Inkább ösztönösen, mint tudatosan - interjú Дeva-val
Дeva budapesti Takács Dorina DIY solo projektje. A 21 éves előadó üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre. Számait ő írja, producereli, énekli és a lemezborítóit is ő készíti. Különleges zenéje egy ősi földre kalauzolja a hallgatót – számait atmoszferikus lágy hangok, selymesen pulzáló basszus és a magyar népdalok misztikus világából merített töbszólamú mantrák jellemzik. Dalait már számos európai rádió játsza és a Spotify dedikált playlistjeire is beválogatták. Nemrég elnyerte a Music Moves Europe Díjat, amely az Európai Unió neves kortárs könnyűzenei díja. A Csillag című album számait először a holland Eurosonic fesztiválon halhatta élőben a közönség. A hazai lemezbemutatónak pedig a Trafó ad otthont január 29-én. (- Trafó)
Trafó: Hogyan viszonyulsz az interjúkhoz, médiamegjelenésekhez?
Дeva: Ez nagyon aktuális kérdés, mert mostanában sok interjút adtam és azt érzem , hogy kicsit besokalltam és elbújnék. Egyébként is furcsa érzés, amikor ilyen sokat kell magadról beszélni és a másik fél csak hallgat, mert te vagy az érdekesség.
Trafó: A Дeva a kezdetek óta egy nagyon jól beazonosítható karaktert jelent. Távolabbról indulva: a zene mellett, a vizualitás – borítók, színpadkép, klipek - terén is van saját koncepciód?
Дeva: Ha csinálok egy cover-t, akkor figyelek rá, hogy valahogyan összefüggjön a korábbi borítókkal. Most jött ki például a Fa lenni, ami rajta van a Csillag albumon is, a kettő képileg hasonlóan épül fel; egy beszkennelt, dohos, sárga vinyl papír az alapjuk. De mindig új technikákat is keresek, mert szeretek kísérletezni. Az Unglitched borítója például egy „real time szken”; miközben ment a gép ráraktam egy papírt, aztán az arcomat, aztán egy virágot, ezekből állt össze a kép. Alapvetően az a koncepció, hogy nincs koncepció. Azt adom át, amit magaménak érzek. Pont emiatt a színpadkép talán nincs mindig „egyben”, mert egyszerűen odahordok néhány Mamámtól hozott terítőt, amit rápakolok az asztalokra. Nem szoktam túlgondolni. A Дeva-projektet vizuálisan is az tartja össze, hogy csak azt rakom bele, amit nagyon a sajátomnak érzek és szívesen megosztanék másokkal is. Fontosnak tartom vizuálisan is kifejezni magamat, de egyértelműen inkább ösztönösen, mint tudatosan.
Trafó: A fények vagy akár vetítés esetében is ez működik?
Дeva: A fényesnek azt szoktam mondani, hogy olyan színt adjon, amilyennek az adott dalt érzi. A vetítés eddig nem volt jellemző, de született egy friss kollaboráció a Makró VJ csapattal, akik mikroszkóp alatt mutatnak meg természeti kincseket - mohákat, kristályokat, virágokat - és ezeket élőben kivetítik. Nagyon közelinek érzem a munkáikat a sajátoméhoz. A január 29-i trafós eseményen fogunk először élőben közös audiovizuális koncertet összerakni.
Trafó: Decemberben kijött az első videokliped, ami szintén egy együttműködés gyümölcse. Mi volt mögötte az alapgondolat?
Дeva: A klipet Bertók Andrea rendezte és abból a gondolatból indult ki, hogy itt az ideje változtatni a hozzáállásunkon nemcsak a természethez, növényekhez, állatokhoz és emberekhez, hanem a saját érzéseinkhez is. Nagyon erősen vezetnek minket a vágyaink, amiket örömmel ki is elégítünk. A bennünk lévő űrt betöltjük például egy új ruhával, pedig valójában nem erre lenne szükségünk. Nem gondolunk bele abba, hogy ezzel milyen károkat okozunk. Egy ruha az egy ruha, de százszor egy ilyen gondolat, százszor egy ruha, óriási kárt jelent. A videoklip egyfelől szimbolikus; a természetbe újra visszatérő, sok alapvető tulajdonságát és vágyát elengedő embert ábrázolja. Bizonyos vágyaink teljesen feleslegesek, és tévesen hisszük azt, hogy ezek nélkül nem tudunk boldogan élni. Másrészről viszont sajnos nem teljesen szimbolikus, mert valószínű, hogy tényleg csak akkor fog újra virulni a természet, hogyha mi már nem leszünk itt.
Trafó: Van mögötted néhány kollaboráció, mennyire van késztetésed továbbiakra?
Дeva: Most azt érzem, hogy egyre inkább szeretnék másokkal együtt zenélni. Ezt az egészet egyedül kezdtem, és még most is nagyrészt egyedül csinálom, de egyre nagyobb igényem van rá, hogy többször összegyűljünk (élőben) közösen zenélni. Ezért is kezdtem el például kórusban is gondolkodni.
Trafó: Régen a népzenében fontos volt a közösségiség. Habár inspirálódsz a hagyományokból, használsz népi motívumokat, egy Spotify lejátszás vagy koncert mégis nagyon távoli a népzene eredeti környezetétől. Törekszel a közeledésre?
Дeva: Amikor az emberek összegyűlnek és összerakják, amijük van, – ez lehet pusztán a jelenlétük és működő hangszálaik – az hatalmas erővel bír. Erről van egy rövid történetem is. Egyszer voltam az ELTE Zenekultúra szak nyílt napján, ahol 30 vadidegen emberrel vettem részt egy kreatív szolfézs órabemutatón. Körbe kellett ülnünk, és becsukott szemmel elkezdeni dúdolni vagy énekelni. Öt-hat percig folyton figyelted, hogy ki mit énekel melletted, reagáltál rá, és próbáltál harmóniában együtténekelni. Végig borzongtam, mert hihetetlen érzés volt. Miután kinyitottuk a szemünket, úgy éreztem, hogy mindenkit ismerek. Amikor beléptem, egy ismeretlenekkel teli szobában ültem, de miután pár percig csukott szemmel énekeltünk, azt éreztem, hogy mindenkivel összekapcsolódtam. Elképesztő ereje van a hangoknak és a közös éneklésnek. A Spotify-ban, és a modern zenehallgatásban a közös megélés valóban nagyon elveszik, de lépésenként igyekszem ezt behozni.
Trafó: Van a népi hagyományokban a zenén kívül bármi más, ami még kifejezetten érdekel?
Дeva: Mostanában kezdtem el mélyebben érdeklődni a régi ember működése iránt. Ennek a gyökere az, hogy egyre inkább ebben látom a jövőt; önfenntartó közösségekben. A régi földművelő egy-kétszáz fős közösségekben annyi mindent tudtak, amit mi nem, hogy ezeknek hiba lenne nem utánajárni.
Trafó: Hogyha a népzenei inspirációk a zenéd egyik felét teszik ki, hogyan írnád körül a másik felét? Azt is tudod egységesen kötni valahova?
Дeva: Magam sem tudom egészen pontosan, hogy mi honnan jön. Középiskolában kezdtem el érdeklődni az elektronika iránt, eleinte techno és house bulikba jártam, ahol a zene nagyon elvitt magával. Aztán elkezdtem azt érezni, hogy nagyon raknék még egy kis életet bele. A Kolorádó fesztiválon, a Taka Tuka sátorban találtam meg a folk elemekkel megszórt „élettel teli elektronikus zenét”, ekkor kezdtem a down tempo iránt érdeklődni. Úgy éreztem, hogy ott több hely van az érzelmesebb dallamoknak.
Trafó: Vannak olyan hangok vagy zajok, amik egyszer megfogtak és visszatérő elemmé váltak a zenédben?
Дeva: Vannak, általában időszakosan. Volt, amikor nagyon rá voltam kattanva a sistergő, fagyökerek mozgására emlékeztető hangokra, szeretem és sokszor használom is a két fa összeütéséből kialakuló kattanó hangot, illetve szélhangot is szoktam elrejteni a dalokban. Minden számom szinte felét végig kísérik mikrofonnal felvett halk leheletek is.
Trafó: Kirajzolódik egy nagy koherens kép, amit az eddig boncolgatott népzene és elektronika vegyítése határoz meg. Mik azok a „kisebb képek”, amik a változásban lévő fejlődő énedet mutatják meg?
Дeva: A nagy kép azt hiszem maga a stílus, ami a folktronikához áll közel, vagy a “Deva hangzás”, ha van egyáltalán ilyen. Ez azt jelenti, hogy az összes számomban van egy elektronikus alap, többszólamú ének, refrén, ésatöbbi. Ezek az összetevők vannak változásban. Az elmúlt félévben nyíltam ki a letisztultabb, elektronika nélküli kórushangzás felé. A Csillagon több számban csak ének van, és van olyan is, amiben nincs dob. Elkezdtem kísérletezni egy olyan irányba, ami kilép az általam komfortosnak érzett közegből. Ha egy stílusban sokat alkotok, egy idő után elkezd kihívás nélkülinek érződni, mert pontosan tudom, hogy hogyan építettem fel az előzőeket. El szeretném hagyni a kipróbált és sokszor használt sémákat az újféle irányok érdekében. Szeretnék tempót is váltani, mert észrevettem magamon (és zavar), hogy zenehallgatáskor az első 20-30 másodpercen múlik, hogy valamit végighallgatok-e vagy továbbkapcsolok. Ez ellen küzdök és szeretném a zenémben is kipróbálni. A kórusművek, amiket írtam, már a rohanás ellen mennek. Nem azt szeretném, hogy az első fél perc legyen annyira telített, hogy megragadja a hallgatót, hanem kevesebb ingerrel lassan kibontani a zenét.
Trafó: A dalaid a folyás, lebegés, elcsendesülés érzetét keltik, de legalábbis egy sajátos hangulatot árasztanak. Mennyire vannak átfedésben a hallgatói élmények a te zenecsináló élményeiddel?
Дeva: Teljes mértékben. Hogyha az általam és a közönség által legjobban átélt érzéseket nézzük, akkor ezek mindig találkoznak. Azért kezdtem el zenét írni, mert a bennem pezsgő energiák, - amiket azért kezdtem el átélni, mert egyre jobban figyeltem önmagamra, egyre inkább megfigyeltem és megláttam a mindennapi csodákat - nagyon varázslatos érzést okoztak. Ezt próbálom meg átvinni a zenébe. Akkor vagyok inspiratív állapotban, hogyha érzek magammal egy mély, békés kapcsolatot. Egy-egy koncert után sokan azt jelzik vissza, hogy energiát, erőt és jó érzést okoz bennük egy-egy dalom; ebben az én eredeti érzéseim köszönnek vissza.
Trafó: A zenecsinálást aktív spirituális cselekvésként fogod fel?
Дeva: Abszolút.
Trafó: Rendkívül fiatal vagy a zeneipar átlagéletkorát tekintve. Gondolsz-e magadra úgy, mint a Z generáció képviselőjére, nagykövetére?
Дeva: Nem kifejezetten, de annak a lehetőségét, hogy beszéljek fontos dolgokról, ki szeretném használni. Például a természetvédelemről vagy a digitalizáció hatásairól. Talán azért szól ez inkább a fiatal generációknak, mert mi fogjuk alakítani a jövőt. Szerintem sok minden, amit „normálisnak” vagy „racionálisnak” gondolunk, egyre világosabban látszik, hogy nem reális. . Ugyanígy rengeteg normát követünk, ami egyszerűen nem is esik jól, és lelki, testi betegségekbe vezethet minket.
Trafó: Női zenészként robbantál be, a szövegeid női perspektívából szólnak, a melletted álló kórusnak csak női tagjai vannak. Ebben tudatosan döntesz?
Дeva: Még mindig az látszik, hogy a zeneiparban dolgozóknak sokkal nagyobb százaléka férfi. Tíz évvel ezelőttig hihetetlenül kevés női producer volt, a nő általában az énekes volt . Ez pozitív változásban van, ami szerintem párhuzamos azzal, hogy jobban ki tudunk állni magunkért, hangosabban tudjuk képviselni az erőnket. Szerencsére még nem találkoztam ilyen nehézséggel, akár egy koncert előkészítésénél egy 95%-ban férfi csapat irányításakor sem. Ezen a téren is inkább ösztönösnek, mint tudatosnak érzem magam.
Trafó: A népi hagyományőrzés tevékenysége Magyarországon erősen politizált. Hogyan viszonyulsz ehhez a saját megjelenéseidet, platformjaidat illetően?
Дeva: Szeretném megtartani a zenét a politikától teljesen független, kívülálló térnek. Azt biztosan tudom, hogy a hagyományőrzés mindenkinek lehet a szívügye, bármilyen oldaltól függetlenül. Semmi sem fekete, vagy fehér, és ezt sokszor elfelejtjük. A népzene a népé, mindannyiunké.
--
