Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

2200 Ft / diákjegy: 1800 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

A színészek és táncosok improvizációiból szerkesztette és írta:
Sebők Bori és Kárpáti Péter

Hypnosz és Thanatosz iker-féltestvérek. Az Álom és a Halál. Az Éj istennőjének fiai. Alvilági palotájuk a sötétség barlangja, ahová soha egyetlen fénysugár se téved.

Zsolt, az örök győztes kung-fu bajnok haldoklik. Lakásában sorra felbukkannak régi szerelmei, rokonai, barátai, tanítványai, akiket nem köt össze más, mint hogy az ő életének részei voltak. A halál közeledésének különös hangulata alól nem tudja magát kivonni senki, ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az életük normális menetéből kizökkent segíteni akarók és a haldokló körül lébecolók seregét álomszerű, részeg állapot ragadja magával, amelybe még az a vérfagyasztó lehetőség is belefér, hogy a beteg sorsa átadható - átvehető. Életét kiválthatja egy helyette önkéntesen halálba menő áldozat…

Ulickaja "Vidám temetés" c. regényéből és az Alkésztisz-mítoszból kiindulva azzal foglalkoztunk, hogy az ember meddig tudja elkísérni a másikat az útján. Tudunk-e segíteni egymásnak, meddig lehet eljutni abban, hogy átvállaljuk valaki más terhét. A pitbull cselekedeteinek magánéletekbe betolakodó, bolyongó vándorát és dühös prófétáját játszó Nagy Zsoltot most egy homlokegyenest más szerepben, egy kiszolgáltatott emberi helyzetben láthatjuk.

Szeretettel várjuk a nézőket az előadáskezdés előtt 15 perccel a színészekkel közös bemelegítésre!



“Fölveszem a herevédőt, majd a lábszárvédőt. Fölhúzom, becsatolom. Aztán a fejvédőt. Becsatolom. Beteszem a számba a foggumit. Ráharapok. Fölveszem a kesztyűt. Becsatolom. Kész vagyok. A halállal szparingolok. Bal egyenesekkel tartom távol. Rádobok egy kombinációt: bal, jobb horog a fejre, és jobb lábbal egy körívest. Ráküldök még egy jobb egyenes rúgást. Levédi, válaszol két egyenessel és egy csapottal. Rúgok egy körívest combra, és rárobbanok négy egyenessel. Egy bal csapottal közbeszúr, dől a fülemből a vér. Térdelek a földön. Lefekszem a földre. Kiköpöm a fogvédőm. Ő leveszi a kesztyűjét, leveszi a fejvédőjét. Megnézi a pupillámat, beszél hozzám, csönd van.“
 
Rendező: Kárpáti Péter
Dramaturg: Sebők Bori
Látvány-konzultáns: Izsák Lili
Munkatárs: Barna Zsuzsanna
Produkciós vezető: Kulcsár Viktória
Mozgás: Szabó Réka
Orvos-konzultáns: Dr. Rásonyi Tamás, neurológus
Támogatók: FÜGE, JURÁNYI, NKA, SzínMűhely Alapítvány, Tünet Együttes
 
Szereplők:
Tóth Ildikó
Nagy Zsolt
Stefanovics Angéla
Furulyás Dóra
Stork Natasa
Szabó Zola
Szász Dániel
Gõz István
Csányi Dávid

 
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek