#húsmágnes #füstmágnes #skorpiómágnes
A szerző azonos című kötetének egy drámai részlete
„Egyébként a vadvirágok nem vad virágok, csakhogy őket nem mi nemesítettük: a kertészek a méhek voltak. Évről-évmillióra ők válogatták a szirmokat, és önfeledten hemperegtek a virágpor habzó tengerében. A vadvirág a méhek esztétikája. Csakhogy van egy kis bökkenő. Mi, emberek, nem látjuk a vadvirágot, egyszerűen nem látja a szemünk. A retinánk nem érzékeli. Például a méhbíbor színét. Pont annyit érzékelünk belőle, amennyit a méh a Talmudból, amikor zümmögve elszáll fölötte. De van valaki, aki még nálunk is kevesebbet lát a vadvirágból. Tudja, ki? A vadvirág. Nincs szeme. Nem lát. Azt se tudja, mi az: látva lenni. Ő a vak szépségkirálynő. A halálos szépségverseny győztese, akinek fogalma sincs arról, hogy mi a szépség.”
Lőw Immanuel, szegedi főrabbi, megmutatja Jászai Marinak az ő kis édenkertjét, az üvegházat, a Szentföldről hozott virágokkal. Sétálnak, beszélgetnek, és nem sejtik, hogy valaki elbújt az óriáskaktusz mögött. Ott ül és leskelődik, a lélegzetét is visszafojtja...
2023-ban jelent meg Kárpáti Péter életmű-kötete Térkép a túlvilágról címmel, benne válogatott színdarabjaival és új regényével. A regény egyik drámai fejezetéből született darab nemcsak Jászai Mari életének eddig ismeretlen, titokzatos epizódját bontja ki, hanem mélyen személyes vallomás.
Színészek:
Tóth Ildikó
Zsótér Sándor
Hevesi László
Jenővári Miklós
Kárpáti Péter
Látvány: Veronika Keresztesová
Díszlet-kivitelező: Kárpáti Pál és Veronika Keresztesová
Fény: Lengyel Ákos Papa
Dramaturg: Zsigó Anna
Mozgás: Horkay Barnabás
Produkciós vezető: Vajdai Veronika
Író, rendező: Kárpáti Péter
Kárpáti a Somogyi-könyvtárban bukkant rá egy megbarnult kartonlapra, az alábbi szöveggel: „Dr. Löw Immanuel prémsapkái, molymentesen becsomagolva. Hálás köszönettel küldöm vissza Szegedre. A maga szerető és tisztelő Jászaija.” (hvg360)
A Térkép a túlvilágról lassú, intellektuális kalandra invitáló, nem várt megoldásokkal provokáló színház, amely arra tanít, hogy a mese, a csoda és a játék mindenben ott van. A pókhálóban, az óriáskaktuszban, és a főrabbi kölcsönadott szőrmesapkájában is.
Kárpáti Péter kipenderül elénk, és kezdi mondani tűhegynyi iróniával, vagy annyival sem, hogy esett dédapjával annak idején: „de ami ilyen szépen kezdődik, az csúnyán végződik, ezt hívják dramaturgiának!” Nevetünk. Azt hiszem, azon, innentől igazán senkit se érdekel, hogy esett a dolog valójában.