkal kezdünk, ilyen pl. a bemutatkozó névkör, ahol egyszerre mondja valaki a nevét és mutatja a saját mozdulatát, majd utána ezt mindenki egyszerre elismétli, elmozogja. Ezeket aztán "lecsitítjuk”, koncentrálósabb feladatokba visszük át. A foglalkozást mindig alkotással zárjuk, az aznapi témánkat mozgás után vizuálisan is megörökítjük. Ezekben el lehet mélyülni, legyen szó rajzolásról, festésről vagy barkácsolásról.

SI: Sokszor a mozgásos játékoknál kötöttebbek a szabályok, és a szabadságot igazán az alkotás során lehet megélni. Próbálunk átmenetet keresni a mozgásból az alkotásba, mind tematikailag, mind érzetek, érzések szintjén. Egyszerű dolgokra gondolunk, pl. mozgásban azt gyakoroljuk, milyen aprók vagyunk, alkotásban viszont naggyá válunk. Különböző testérzetekkel találkozunk, amelyek az érzelmeinkre is erősen hatnak.

Milyen csoportdinamikák jellemzőek a gyerekekre? Mennyire különbözőek a személyiségek, hátterek, vagy akár a nemek?

SI: A Trafóban lévő, heti rendszerességű csoportunkba a nagycsoportostól a kisiskolás korosztályig járnak gyerekek, általában ugyanannyi fiú és lány. Jellemzően a környékről, a belvárosból érkeznek. De ha meghívnak minket (általában iskolák, óvodák) workshopot tartani más városokba, vidékre, oda is szívesen megyünk. A sorozat megkezdése előtt kérdőívet küldünk a szülőknek, ez egyfajta első interjúnak felel meg, amivel valamennyire szűrni tudjuk a csoportot. Ha valakinek olyan nehézsége van, amihez mi nem értünk, annak tudunk tanácsolni más fajta foglalkozást, konkrét helyeket, amelyekkel kapcsolatban vagyunk, vagy akiket ismerünk és szeretünk.

Egészen absztrakt fogalmakat is beemeltek a foglalkozásokba, mint például a 'szimmetria' vagy az 'ellentétek'.

TH: Az absztrakt fogalmak azért jók, mert egy óriási halmazt jelentenek, könnyebb hozzájuk feladatokat találni, mint a nagyon konkrét témákhoz. De olyan is van, hogy egy konkrét meséhez alakítjuk a teljes workshopot.

SI: Sokszor ezek csak munkacímek, nem magyarázzuk, inkább megtapasztaljuk a gyerekekkel ezek jelentését. Nálunk a hangsúly a tapasztalatszerzésen, majd a tanultak alkotásba való átvitelén, később a Futrinkán kívüli önálló felhasználásán van. Úgy tudnám felosztani: első a játék, második az elsajátítás, harmadik az átalakítás - ez a legfontosabb, ahol a gyerekek már az eszközökkel a kezükben szabadon, önállóan alkotnak.

TH: Sokan inspiráltak minket, legyen szó alkotóműhelyekről (mint pl. a GYIK Műhelyről, ahol mindketten tanítottunk és az olasz Segni Mossi műhelyről, akiknek a képzését elvégeztük), vagy képzőművészekről (pl. Bruno Munari, Max Ernst, az absztrakt expresszionisták), vagy magáról a művészetterápiáról. Fontos a saját helyünk, érdeklődésünk, amelyben éppen vagyunk, ami foglalkoztat bennünket, amire válaszokat keresünk. Az a “mese”, amiben éppen vagyunk. Mindketten kisgyerekes anyukák vagyunk, ez is sok közös témát ad. Néhány kedvenc foglalkozásunk: Gömbhal és Lepényhal, Gyorslassú város, Láthatatlanság árkon-bokron, Bájitaltan, Kereszteződések, Kamuflázs Labor, Érzelemkert stb.

SI: Ezek a témák segítenek eligazodni a sok inger és tapasztalás között, amit nap mint nap átélünk. Ráfókuszálunk, kiragadunk egy témát a sok közül, és mozgással, alkotással továbbgondoljuk. Ez egyfajta gondolkodásmód, de valahol meditációnak is hívják. Ez segíthet a koncentrálásban, segíti a megértést. Ezeket a témákat, fogalmakat nonverbálisan is (vagy főleg így) tudjuk értelmezni már nagyon pici kortól kezdve, és mi leginkább ezzel dolgozunk.

Hogyan látjátok a művészet- és kreativitás alapú oktatás és fejlesztés helyzetét Magyarországon?

TH: Főleg a budapesti iskolákra van rálátásunk, mert velük dolgozunk, de talán az elmondható országos szinten is, hogy ahol van egy nyitott és elhivatott, fantasztikus tanár, ott remek dolgok születnek, de rendszerszinten nem cél a gyerekek kíváncsiságának, tanulás iránti szeretetének felébresztése, és sajnos pont a kreativitás az, amit nem díjaznak.

Hogyan értékelitek a saját működéseteket?

TH: Mi kis csoportokkal dolgozunk (10-12 fő / csoport), ahol “nagy dolgok” történhetnek egy gyerekkel: bátorságot nyerhet a többiek előtti szereplésben, elfogadóbb lehet, felfedezheti rejtett képességeit, megnyílhat. De tömegekhez nem tudunk eljutni, ami a foglalkozásaink személyes, kiscsoportos jellege miatt van. Illetve még nem találtunk olyan szponzort, vagy finanszírozási módot, amely megengedné a nagyobb léptékű munkát. Tervezünk viszont a közeljövőben képzést tartani felnőtteknek is, mert sok az érdeklődő.

SI: Sok jó visszajelzést kapunk a kollégáktól, szülőktől, tanároktól, művészektől. Ennek egyértelmű jele, hogy sokszor hívnak minket foglalkozást tartani.

Mi az, ami lendíthetne a működéseteken? Alapvetően tőletek független tényezőkre gondolok.

SI: Jó lenne több iskolába eljutni, vidékre is, és létrehozni egy saját helyet a fővárosban. Olyan együttműködéseket, szponzorációt keresni, amelyek lehetővé teszik ezt. Hosszútávú tervünk kidolgozni egy módszertant, kiadványt készíteni, meglátogatni külföldi műhelyeket, tapasztalatot cserélni és tovább képződni.