Nyitott Stúdió - Molnár Csaba - MEGTELT

     
A workshop ingyenes, a részvételi szándékod a következő e-mailcímen jelezd: jegypenztar@trafo.hu 
A Trafó hétfőnként, havi egy alkalommal, megnyitja Liliom utcai táncstúdióját mindazok előtt, akik szeretnek mozogni. Minden alkalommal más koreográfus vagy táncos osztja meg az érdeklődőkkel néhány kedvenc gyakorlatát. A cél nem feltétlenül egy koreográfia elsajátítása, hanem a közös mozgás, feltöltődés, tanulás egymástól, együtt.

Mesterkurzus Nicole Clore vezetésével

Nicole Clore egy alteregó, aki először 2014-ben tűnt fel Molnár Csaba táncos és koreográfus DEKAMERON című darabjában. Az eredetileg profi táncosok számára kidolgozott mesterkurzusán a táncot és a fekete humort ötvözve, egy üdítő “performatív táncórára” invitálja a részvevőket. 
A kurzus idejére  a résztvevőket arra kérem, hogy hagyják maguk mögött a külső struktúrák által megalkotott erőltetett ént és csusszanjanak bele egy képzeletbeli karakterbe, aki remélhetőleg szabadon, gátlástalanul, meglepően mozdul, táncol és reagál.

A táncóra minden korosztálynak és képességű résztvevőnek szól, aki nyitott a kísérletre, szerepjátékra és mozgásra.

Nicole Clore gondolata:

“A professzionális tánc és művészeti képzések során a testek és az elmék fogságba kerültek. Évtizedeken keresztül a fegyelem és az engedelmesség volt a kulcsfontosságú pedagógiai stratégia, és a művészi tereket ellepték a túltenyésztett klónok, vérszegény egyedek. 
Az autentikus egyének iránti rendszeréhség azonban soha nem volt annyira nyilvánvaló, mint most. Ez egy paradox helyzet. Bár a tánc szcéna kétségbeesetten sóvárog a friss vér, a szikra és a hitelesség iránt, hatalmas ellentmondásban tartja magát, hiszen léte mélyen gyökerezik a hagyományban és a konformitásban. A kortárs táncművészet területe vámpír-szindrómában szenved, és a szűz testekből, elmékből történő vérátömlesztést napi szinten gyakorolja.”

 A workshop ingyenes, de a helyek száma korlátozott, ezért részvételi szándékod kérlek a következő e-mailcímen jelezd: jegypenztar@trafo.hu 
 A workshop ingyenes, de a helyek száma korlátozott, ezért részvételi szándékod kérlek a következő e-mailcímen jelezd: jegypenztar@trafo.hu 
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • naygtermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek