#szülés #tükör #élet
Mit jelent létrehozni valamit? Önmagunkat. Egy gyereket. Színházat. Vagy egy teljesen új világot. Néha történnek velünk dolgok, amik mindent megváltoztatnak. Nem mi változunk, hanem a helyünk a világban. Vagy maga a világ. Önmagunkat írjuk színpadra. Hogy milyen szülőnek lenni. Vagy milyen embernek lenni?
Virginia Woolf szerint a személyiségünk nem csak abból tevődik össze, amit mi gondolunk magunkról, hanem abból is, amit mások gondolnak rólunk. És ennek a két képnek a kontrasztja döbbent rá az egyén valódi mivoltára. Ha ez igaz, akkor az is vagyok, amit gondolok magamról, de az is, amit például a gyerekem gondol rólam. Vagy te, ki e sorokat olvasod.
Milyen volt Japán? Nagyon jó. Gyerekek élvezték? Nagyon tetszett nekik.
szereplők: Kerekes Éva, Zsótér Sándor, Cuhorka Emese, Kövesi Zsombor/Pásztor Dániel, Izsák Lili, Kalicz Máté, Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás,
valamint a Keleti István Művészeti Iskola első- és másodéves színész tanulói: Bagdi Bence, Baranyai Marcell, Dömötör Bálint, Draskovich Kristóf, Garai Moira, Gattyán Eszter, Hajas Gréta, Horváth Lóránt, Kárász Kata Jázmin, Koffán Berta, Kovács Petra, Lajdi Zselyke Apolka, Móczár Melitta, Nyitrai Tibor Gergő, Salamon Eszter, Szabó Dorottya Hanna, Szabó Elizabet, Székely Boglárka, Szmodics Vera, Tömböly Dalma, Urbán Réka, Vargha Rozina, Zsadányi Péter
szöveg és rendezés: Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás
eredeti fotó: Fortepan / Bauer Sándor
