Vidék-város viszonyok / Nyitott Stúdió

Myriam Lefkowitz vezetésével

     

 A workshop angol nyelvű és ingyenes, de a helyek száma korlátozott, ezért részvételi szándékod kérlek a következő e-mailcímen jelezd: jegypenztar@trafo.hu

A Trafó hétfőnként, havi egy alkalommal, megnyitja Liliom utcai táncstúdióját mindazok előtt, akik szeretnek mozogni. Minden alkalommal más koreográfus vagy táncos osztja meg az érdeklődőkkel néhány kedvenc gyakorlatát. A cél nem feltétlenül egy koreográfia elsajátítása, hanem a közös mozgás, feltöltődés, tanulás egymástól, együtt.

Az évadkezdő Nyitott Stúdió alkalmon a Myriam Lefkowitz francia művész által kidolgozott „Walk, Hands, Eyes (a city)” sétaszínház alkotói eszköztárának egyes elemeit sajátíthatják el az érdeklődők. Péntektől a praxist majd a Város-vidék viszonyok fókuszprogram keretén belül kipróbálni is alkalmuk nyílik “látogatóként”. A workshop első része a Trafó stúdióban zajlik, ahol a látás és az érintés különböző módjaival kísérleteznek a résztvevők. A második részben pedig lehetőség nyílik arra, hogy a partitúrát a városban is kipróbálják.

 A workshop angol nyelvű és ingyenes, de a helyek száma korlátozott, ezért részvételi szándékod kérlek a következő e-mailcímen jelezd: jegypenztar@trafo.hu

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-19h30
  • egyéb hétköznapokon: 16h-18h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek