A L-E-V izraeli formáció, már jól ismert vendég a rutinos Trafó-látogatók körében: ez az ötödik hozzánk érkező munkájuk, a Love sorozatuk harmadik darabja. Míg az első fejezetben (OCD Love) a szerelem egy pusztító és ártalmas betegségként jelenik meg, a második fejezetben (Love Chapter 2) pedig keserű utóíze köszön kiábrándultan vissza, a The Brutal Journey of the Heart reményteli hangot üt meg: a szerelem elmúlhat, a szív összetörhet, de az élet megy tovább.

A L-E-V (héberül: “szív”) 2013-ban alakult. A társulat alapítását megelőzően Sharon Eyal először a Batsheva Dance Company táncosaként, majd főkoreográfusaként dolgozott – a L-E-V táncosai azóta is a gaga mozgásnyelvét veszik alkotófolyamatuk alapjául, melyet a Batsheva régi művészeti vezetője, Ohad Naharin fejlesztett ki. Eyal alkotótársa, Gai Behar techno és underground események szervezőjeként, Tel Aviv éjszakai életének meghatározó alakjaként vált ismertté. Kettejük koprodukciója a tánc, a zene, a fénytechnika, a képzőművészet és a divat újhullámainak ötvözete, az eredmények pedig nem csak a Trafó színpadán, de egy techno klubban is megférnének – vagy éppen a kifutón.

Az utóbbi években ugyanis még a Dior is kiemelt kollaborátoraikként jegyzi őket: a divatház nagysikerű 2019-es tavaszi-nyári kollekciójának bemutatójára rendezett L-E-V performansztól a divatvilág is sokáig visszhangzott. Mindennek pedig áprilisban a Trafó színpadán is látjuk majd a nyomát: a táncosok egytől egyig a divatház kreatív igazgatója, Maria Grazia Chiuri által tervezett feszes, testszínű dresszekben lépnek fel. 

A The Brutal Journey of the Heart narratíváját a huszonegyedik századi szeretet ábrázolásáért méltatott Egy kis élet c. bestseller inspirálta. A darab az elgyötört szerelem kínjából való felgyógyulásra fókuszál, a katartikus megkönnyebbülésre, melyet Eyal olyan érzékeny precizitással jelenít meg táncosai mozgásán keresztül, amire talán az írott vagy beszélt szó sem lenne képes. Mindeközben párhuzamba állítja a csoportdinamika hatásait az egyéni és a párban való létezéssel ugyanúgy, ahogyan a szexualitást a gendersemlegességgel. Önfeledt nyári estéket idéző zenére hullámzik előttünk kilenc androgün test, és közben nem csak arra emlékeztetnek minket, hogy a szív az azonosságunk, emberségünk, sebezhetőségünk és belső erőnk egyöntetű jelképe – hanem arra is, hogy Eyal immár kiforrott mesterévé vált a táncon át való történetmesélésnek.