Az egyik legmeghatározóbb amerikai zongoratrió látogat a Trafóba egy különleges turné keretében, melyben Ornette Coleman korszakalkotó Science Fiction című albumát mutatják be a saját nyelvükön újraértelmezve, három nagyszerű fúvóssal kiegészülve.
A The Bad Plus mára akkora legendává vált, mint az egykori Esbjörn Svensson Trio, Brad Mehldau triója vagy a Medeski, Martin & Wood. A zenekar 2000-ben alakult, azóta majd egy tucat lemezt jelentetett meg a legkülönbözőbb műfaji és stilisztikai ötvözésekkel. Talán nincs is ezerarcúbb jazztrió náluk, akár egyetlen számon belül képesek a szélsőértékeket többdimenzióban is érinteni, legyen szó akár a vágyakozó romantikus vagy szikáran avantgárd, a játékosan dallamos vagy teljesen atonális, a bólogatós négynegyedes vagy az eksztatikusan poliritmikus tengelyekről. Nem egy feldolgozást készítettek a popzene világából (Nirvana, Pink Floyd, Aphex Twin, Radiohead), de a kortárs klasszikus zene területéről is merítettek ihletet bőven, például Sztravinszkij Tavaszi áldozatát tavaly jelentették meg egy teljes lemezen, vagy hogy magyar vonatkozást is említsünk, Ligeti György Fém című zongoraetűdjéből is csináltak egy számot korábban.
Legújabb kísérletük a számukra rendkívül meghatározó lemez, Ornette Coleman 1972-es Science Fiction című albumának feldolgozása. Coleman akkori időszakának utolsó tisztán akusztikus lemeze, ami már csak emiatt is klappol számukra, hogy nekiveselkedjenek ennek a komoly anyagnak, ezáltal tisztelegve az avantgárd jazz nagymestere előtt. Egyik koncertjükön maga Coleman is ott ült és elismerő szavakkal méltatta őket. Az eredeti albumon szereplő fúvósszekció miatt felkértek három kiemelkedő amerikai fúvóst: Tim Berne szaxofonos már járt a Trafóban Ches Smith vagy David Torn oldalán, a másik szaxofonos a jelentős karriert befutott Sam Newsome lesz, trombitán pedig Bill Frisell egyik fontos partnere, Ron Miles fog játszani.
Reid Anderson – bőgő
Ethan Iverson – zongora
Dave King – dob
Tim Berne – szaxofonok
Sam Newsome – szopránszaxofon
Ron Miles – trombita, kürt
A The Bad Plus mára akkora legendává vált, mint az egykori Esbjörn Svensson Trio, Brad Mehldau triója vagy a Medeski, Martin & Wood. A zenekar 2000-ben alakult, azóta majd egy tucat lemezt jelentetett meg a legkülönbözőbb műfaji és stilisztikai ötvözésekkel. Talán nincs is ezerarcúbb jazztrió náluk, akár egyetlen számon belül képesek a szélsőértékeket többdimenzióban is érinteni, legyen szó akár a vágyakozó romantikus vagy szikáran avantgárd, a játékosan dallamos vagy teljesen atonális, a bólogatós négynegyedes vagy az eksztatikusan poliritmikus tengelyekről. Nem egy feldolgozást készítettek a popzene világából (Nirvana, Pink Floyd, Aphex Twin, Radiohead), de a kortárs klasszikus zene területéről is merítettek ihletet bőven, például Sztravinszkij Tavaszi áldozatát tavaly jelentették meg egy teljes lemezen, vagy hogy magyar vonatkozást is említsünk, Ligeti György Fém című zongoraetűdjéből is csináltak egy számot korábban.
Legújabb kísérletük a számukra rendkívül meghatározó lemez, Ornette Coleman 1972-es Science Fiction című albumának feldolgozása. Coleman akkori időszakának utolsó tisztán akusztikus lemeze, ami már csak emiatt is klappol számukra, hogy nekiveselkedjenek ennek a komoly anyagnak, ezáltal tisztelegve az avantgárd jazz nagymestere előtt. Egyik koncertjükön maga Coleman is ott ült és elismerő szavakkal méltatta őket. Az eredeti albumon szereplő fúvósszekció miatt felkértek három kiemelkedő amerikai fúvóst: Tim Berne szaxofonos már járt a Trafóban Ches Smith vagy David Torn oldalán, a másik szaxofonos a jelentős karriert befutott Sam Newsome lesz, trombitán pedig Bill Frisell egyik fontos partnere, Ron Miles fog játszani.
Reid Anderson – bőgő
Ethan Iverson – zongora
Dave King – dob
Tim Berne – szaxofonok
Sam Newsome – szopránszaxofon
Ron Miles – trombita, kürt
