Magány, vágy, szerelem, testiség, erőszak, hatalom, kiszolgáltatottság, birtoklás, őszinteség, képmutatás… FREN_ÁK - már-már kényszeresen – olyasmivel viaskodik, amelyekkel mindenki találkozik a maga életében, legfeljebb nem vívja meg olyan élet-halálra szóló elszántsággal, ahogy az InTimE táncosai teszik a színpadon. A női és a férfi lét, a magány és az együttlét, a fájdalom és az öröm, személyesség és tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk.

A darabnak nem dolga, hogy megoldásokat kínáljon: elég, ha olyan őszinteséggel tárja fel ezeknek az emberi viszonyoknak a rendszerét, hogy a néző ne tudja kivonni magát az előadás hatása alól.

A színpadon hat táncos, akik hol kívülről, a távolból, mozdulatlanul és idegenként szemlélik a többiek küzdelmét, hol maguk válnak főszereplővé. Hogyan válhat, és válhat-e egyáltalán valóságossá számukra a Másik? Maradhat-e mindörökre beteljesületlen az iránta való vágy?

FREN_ÁK visszatérő kérdése, hogy a Másikkal és az önmagunkkal szembeni megalkuvás milyen mértékben szövi át az életünket; hogy mennyire hatja át az öncsalás és őszintétlenség a saját testünkhöz fűződő viszonyunkat is.