2020Solidarity - Bonajo-, Tillmans-, Ligon-, Radziszewski-, Dumas és Wojnarowicz-plakátokról
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Trafó Galéria közösen csatlakozott ahhoz a szolidaritáson alapuló nemzetközi képzőművészeti kezdeményezéshez, melyet Wolfgang Tillmans és az általa létrehozott Between Bridges alapítvány szervez azzal a céllal, hogy a COVID-19 krízis nyomán nehéz helyzetbe került kulturális helyeket, közösségi projekteket és kiadványokat támogassa. A kampány számára több mint 50 neves képzőművész ajánlott fel plakátokat, többek között Marlene Dumas, Jeff Koons, Pierre Huyghe, Andreas Gursky, Wolfgang Tillmans, Luc Tuymans, Thomas Ruff és Anne Imhof.
A kampányból befolyt összeg felét az FKSE működési költségeire, míg másik felét a Trafó Galéria jövő évadra tervezett kiállításaira és egyéb eseményeire (performanszok, vetítések stb.) felkért hazai képzőművészek tiszteletdíjára fordítjuk majd.
Melanie Bonajo: Night Soil – Economy of Love, 2015
A kampány kiemelt képe egy állókép Melanie Bonajo Night Soil – Economy of Love (Éjszakai talaj - A szeretet ökonómiája) című 2015-ös kísérleti dokumentumfilmjéből. A 2016-ban a rotterdami IFFR Tiger Awardját elnyerő Economy of Love a természet és az attól eltávolodott nyugati ember viszonyát elbeszélő Night Soil-trilógia második része, mely sorozat radikális, sok esetben törvényen kívüli, etikai és gazdasági szempontból alternatív módon élő csoportokat mutat be.
A magát digitális öko-feministának és boszorkánynak is tartó Melanie Bonajo alkotói gyakorlatán keresztül kérdőjelezi meg a "nő" és a "férfi", valamint a "természet" és a "technológia" kategóriáit egymással ellentételező hagyományos elképzeléseket. Multimediális - videókból, performanszokból, installációkból, fotókból álló - praxisában többek között azt is kutatja, hogy a technológiai fejlődés és az árualapú örömszerzés hogyan járul hozzá az elidegenedés és az elmagányosodás jelenségéhez. Generációja spirituális kiüresedésével, a természettel való kapcsolatunk átalakulásával, valamint olyan lételméleti kérdésekkel is foglalkozik, amelyek összefüggésben állnak az otthon közegével, a társadalmi nem fogalmával és tapasztalatával, valamint kortárs értékrendszereinkkel.
A holland Bonajo az amszterdami Gerrit Rietveld Academy-n tanult, és számos nemzetközi residency programon vett részt. Munkái és performanszai többek között az amszterdami Stedelijk Museumban, a párizsi Palais de Tokyoban, a Guangzhou Triennálen, a müncheni Haus der Kunstban, a palermói Manifesta 12-n, a rotterdami Museum Boijmans van Beuningen-ben és a Kunsthalle Baselben voltak láthatóak. 2022-ben Melanie Bonajo képviseli Hollandiát a Velencei Képzőművészeti Biennálen.
Ha szeretnétek többet hallani erről a filmről is, nézzétek meg ezt az interjút Melanie Bonajoval, amely a FOAM - Fotografiemuseum Amsterdamban látható egyéni kiállítása kapcsán készült.
Wolfgang Tillmans: still life (Bühnenbild), 2020
Ahogy az artportal.hu 2017-es cikke is írja, "Tillmans jó negyedszázados pályafutása során szinte már mindent elért, amit fotóművész elérhet: 2000-ben ő volt az első fotós, s egyben az első nem brit művész, aki megkapta a Turner Prize-t; 2015-ben a szakma Oscarjának számító Hasselblad Award-dal ismerték el a munkásságát, kiállításainak a legfontosabb múzeumok adnak otthont, művei a fotóárverések sztárdarabjai. Szociális érzékenységéről korábban is ismert volt, számos krízis sújtotta régióban járt és mozgósított az áldozatok megsegítésére, az utóbbi években azonban politikai kérdésekben is mindinkább hallatja hangját. Főként olyanokban, amelyek szülőhazáját, Németországot, valamint évtizedekre választott hazáját, Nagy-Britanniát érintik."
A művészeti közeg figyelmét a '90-es években először a kortársairól, barátairól, ismerőseiről készült, illetve a feltörekvőben lévő európai elektronikus zenei- és klubszcénát dokumentáló, látszólag hétköznapi képekkel keltette fel. Tillmans egy újfajta intimitást magában hordozó, különös empátiával telített dokumentarista képi nyelvet teremtett, amely alkalmas arra, hogy megragadja saját generációjának nonkonformista természetét, szubkultúráit és különféle szexuális indentitásait. Nyugodt, békés hangulatú, lassú szemlélődésre hívó csendéletei egyfelől klasszikus művészeti ábrázolásmódokat és motívumokat idéznek, másfelől lebontják a képen látható tárgyak közötti hierarchikus viszonyt: a mindennapi tárgyak így ismerőssé válhatnak számunkra, segítve a kapcsolódást, és egyfajta szolidáris közösségbe rendezve a képek befogadóit is.
A 2020Solidarity nem az első plakátkampány, amit Tillmans és a Between Bridges alapítvány szervez: 2016-ban a német művész a Brexittel kapcsolatos véleményének és kétségeinek adott hangot poszterek formájában, 2017-ben a németországi Bundestag-választásokra mozgósított ilyen formában, tavaly tavasszal pedig egy szintén nemzetközi összefogás keretében az EP-választásokra buzdította az európai polgárokat több nemzetközi intézmény bevonásával, digitálisan és fizikailag is szabadon elérhető plakátok segítségével.
A plakát mellé ajánljuk a Magyar Narancsban néhány éve megjelent interjút Wolfgang Tillmans-szal.
Glenn Ligon: With Hope, 2017
Glenn Ligon, New Yorkban élő amerikai képzőművész elsősorban szövegalapú műveiről: festményeiről, nyomatairól és szobrairól ismert. Ebbe a sorba illeszkedik a most megvásárolható With Hope (Reménnyel / Reménykedve) című plakátja is. Ligon az amerikai történelmet, irodalmat és társadalmat vizsgálja kritikai nézőpontból; kiemelten foglalkozik az erőszak, a szexualitás, valamint a faji identitásból adódó társadalmi egyenlőtlenségek témáival. Legfontosabb műveiben olyan ismert alkotók írásainak, beszédeinek, előadásainak részleteit dolgozza fel, mint Jean Genet, Nora Neale Hurston, Gertrude Stein vagy Richard Pryor.
A plakáton látható neonmunka az alabamai The Legacy Museum állandó gyűjteményének része. A múzeum egy olyan lerombolt raktárépület területén épült fel 2018-ban, ahol fekete rabszolgákat tartottak fogva nem messze egy vasútállomástól, amely kiemelt szerepet töltött be az amerikai rabszolga-kereskedelemben. A múzeumot alapító The Equal Justice Initiative (EJI) nonprofit emberjogi szervezet több mint két évtizede végez kutatásokat elsősorban a faji megkülönböztetés és a generációkon keresztül öröklődő egyenlőtlenségek területén – a múzeum ennek a kutatómunkának az eredményeit mutatja be.
Glenn Ligon munkáival emellett többek között a Whitney Museum of American Art, a Nottingham Contemporary, a Tate Liverpool, a Velencei Biennále, a Berlin Biennále, az Isztambul Biennále, a Kvangdzsu Biennále, valamint a kasseli Documenta kiállításain találkozhatott a közönség.
A művész néhány héttel a járvány kirobbanása előtt a houstoni Menil Collection-ben tartott előadást pályájáról, a felvételt itt megnézhetitek.
Karol Radziszewski: Vasiliy, 2018
Karol Radziszewski Varsóban élő lengyel képzőművész. Filmjeiben, installációiban, performanszaiban és interdiszciplináris projektjeiben jellemzően archív anyagokból kiindulva vizsgál különféle kulturális, történelmi, vallási, társadalmi és gender kérdéseket. A 2005 óta működő, homoszexualitással és maszkulinitással foglalkozó DIK Fagazine alapítója, kiadója és főszerkesztője, valamint a Queer Archives Institute alapítója.
A Trafó Galériában a 2013-as A császár új ruhája című kiállításon találkozhatott munkáival a közönség, 2016-ban pedig az FKSE Stúdió Galériájában A szívünk egy másik ország – a barátság mint alternatíva egy normális világban című csoportos kiállításon volt látható. Utóbbi kiállítás kísérőeseménye volt a művész prezentációja, mely online elérhető.
Karol Radziszewski munkái olyan intézményekben és biennálekon szerepeltek, mint a bécsi Kunsthalle; a londoni Whitechapel Gallery; a Wroclaw Kortárs Művészeti Múzeum; a lodzi Muzeum Sztuki; a Prágai Biennále, a New York Photo Festival; a New York-i New Museum és a PERFORMA 13, vagy az amszterdami Cobra Museum.
Marlene Dumas: James Baldwin (from the series Great Men), 2014
Marlene Dumas dél-afrikai születésű, több mint negyven éve Amszterdamban élő képzőművész. James Baldwin amerikai íróról, esszéistáról és polgárjogi aktivistáról készített portréja az orosz politikai helyzetre, különösen az LMBTQI jogok csorbítására, valamint a krími konfliktusra több szinten reagáló - és a kiállító művészeket is állásfoglalásra késztető - 2014-es szentpétervári Manifesta 10 nomád biennále alkalmából elkezdett sorozatba illeszkedik.
A Great Men olyan meleg férfiak - Baldwin mellett többek között Tennessee Williams, Rudolf Nurejev, Pier Paolo Pasolini, Vaclav Nyizsinszkij, Nyikolaj Gogol, Pjotr Iljics Csajkovszkij, Rainer Werner Fassbinder, Szergej Gyagilev, Francis Bacon, Jean Genet, Marlon Brando és Alan Turing - portréinak jellemzően egy-egy idézettel kiegészített sorozata, akiknek a munkásságát Dumas különösen fontosnak és aktuálisnak tartja, és akik hatást gyakoroltak saját életére és művészi munkásságára.
A James Baldwin portréján olvasható idézet - “Love takes off masks that we fear we cannot live without and know we cannot live within” - Baldwin 1963-as The Fire Next Time (Legközelebb a tűz) című könyvéből származik, melyet a rabszolgákat felszabadító elnöki rendelet centenáriuma alkalmából írt. A kötet az egyesült államokbeli rasszizmus elleni mélyen személyes, dacos kiállásként is értelmezhető. Esszéi személyes kérdéseken és dilemmákon keresztül a faji, a szexuális és az osztálybeli megkülönböztetés jelenségét tárják fel a nyugat-európai társadalmakban különösképpen a 20. század derekán, Észak-Amerikában a polgárjogi mozgalmak időszakában.
James Baldwin Ha a Beale utca mesélni tudna c. regénye magyarul is olvasható; a kötetről és Baldwin munkásságáról a Könyves Magazin cikkét ajánljuk.
Marlene Dumas a legjelentősebb és legbefolyásosabb kortárs képzőművészek egyike, munkásságában többek között lételméleti kérdések, a gyász, a szégyen és az eroticizmus témái is foglalkoztatják. Művészettörténeti és kortárs politikai utalásokkal telített festményei és rajzai alapjául gyakran az évtizedek során sajátos képarchívummá duzzadt, összegyűjtött fotók és újságkivágások szolgálnak.
Ebben a videóban, amely a Tate Modern-beli kiállítása kapcsán készült, a Great Men sorozat keletkezéséről hallhatjátok Marlene Dumas-t.
David Wojnarowicz with Tom Warren: Self-Portrait of David Wojnarowicz, 1983-84
David Wojnarowicz amerikai képzőművész kollázsához Tom Warrennek a művészről készített fotója szolgált alapul. Jobb karján és arcán apró órák láthatók, amelyek talán az idővel való versenyfutást, küzdelmet is jelezhetik, a művész ugyanis 37 éves korában hunyt el, AIDS-hez köthető komplikációk miatt.
Wojnarowicz a fotográfiát és az installációt a történetmesélést segítő eszközként használta, a kollázs médiuma lehetőséget biztosított számára a kritikai-politikai állásfoglalásai kifejtésére, a fotómontázsok és különféle szövegek ötvözésével pedig identitáspolitikai kérdésekben artikulálta véleményét - művészeti és aktivista tevékenysége így szorosan összefonódott.
2018-ban volt látható a David Wojnarowicz: History Keeps Me Awake at Night című nagyszabású retrospektív kiállítás a New York-i Whitney Múzeumban, amely virtuálisan megismerhető.
Ha pedig inkább a New York-i alternatív szcénára, az East Village '80-as évekbeli világára, Wojnarowicz flaneurködéseire, illetve a többek között Peter Hujart, Nan Goldint és Kiki Smith-t is barátai között tudó művész életére vagytok kíváncsiak, akkor Olivia Laing A magányos város című kötetét ajánljuk figyelmetekbe.
További infók a kampányról és a vásárlás módjáról: https://trafo.hu/trafo_galeria/2020solidarity
Ha kérdésetek merülne fel: gallery@trafo.hu
