"A Proton Színház és a Trafó produkciója részben hasonlít Reisz filmjeire, részben nem. Akik remekműnek és/vagy kultfilmnek tartották a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant és/vagy a Rossz verseket, azok talán csalódni fognak; én viszont, mivel túlságosan magánügyinek, köldöknézőnek és túlbeszéltnek gondoltam nagyjából mindkettőt (a generációssal önmagában semmi bajom nem volt), örültem, hogy a Komolyan röhejes vagyok hozzám is beszél."

"A filmszerűen párhuzamos jelenetezés szépen működik a szűkös, de ügyesen – az adottságok és a technika funkcionális használatával – kitágított térben. Noha a szó szoros értelmében színpad nincs, Reisznek érezhetően van színpadi érzéke. Tökéletesen irányítja és tereli el a nézői figyelmet, jól keveri a dramaturgiai arányokat, pihenőket is ad, nem kell kapkodni a fejünket, de egy percig sem unatkozunk. Emellett érzékenyen vezeti a színészeket."

"Reisz eddigi filmjeiben (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan; Rossz versek) is találkoztunk már hasonló éjszakai jelenetekkel, amikor egyszerre emeli ki a háttérzaj zavaró jelenlétét és hangosítja fel egy-egy szereplő belső gondolatait. Látjuk a társas magány kilátástalanságát, a végtelennek tűnő péntek esték ürességét, a kapcsolódási kísérletek fásultságát. A hősök reflektálnak a szociális helyzetükre, figyelik magukat, de mégsem képesek túllépni a szokott kereteken. Keresnek valamit, amit nem tudnak megnevezni."

"A rendező ügyesen és alaposan kihasználja a speciális, színházivá avanzsált teret. A nézők a kávézó asztalainál és bárszékein ülnek, a színészek közöttük játszanak, akcióznak, és rendszeresen kiszaladnak a Tűzoltó utcára, ahol folytatják… A közönség a Trafó új helyiségének üvegfalán és üvegajtóin keresztül kényelmesen követheti a kinti eseményeket is, melyeknek szerves részei az utcán elhaladó járművek és az arra sétálók, megállók gesztusai, reagálásai is. Filmszerű a látvány. A kint elmondott szövegeket is ugyanúgy, felerősítve halljuk odabent, mintha moziban ülnénk."