Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva PRE-ACTIÓja a tömeggyilkosság, az öngyilkos merénylet evidensen elítélendő tényét dolgozza fel. Az előadás eredeti búcsúvallomásokat és más dokumentumokat felhasználva próbál meg kimozdítani a biztonságos hétköznapok világából, közel hozva az idegen, a „más” gondolkodásmódot, megkérdőjelezve a „velem ez nem történhet meg” látszólagos biztonságát.
„Egyike voltam azoknak a gyerekeknek, akik... az iskolából egyenesen hazamentek.
Nagyon jól tanultam. Úgy értem, hogy egész életemben csak a kötelességemnek éltem.
Nem mentem ki az utcára játszani, csak nagyon ritkán.
Tisztán tartottam a szívem, s már a testem is készen áll az örvénylő virágzásra.”
A PRE-ACTIO nem színház, nem tánc, nem kiállítás, nem objekt vagy assamblage, nem videó-installáció, nem hangjáték, nem hangköltészet, s nem koncert. Viszont mindez egyszerre. A nézők szokatlan szituációba kerülnek, hiszen az eseménnyel kapcsolatban csupán töredékes emlékképek, feljegyzések, tárgyak, hang- és videobejátszások állnak a rendelkezésükre. Bár bizonyos fokig ¬a fénydramaturgia, a hangfoszlányok és a vetítések sorrendje révén¬, irányított a figyelmük, ugyanakkor körkörösen, minden oldalról és egyszerre „támadják” az érzékszerveiket. Alattuk, felettük, körülöttük egy időben zajlanak az események, jelennek meg a képek, hallatszanak a hangok. Az előadás nem válaszokat ad, hanem artikulált kérdéseken keresztül, különös színházi nyelvet használva, szabad asszociációkra késztet.
A most bemutatásra kerülő PRE-ACTIO Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva trilógiájának befejező része, amelyet 2002-ben a 62 nap, 2004-ben az ANGYALTÁR bemutatása előzött meg.
A Haláltrilógia előadásai szélsőséges, de mindenkit érintő témákkal foglalkoznak. Nem válaszokat adnak, hanem artikulált kérdéseken keresztül, különös színházi nyelvet használva, szabad asszociációkra késztetnek.
„Egyike voltam azoknak a gyerekeknek, akik... az iskolából egyenesen hazamentek.
Nagyon jól tanultam. Úgy értem, hogy egész életemben csak a kötelességemnek éltem.
Nem mentem ki az utcára játszani, csak nagyon ritkán.
Tisztán tartottam a szívem, s már a testem is készen áll az örvénylő virágzásra.”
A PRE-ACTIO nem színház, nem tánc, nem kiállítás, nem objekt vagy assamblage, nem videó-installáció, nem hangjáték, nem hangköltészet, s nem koncert. Viszont mindez egyszerre. A nézők szokatlan szituációba kerülnek, hiszen az eseménnyel kapcsolatban csupán töredékes emlékképek, feljegyzések, tárgyak, hang- és videobejátszások állnak a rendelkezésükre. Bár bizonyos fokig ¬a fénydramaturgia, a hangfoszlányok és a vetítések sorrendje révén¬, irányított a figyelmük, ugyanakkor körkörösen, minden oldalról és egyszerre „támadják” az érzékszerveiket. Alattuk, felettük, körülöttük egy időben zajlanak az események, jelennek meg a képek, hallatszanak a hangok. Az előadás nem válaszokat ad, hanem artikulált kérdéseken keresztül, különös színházi nyelvet használva, szabad asszociációkra késztet.
A most bemutatásra kerülő PRE-ACTIO Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva trilógiájának befejező része, amelyet 2002-ben a 62 nap, 2004-ben az ANGYALTÁR bemutatása előzött meg.
A Haláltrilógia előadásai szélsőséges, de mindenkit érintő témákkal foglalkoznak. Nem válaszokat adnak, hanem artikulált kérdéseken keresztül, különös színházi nyelvet használva, szabad asszociációkra késztetnek.
