COLOR ME CLOSELY - Navid Nuur kiállítása

Kísérőprogram

2014. március 21-én, pénteken 18.00: Záró tárlatvezetés

A képzőművészeti világ élvonalába tartozó iráni születésű holland Navid Nuur első magyarországi bemutatkozó kiállítására művei többek között a párizsi Pompidou Központ és az amszterdami Stedelijk Múzeum után érkeznek Budapestre.

Navid Nuur műveit kritikusai főként a kicsit zavarba ejtő poszt-konceptualista jelzővel illetik, holott ösztönös kutatási területe valójában az emberi érzékelés és a művészet anyagszerűsége. Műveit sok esetben olyan élmények inspirálják, mint a gördeszkázás, a graffiti, az urban culture, vagy éppen a hétköznapi paradoxonok, esetleg saját diszlexiája. Személyes problémafelvetéseken alapuló műveihez rendkívül rendhagyó logika és megoldási kísérletek kapcsolódnak. Művészetének egyik legfőbb ismertetőjegye a zsigeri anyag-, és technikai megközelítés, mely segítségével elemi erővel próbálja meg újrafogalmazni és újjá építeni az adott műfajt, amiben alkot.

Nyelvből inspirálódó szövegalapú művei, rajzai, akvarelljei mellett nem konvencionális tárgyakat és installációkat is készít. De olyan műfajokat is igyekszik kísérleteivel alapvetően megújítani, mint a neon-művészet, vagy a limitált szériájú kis kiadványok. A festészet műfajához egyszerre analitikus és alkímikus módon közelít: anyaghasználatán és személyes perspektíváján keresztül teljesen új rendszerbe helyezi azt. Monokróm festészeti programjával például 2011-ben elnyerte a legnagyobb rangú holland díjat – a Royal Award for Modern Painting-et - amivel a holland Királynő tüntette ki.
Nuur Trafó Galériában bemutatott kiállításán a fő hangsúly a színekkel kapcsolatos munkáin lesz, melyekben egyaránt használ színes füstbombákat, fényvisszaverő festéket, vagy festékbe kevert vitaminokat. Monokróm festészeti kísérletein kívül a színekhez kapcsolódó mágikus, gyermeki fantáziával átszőtt szöveg-alapú művei is megtalálhatók lesznek a kiállításon, mint például az általa készített interjú a fekete színnel.
 
Navid Nuur karrierje kezdete óta olyan legendás kiállítóhelyeken volt már önálló kiállítása, mint a kasseli Fridericianum, a londoni Parasol Unit, a Kunsthalle Sankt Gallen, a genti SMAK, a berlini/kolozsvári Plan B Galéria és a madridi Matadero. Néhány hete zárta kapuit szövegalapú műveinek első gyűjteményes kiállítása a maastrichti Bonnefantenmuseumban.



artmagazin 34 - Color me closely from artmagazin.hu on Vimeo.


Támogatók: Mondrian Fund, NKA, Káli Kövek
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek