Tápot a Tápnak

Tápot a Tápnak

Lét mert a lét a tét
Lét vagy levet
(az itt a kérdés)
Különben mehet
Harminc év a kukába
És mi marad, utána
Bámulhatsz bután a
Világba, kultúra nélkül
A világ sem békül.

Miért gyűjtünk?
Az idei évben minden korábbinál drasztikusabban, 41%-kal csökkent a budapesti független színházak működési költségeire kiírt pályázati keretösszeg. Ezt az arányt tovább növeli, hogy az NKA Színházművészeti Kollégiumának korábban mérsékelt, mégis kiszámítható pénzügyi támogatást jelentő kiírásai az idei évben elmaradtak, a 6 milliárdos keretösszegű „Előadó-művészeti szervezetek támogatása 2023” program nyilvánosság előtt ismeretlen kurátorai pedig szisztematikusan elutasították a független színházak pályázatait.

Mindemellett a tavaly megítélt, már támogatói okiratba foglalt pénzösszegek kifizetése esetében is jelentős késésekkel – hónapos, akár éves – kellett számolnunk. Mindebből következően a működési és egyéb pályázatainkban vállalt tartalmi kötelezettségek e pillanatban megvalósíthatatlannak és elszámolhatatlannak tűnnek. Annak ellenére, hogy elmúlt évük színházunk legtermékenyebb időszakát jelenti: 6 bemutatót tartottunk, 90 előadást játszottunk 6557 néző előtt 138 művész közreműködésével.

Mire gyűjtünk?
A működésre, a túlélésre. Arra, hogy az idén 30 éves TÁP Színház folytathassa megkezdett munkáját, azaz tovább képviselhesse a pályakezdő művészeket, teret adjon a formabontó előadó-művészeti gyakorlatoknak, nyitott, kísérleti műhelymunkával átrajzolja a műfajok határait, illetve színvonalas kortárs magyar drámákat mutasson be Budapest kiemelten fontos független tereiben.

Ahogyan az elmúlt 30 évben, úgy a következőben is kiemelten figyelünk arra, hogy az adófizetői pénzeket, a befolyó adományokat és a minimális pályázati forrásainkat ellenőrzötten és átláthatóan használjuk fel.  Mert mi továbbra is hiszünk abban, hogy a kultúra nemzeti alap.

Elindítottuk közösségi adománygyűjtő kampányunkat is! 👉 Kell nekünk a TÁP!
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek