DÁNYI/MOLNÁR/VADAS: Nyúzzatok meg

1500 Ft / diák: 1200 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

VÁLTOZÁS! Porteleki Áront a mai előadáson Mózes Zoltán helyettesíti. Mózes Zoltán (Mózi) a(z Azokon a) Napokon és a Soulbreakers zenekarok tagja, a Kompánia Színházi Társulat alapítója. Áront sajnos Észtországban tartotta ottani fellépése után az időjárás. Az előadás utáni KONCERT ELMARAD!


„Játékosan, szeretetből nyúzunk, vállalva a padló erejét.”
 
Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara fiatal, kortárstánccal foglalkozó művészek. Először a Bloom! társulatban dolgoztak együtt, ezzel a darabbal azonban önálló alkotókként fogalmazták meg és állították színpadra gondolataikat. A folyamathoz két fiatal zenész (Porteleki Áron és Czitrom Ádám) is csatlakozott, akik nemcsak kísérletező zenéjükkel, de aktív színpadi jelenlétükkel is beszálltak kreatív együttműködésbe. Öten mesélnek kapcsolataikról, szerelmeikről, viszonyaikról, majd leképezik, lecsupaszítják, lenyúzzák és elemeire bontják őket, hogy közelebb kerülhessenek hozzájuk. Ezzel pedig az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb kortárstánc előadását hozták létre. A darab olyan viszonyokat és gesztusokat elemez, amelyekben mind az öt résztvevőnek egyaránt fontos szerepe van. Humoros és üdítő produkció. Valahogy így teremtődik meg a menő.


 
Az előadást a nagy múltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves 38 szakembere Ljubljanában tartott éves találkozóján 419 jelentkező közül a 2014-es év 20 kiemelt előadása közé választotta, ennek következtében vehettek például részt áprilisban a rangos Spring Forward fesztiválon, Umeå-ban (Svédország). Ezen kívül a darab megkapta a 2014-es év legjobb táncelőadásának és koreográfusának járó Lábán Rudolf-díjat.
 
„Kopásig ismételt kliséket karikíroz, miközben a koreográfusok legtitkosabb és csak legritkábban elért vágyát lazán mintázza. A végy egy üres teret…, emeld azonos rangra a zenét és a mozgást, merj tabukhoz nyúlni, hagyd a nézőt gondolkodni típusú retorika itt azonban mind-mind realitás. […] Életszagú és cafatos marad mindvégig, szemtelen, ugyanakkor furcsa, flegmatikus és odavetett, darabos. Mégis roppantmód működik.” (Komjáthy Zsuzsanna, Ellenfény.hu)
 
Alkotók, előadók:
Dányi Viktória, tánc
Molnár Csaba, tánc
Vadas Zsófia Tamara, tánc
Czitrom Ádám, gitár, effektek
Porteleki Áron, dob, brácsa
 
Díszlet: Terebessy Tóbiás
Jelmez: Artista
Fény: Dézsi Kata
Produkciós vezető: Rácz Anikó

 
 

Nemzeti Kulturális Alap, SÍN Kulturális Központ, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Új Előadóművészeti Alapítvány, Élőkép társulat

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek