PERFORNITORIUM; Avagy szekrényben az igazság

0 Ft

A produkció egy különleges kiállítás, amelynek előzményei évekre nyúlnak vissza. A „KÖZCIRKUSZ – VILÁGSZÁM” (1995), illetve a „Circus Minimus” (2000) előadások tapasztalatai, és cirkusz műfajjal kapcsolatos kutatás során merült fel a „side-show”, vagy más néven „freak-show” ötlete. A mutatványos hangulatú előadás, a „Boka féle Plasztikon” 1999-ben valósult meg, majd több fesztiválon szerepelt nagy sikerrel. A sátorba zárt labirintusban „szörnyszülöttekkel” (törpe, sellő, szakállas nő, sziámi ikerpár stb.), karnyújtásnyi távolságba kerültek a kíváncsiskodók. A szürreális élmény százával vonzotta a nézőket.

A Plasztikon mutatványos tapasztalataira építve a Székesfehérvári Kortárs Művészeti Fesztivál felkérésére épült fel 2003-ban a „PERFORATIUM – Avagy kulcslyukpersektívában a lemeztelenített valóság, magyarán: peep-show” című produkció. A különleges installáció már konkrétan az emberi kíváncsiságra, a kukucskálásra épített. A groteszk színészi játékok, a fura enteriőrök keveréke nehezen definiálható, de mély nyomott hagyott a nézőkben. A színház és a képzőművészet új találkozási módja, az épület romos állapota – mely helyszíne volt az előadásnak -, a balkonon játszó zenekar, a fények és árnyékok keveredése különös, magismételhetetlen hangulatot árasztott. Az installáció felépítésének nehézségei, a nagy létszámú társulat miatt mindössze további két alkalommal, de nagy sikerrel működött a Perforatium.

A „PERFORNITORIUM – Avagy szekrényben az igazság” már nevében is közeli rokonságot mutat a Perforatiummal, de a „lyukgyűjtemény” most bútorokban kapott helyet. A korábbi évek során kifejezetten a Mediawave Fesztiválra létrehozott produkciók sorába illeszkedik ez a kiállítás (KÖZCIRKUSZ – VILÁGSZÁM, Mahhmud pasa megszámlált végnapjai… stb.), és az elmúlt 15 év utcai előadásainak hangulatából próbál egy szokatlanul új nyelven megfogalmazni valamit. Az alkotók szándéka az emberi gondolatok, érzések tükrözése humoros formában, és a látogatók írásai azt bizonyítják, hogy mindez sikerült. A régi, ódon, olykor eredendően ízléstelen szekrények átminősültek, külső formájukban már más üzenetet hordoznak. Szinte ingerlik a nézőket a kukucskálásra, kutatásra, hogy kiderítsék, hogy vajon mit rejt a fiókok mélye. A bútordarabok „élőlényekké” váltak, a hivalkodó külső ellenére egyszerű titkokat takarnak. A kíváncsi nézők pedig önmagukkal szembesülnek, hiszen mindannyian igyekszünk elrejteni a világ elől valamit (amit pedig jobb lenne megmutatni), és ez nem más, mint valami, ami emberi, ami tiszta, ami intim.

A PERFORNITORIUM alkotói és közreműködői

Ötlet és látvány: Boka Gábor

A kivitlezésben közreműködtek: Makhult Gabriella, Dus Polett, Holló Anna, Nagy Boglárka, Cellár Gabriella, Somody Ildikó, Bujtás Viktória, Benke Félix, Walch Márton, Kerényi Róbert, Vörös Borisz, Vogronics Zsuzsa, Mosberger Róbert

A munkát segítették: Roters Katharina, Szolnoki József, Urbán Szabolcs, Deésy Gábor, Fodor Zsolt Szekrényforrás: Pál Kálmán, Antik Depo – Enese

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek