Qaartsiluni Ensemble: Megtalált válaszok

     
elővételben: 1500 Ft / aznap: 1800 Ft
Trafó bérlet érvényes
2 részben, szünettel

Az est egy olyan sorozat első hangversenye, melynek célja, hogy elindítson egy országhatárokon túlnyúló közös munkafolyamatot közeli szomszédainkkal és távolabbi, hasonlóan gondolkozó muzsikusokkal, alkotókkal. A kooperáció nemcsak művészek, hanem intézmények - a FUGA, a Trafó, az MR3 Bartók Rádió, szlovák helyszínek, illetve az országok kulturális intézeteinek együttműködése is.

Ebben az évben a magyar résztvevőkhöz Csehországból képzőművész, Szlovákiából pedig a híres vonós iskola több jeles képviselője és egy fiatal, máris fontossá vált zeneszerző csatlakozik, a programok fókuszában pedig egy kettős zeneszerzőportré áll. Kondor Ádám és Marián Lejava generációjuknak kiemelkedő képviselői, akik jelentős hatást gyakorolnak környezetükre. Hangzásviláguk egyenes folytatása a közép-európai hagyománynak, Beethoven, Schönberg, Bartók romantikus-avantgarde világának; ugyanakkor mélyen magába szívta a háború utáni évtizedek új törekvéseit - Boulez, Kurtág, Ligeti munkáját csakúgy, mint az improvizált hangzó anyagok legnagyszerűbb alkotóinak gondolkozását. Az esemény egyúttal a Qaartsiluni Ensemble első nagyobb megjelenése.

Az együttes - a szó gyűjtőnévi értelmében - a közös munkákon edződött kiváló muzsikusok és vezetőjük eddigi, sokfelé ágazó tevékenységét, de egységes előadói szemléletét foglalja magában. A koncerten Pető Anna vizuális fantáziája varázsol a semleges háttérből izgalmas játékteret. A fiatal képzőművész képi világa nem első alkalommal kapcsolódik más művészeti ágakhoz, munkája ezúttal erre az alkalomra készül.

Kondor Ádámot (1964) és Marian Lejavát (1976) a magyar és a szlovák középgeneráció legjobbjaiként tartják számon. Bármennyire különbözzenek is alkotói mentalitásukat illetően – Kondor a gyakorlati élettől tökéletesen elvonultan alakítja a maga végtelenül komplex és radikalitása ellenére is páratlanul termékeny életművét; Lejava épp ellenkezőleg, a nagy komponista-karmesterek hektikus életformáját gyakorolja és állítja szembe álomszerű zeneműveivel –, a két zeneszerző abban mindenképpen rokonítható, hogy nagyon reflektáltan viszonyulnak a nyílt kommunikáció és a személyesség között feszülő fenti dilemmához. Tökéletesen tudatában vannak annak, hogy alkotói döntéseik mikor, milyen elvárásokkal szegül-nek szembe és milyen érzékenységeket igazolnak vissza.


Kondor Ádám (1964) zeneszerzői diplomáját a budapesti Zeneakadémián szerezte, ahol rendszeresen látogatta Rados Ferenc és Kurtág György kamarazene óráit. Egy évig magántanítványa volt Simon Albert karmesternek. Zeneszerzői stílusára nagy hatást gyakorolt Mesias Maiguaschca és Jeney Zoltán, valamint a világhírű hegedűművészek, Végh Sándor és Fenyves Loránd mesterkurzusai. 1992 óta fő tevékenysége a zeneszerzés. A Soros Alapítvány, valamint az Edenkoben Herrenhaus ösztöndíjasa volt, műveit a legjelentősebb hazai kortárs zenei seregszemlék mellett Európa több fesztiválján is műsorra tűzték. Szerzői lemeze jelent meg a Hungaroton gondozásában, néhány további művének hangfelvétele pedig a BMC gyűjteményes kiadványain. Kottáinak gondozója az EMB.

Marián Lejava (1976) a pozsonyi Zeneakadémián szerzett diplomát zeneszerzőként és karmesterként (2010-ben védte meg doktori fokozatát). Számos jelentős nemzetközi mesterkurzuson vett részt, olyan mesterek irányítása alatt, mint Klaus Huber, Christian Wolff, Tristan Murail, Eötvös Péter és Fischer Iván. Karmesterként 2000 óta aktív, egyfelől a vezető szlovák kortárs zenei együttesek élén (VENI Ensemble, Melos Ethos Ensemble, Opera Aperta) másfelől külföldi modern zenei együttesek vendég dirigenseként (Jena Philharmony, Ensemble Modern Frankfurt, Prague Modern). Számos ősbemutatót vezényelt hazáján kívül Európa kortárs zenei fesztiváljain. Lejava jelenleg a pozsonyi Zeneakadémia oktatója, cseh, szlovák és portugál egyetemek vendégtanára. A szlovák zeneszerzőket tömörítő SOOZVUK alapítójaként jelentős művészetszervező tevékenységet is folytat. Művei eddig egy szerzői lemezen és hat gyűjteményes kiadványon jelentek meg.
 
Program / Schedule:
Christian Wolff:
Serenade

Kondor Ádám:
Quartet to Christian Wolff

Marián Lejava:
Violino solo

Kondor Ádám:
Párhuzamos sorozat /
Parallel Series**

-------

Bozay Attila:
Sorozat / Series

Luca Lombardi:
Cinque istantanee

Kondor Ádám:
Tayil

Marián Lejava:
reVENIr (veni’s marchin’on)**

** ősbemutató


Művészeti vezető
/ Artistic director:
ROZMÁN Lajos

Vizuális megjelenés / Visuals:
PETŐ Anna

Előadók / Musicians:
Milan PALA (SK)
- hegedű / violin
BÁRSONY Péter
- brácsa / viola
KÁNTOR Balázs
- cselló / cello
Juraj GRIGLAK(SK)
- nagybőgő / double bass
RÁKÓCZY Anna
- fuvola / flute
HORVÁTH Béla
- oboa / oboe
Horia DUMITRACHE (RO),
ROZMÁN Lajos

- klarinét / clarinet
JANKÓ Attila
- fagott / bassoon
BORBÉLY Balázs
- kürt / horn
TÖMÖSKÖZI László
- ütőhangszerek / percussion
BORBÉLY László
– zongora,csembaló
/ piano, harpsichord
KÉMÉNDI Tamás
- harmonika / accordion
FENYVESI Márton
- e-gitár / e-guitar
Vezényel / Conductor:
ROZMÁN Lajos
 
Támogatók/ Sponsors: Artisjus, FUGA

 
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek