Egy vizuális világ megtervezése számomra olyan, mintha egy absztrakt történetet mesélnék – interjú Katona Katalinnal

Egy vizuális világ megtervezése számomra olyan, mintha egy absztrakt történetet mesélnék – interjú Katona Katalinnal

Hogyan válhatunk impresszionista önarcképfestővé mozdulataink által? Hogyan terjeszthető ki fizikai jelenlétünk a digitális térbe? Ezt a különleges élményt élheted át Katona Katalin interaktív videóinstallációja, a MIRROR segítségével, amit június 4. és 6. között a KirakART kortárs előadó-művészeti hétvégén próbálhatunk ki a TRAFÓ szomszédságában, a Tűzoltó utca 4. szám alatti, egykor suszterboltként működő, jelenleg üres ingatlan kirakatában. Katival többek között a zene és a vizualitás találkozásáról, a helyspecifikusságról és az interaktivitásban rejlő lehetőségekről beszélgettünk.

Mesélj kicsit a kezdetekről! Több művészeti területen kipróbáltad magad, amire beleszerettél a digitális képalkotásba. Hogyan hatottak rád a korábbi művészeti tapasztaltaid, és hogy találtál rá végül arra, ami a hivatásoddá vált?

A művészetek mindig is közel álltak hozzám. Nagyjából 10 éves lehettem, amikor a szüleim beírattak a helyi zeneiskolába, ahol gitározni tanultam, emellett megismerkedhettem a zeneelmélet alapjaival. Ez a szoros kapcsolat a zenével hatalmas hatással volt a későbbi történésekre, döntésekre, és többek közt arra is, hogy később a vizuális művészetekben találtam meg önmagam. Úgy 13-14 éves lehettem, amikor valahol a neten belefutottam egy Aphex Twin-számba, ami hatalmas hatással volt rám. Iszonyúan elkezdett foglalkoztatni a zene és a kép kapcsolata. Hamarosan festeni kezdtem, a harmóniákat színekre és formákra igyekeztem lefordítani. Ez vezetett oda, hogy középiskolai tanulmányaimat a képzőművészet terén folytassam, ahol a művészetelméleti alapok mellett rengeteg izgalmas technikát sajátíthattam el. A középiskola végeztéhez közeledve, a hagyományos képzőművészeti technikák feltérképezése közben a figyelmem egyre inkább a digitális művészetekre irányult, így média design szakon folytattam tovább a tanulmányaim, ami segített megtalálni az utamat később. 

A Limelight és a Global Illumination csapatában tanultál a projection mappingről, majd szabadúszóként több országban is kipróbálhattad magad. Mi az, ami megfogott a vetítésben?

A középiskolai szobrászat órák óriási hatással voltak rám, még az is felmerült bennem akkoriban, hogy esetleg ilyen pályán folytassam tovább a tanulmányaim. Úgy gondolom, a szobrászat iránti lelkesedésem volt az, ami miatt a projection mapping megfogott. Azáltal, hogy az adott tárgyat/épületet módosítva visszavetítjük önmagára, egy teljesen más kontextusba és perspektívába helyezhetjük azt. Egyfajta modern szobrászatnak látom a mappinget, ami fény által képes a tér érzetének megváltoztatására. 


Több zenekarral és fesztiválon is dolgoztál vj-ként. Ezeken a területeken nem csak a vizuális, de a zenei tudásod is érvényesülhet valamelyest. Hogyan hangolódsz rá egy ilyen munkára, hogy épül fel a koncepció?

Az ilyen munkákra való felkészülést egy kis kutatómunka előzi meg az adott előadóról. Mindig igyekszem a lehető legszélesebb körben tájékozódni zenei munkásságáról, illetve a zenei stílusokról, amit képvisel. Az előadó számainak hallgatása közben próbálom a zene hangulatát megfogni, majd ezt valamilyen szinten vizuálisan reprezentálni. Ha zenekarral dolgozom együtt, a felkészülési folyamat alatt általában számokra bontva készítem el a vetítendő anyagokat, minden szám egy sajátos vizuális világot kap. Az elektronikus zenei eseményeknél kicsit másképp történnek az előkészületek, ilyenkor nagyobb szerepet kap a spontaneitás. A buli kontextusa az, ami befolyásolja a vj-klippek kiválasztását, kombinálását. Ilyenkor olyan érzésem van, mintha egyfajta absztrakt történetet mesélnék, melynek irányát a zene változásai befolyásolják. 

Mi volt az eddigi legizgalmasabb kihívás a munkádban?

Azt gondolom, minden eddigi munkám más és más szempontból volt kihívás, és különböző módon tett próbára. Zságer Balázzsal nemrégiben létrehoztunk egy audiovizuális formációt, a Žagar AV Experience-t, és 2020 októberben meghívást kaptunk a római Live Cinema Festival-ra, ahol egy 40 perces audiovizuális előadást adhattunk elő. Hatalmas élmény volt egy ilyen nemzetközileg elismert fesztiválon jelen lenni. A Mirror of mind című előadásban nagy szerepet játszott a valós idejűség és az audioreaktivitás. Bizonyos szinten a Mirror című installáció egyfajta adaptációja volt, ahol helyenként valós idejű kameraképet használtam a generatív animációk alapjául, melyek a különböző audiosávokra reagáltak. 

Több izgalmas helyszínen is vetítettél már. Hogy határozza meg a munkáidat a helyspecifikusság? Mit ad hozzá a koncepcióhoz?

Amikor nekikezdek egy ilyen jellegű projektnek, a tervezési folyamatot általában egy megfigyelés előzi meg. Ha egy tárgyról van szó, vagy egy színpad elemről, először mindig a forma jellegzetességeit tanulmányozom, a vonalait, a tömegeket, és azt, hogy milyen szimbolikát rejtenek magukba, mi az amire reflektálnak, és ennek fényében igyekszem a rá vetített tartalom koncepcióját, dinamikáját kialakítani. Ha egy épületre készítek animációt, ott is nagymértékben befolyásolja az épület történelme, betöltött szerepe azt, hogy végül mi lesz az a motívum ami köré a vetítés története szövődik.

Mesélj kicsit a MIRROR interaktív installációról. Mi adta az inspirációt ehhez a projekthez?

A Mirror című installációval egy digitális impressziót szerettem volna megfogni, egy pillanatnyi hangulatot, egy múló pillanatot. Nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon ki is az ember valójában? Meghatározza-e személyiségét az, amit 5 perce mondott, vagy amit egy éve csinált? Meghatározza-e az, ahogyan ő látja magát, vagy ahogyan mások látják őt? Vajon azonos-e az ember azzal a személlyel, akinek a közösségi médián mutatja magát, vagy ezek mind csak alternatív reflekciók? Az installációm ezekre a kérdésekre, felvetésekre reflektál, a pillanat megragadásával. Ahogy a szemlélő elkezdi használni, kapcsolatba lépni a művel, egy alternatív tükörképet láthat magáról, melynek jellegzetességei az impresszionista festményeket idézik. 

Ha jól tudom, a Trafónál egészen máshogy láthatjuk majd, mint anno a debütálásakor Debrecenben. Hogy adaptáltad kirakatokba ezt a munkád?

Tulajdonképpen elég hasonló módon lesz majd látható a munkám a debütáláshoz képest, az egyetlen különbség a kirakat üvege, ami ezúttal elválasztja a szemlélőt az installációtól, azonban magán a működésen és a hatáson nem változtat az adaptálás.

A MIRROR fontos eleme az interaktivitás. Szeretnél a jövőben is interaktív munkákat készíteni, vagy ez egyszeri alkalom? Ha igen, milyen terveid vannak még? 

Egy ideje nagyon foglalkoztat az interaktivitás fogalma, illetve az, hogy hogyan befolyásolja az interaktivitás a szemlélő és az alkotás közti kapcsolatot. Nagyon izgalmasnak találom azt, ahogyan az interaktivitás által a szemlélő részesévé válik az alkotásnak, általa teljesedhet ki a mű. Úgy gondolom, hogy ez a megváltozott viszony valamelyest közelebb hozza egymáshoz az alkotást a szemlélőhöz, és lehetővé teszi azt, hogy egy sokkal személyesebb élményként maradjon meg emlékezetünkben a mű. Nyilván, maga az interaktivitás egy nagyon összetett és sokoldalú fogalom, melynek számos vonatkozása van. Több dologgal is kísérletezem jelenleg jövőbeni munkák kapcsán, például live data vizualizációval, audioreaktivitással és az interaktivitás más formáival is. 

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • hétfőtől péntekig: 14h-18h
  • -
  • -
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Belépés csak védettségi igazolvány felmutatásával.
  • Nyitva: kedd-péntek: 16h-19h, szombat-vasárnap: 14h-19h.
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek