Álombarikád - Igor és Ivan Buharov, Svätopluk Mikyta, Miklos Onucsan és Szabó Péter kiállítása

Kísérőprogram

2011. október 6-án, csütörtökön 18 órától Fenyvesi Áron kurátor tart tárlatvezetést az Álombarikád című kiállításon Igor & Ivan Buharov és Szabó Péter képzőművészek társaságában, melyet Igor & Ivan Buharov rövidfilmjeiből látható vetítés követ 19 órától a Trafó Kávézójában. Sok szeretettel várunk mindenkit!
Bővebb információ itt.
Kiállító művészek:
Igor and Ivan Buharov, Svätopluk Mikyta, Miklos Onucsan, Szabó Péter

Kurátor: Fenyvesi Áron



Álmodnak-e még a kortárs képzőművészek egy olyan korban, amelyben a legnagyobb kihívást a művészet számára a szociális és politikai valóságra adott éber reakciók jelentik?
A nemzetközi csoportos kiállítás célja, hogy választ kínáljon azokra az egyre alapvetőbb kérdésekre, melyek azt kutatják, hogy létezhet-e a társadalmi jelenre reagáló művészet a dokumentum fogalmán – és az egyre statikusabb módon esztétizálódó kritikai formanyelven túl. Valóban teljesen kifosztott terület-e például a szürrealista film-nyelv szabad asszociációkon alapuló rendszere, a kollázs abszurd módon mellérendelő és jelentéseket felülíró szerkezete, a konceptualizmus költőisége, vagy a nyilvános akciók performativitása? A kiállításon megjelenő művek ugyanis ezen műfajok modernista tradícióit használják fel, illetve értelmezik át, bizonyítva azt, hogy ezek vizualitása, illetve szenzualitása továbbra is érvényes, naprakész képzőművészeti nyelvet képes generálni.
A kiállítás célja ezzel párhuzamosan az is, hogy létrehozza az egyre bonyolultabb képlet alapján működő kelet-közép-európai identitás – a galéria terére kiterjesztett – mentális kollázsát. Ezt pedig olyan művek bemutatásán keresztül teszi, amelyeknek a halmaza értelmezi azt a folyamatot, amiben a régió fő egzotikumának számító „örök” posztkommunista tranzit-állapot összekeveredik a neoliberális gazdasági berendezkedéssel, és ennek szerkezetén megjelenő törésvonalakkal. Emiatt a szimptóma-halmozás miatt pedig egyre hangsúlyosabbá válnak napjainkban, immár nemcsak regionálisan, de globálisan is a társadalmi egyenlőtlenségek, melyek elhanyagolhatatlan identitás-formáló elemek.
Igor és Ivan Buharov Kormányeltörésben című super 8-as technikával forgatott közel 30 perces filmjét Domonkos István 1971-ben írt – legendás – Kormányeltörésben című verse inspirálta, aminek a szövege szintén olvasható a Trafó Galéria terében. A vers emblematikus nyelvezete az emigráns, a kisebbségi, a vendégmunkás életformát tematizálja, illetve a politikai száműzetésekre is reflektál, amiknek az aktualitása mit sem csökkent az utóbbi évtizedek folyamán.  A Buharov testvérek filmje megjeleníti ugyan a vers enigmatikus képeit, de valójában napjaink társadalmi viszonyai közé ülteti át Domonkos szövegének univerzumát – gondol tovább motívumokat belőle, az alkotópárosra jellemező szürreális, álomszerű történetfűzéssel és képzettársításokkal.
Szabó Péter Jó Reggelt! című videója 2009. májusában bukaresti, plioesti-i, sinaiai, gyárak előtt lezajlott nyilvános akcióiba enged betekintést a látogatóknak, melyek során a művész rövid, 3-5 perces tűzijátékokat szervezett a hajnali órákban a gyárakba érkező munkások számára. Az akció egy egyszerű gesztuson alapszik, mely a munka és a munkások rövid, jelzésszerű ünneplését szolgálja és a társadalmi szolidaritást erősíti, politikai vagy gazdasági hátsó szándék nélkül.
Miklos Onucsan pozíciója a legkonceptuálisabb és a legköltőibb a kiállító művészek közül. A nagyváradi képzőművész nagyon koncentrált és letisztult jelentéssel operáló konceptuális fotói mellett egy új formátumba öntött szöveges munkáját is kiállítja a Trafóban.  Onucsan minden műve rendkívül poétikus és ironikus alkotói stratégiáról tesz tanúbizonyságot, emblematikus képein főszereplővé válhat akár egy temetőben felejtett szénakazal, de a művész képes akár emelkedett allegória gyanánt használni egy birkanyájat is. Műveinek összetett humora mögött régiónk elmúlt évtizedeinek mélyen megélt tapasztalata pulzál.
Svätopluk Mikyta műveiben XX. századi képeket dolgoz fel, régi fotókat, tárgyakat manipulál analóg technikákkal. A fiatal szlovák szcéna élbolyába tartozó képzőművész munkái a politikai ikonográfia és a giccs működésmódját kutatják, a szocialista tömegmozgalmakon át, a kelet-európai nacionalista és vallási szimbólumaikon keresztül.
Mikyta kollázs-technikán alapuló munkamódszerével képes a képek jelentését duplafenekűvé tenni: kiemeli és elidegeníti a képek esztétikáját, és így tárgyukkal is ironikus viszonyba kerül. A művész az egyéni és kollektív emlékezet tárgyainak manipulálhatóságát láttatja, a képek politikáját. Mikyta alkotómódszertanának előzménye a túlazonosulás (overidentification) vizuális taktikája, amellyel a Neue Slovenische Kunst művészeti kollektíva vált világhírűvé.
A kiállítók és műveik nemzetközi elismertségét olyan tényezők fémjelzik mint, hogy Igor és Ivan Buharov Kormányeltörésben c. filmjét az egyik legrangosabb európai képzőművészeti seregszemlén, a 2010-es Manifestán mutatták be Spanyolországban, vagy az, hogy Miklos Onucsan – a kolozsvári és berlini székhelyű Plan B Galériával együtt dolgozó művész – már 1999-ben képviselte Romániát a Velencei Biennálén. Svätopluk Mikyta a 2011-es Strabag Art Award International egyik fődíjasa, 2008-ban pedig elnyerte az Oskar Cepan-díjat, ami a legrangosabb szlovák fiatal művészekre fókuszáló díj. Szabó Péter – akinek munkáival egyre több nemzetközi rangú kiállítóhelyen találkozhatnak az érdeklődők – pedig a Trafó Galériában egy videó formájában mutatja be román városok közterein végrehajtott nyilvános akcióját, amit az e-cart.ro támogatásával hozott létre.


Kritikák:
Kicsi álombrigád építeni nagy álombarikád - Baglyas Erika írása a Kultúra.hu-n

Barikád a magasban - Mélyi József írása az Élet és Irodalomban
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek