Nyitott Stúdió - Ladjánszki Márta - MEGTELT

     
A workshop ingyenes, a részvételi szándékod a következő e-mailcímen jelezd: jegypenztar@trafo.hu 
A Trafó hétfőnként, havi egy alkalommal, megnyitja Liliom utcai táncstúdióját mindazok előtt, akik szeretnek mozogni. Minden alkalommal más koreográfus vagy táncos osztja meg az érdeklődőkkel néhány kedvenc gyakorlatát. A cél nem feltétlenül egy koreográfia elsajátítása, hanem a közös mozgás, feltöltődés, tanulás egymástól, együtt.

Ladjánszki Márta klasszikus balett, szertorna, jazz és modern tánc tanulmányait Magyarországon és Bécsben folytatta, majd 1996 végén alapítója volt a KOMPmÁNIA Kortárs Táncszínháznak, ahol táncosként és társkoreográfusként dolgozott. 

2001-ben csatlakozott az L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület munkájához, ahol művészeti alelnökként a mai napig dolgozik.
2024-ben ünnepli pályájának 30. évfordulóját, és 50. születésnapját. Formabontó, kísérletező alkotó, aki gyakran első úttörőként dob ötleteket a közösbe, témái és módszerei korukat megelőzve invitálják belső utazásra a nézőt. Az alkotás számára megismerési folyamat, kölcsönös inspiráció és eszmecsere a test nyelvén.

Márta a szeptemberi Nyitott Stúdió workshopról:
Kortárstánc óra érdeklődőknek, akiket az előadó-művészet foglalkoztat.
A Nyitott Stúdió jelenlegi alkalmával különféle kortárstánc technikák és improvizációs gyakorlatok segítségével felfedezhetitek a saját testetek adta lehetőségeket (sőt, azon is túlléphettek).
Egymásra és magunkra nyitott szív, gondolat és test előnyt jelent!
Kényelmes, a workshop-ra használható ruha legyen nálad.

A workshop ingyenes, de a helyek száma korlátozott, ezért részvételi szándékod kérlek a következő e-mailcímen jelezd: jegypenztar@trafo.hu 
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek