Strawberry Cream and Gunpowder (Eperkrém és puskapor)

Az izraeli kortárs tánc a Batsheva és a Kibbutzi társulatok révén szerzett hírnevet magának. A drámai jelenetekkel tűzdelt, néha igen lírai betétekkel színesített, a táncosoktól nemcsak magas technikai tudást, hanem komoly fizikai erőt is megkövetelő darabok sajátos hangulatot árasztanak. Emellett azonban egy új generáció nőtt fel, mely teljesen más művészeti tapasztalatokra és életérzésre támaszkodik. Ide tartozik a 2001. őszén a Trafóban nagy sikerrel bemutatkozó Inbal Pinto és csapata, és Yasmeen Godder is. Míg Pinto gyakran támaszkodik színházi elemekre, addig Godder kizárólagosan táncban gondolkodik. Nemcsak a generációs különbség, de női mivolta is megkülönbözteti a „nagy öregek” művészetétől, egy pszichologizálóbb, a belső lelki folyamatokat előtérbe helyező mozgásvilágot hoz létre. E jellegzetes táncnyelv segítségével vizsgál különféle szituációkat és élethelyzeteket, melyekben az emberi kapcsolatok és a magány a leglecsupaszítottabb formájukban kerülnek bemutatásra. Ezzel egyidejűleg a szerepjátékok egész sorát is felvonultatja, hisz koreográfiáiban a test legbensőbb impulzusait a bevett társadalmi megnyilvánulási formákkal való állandó konfrontációjában, együtthatásában szemlélteti.

Az Eperkrém és puskapor (Strawberry Cream and Gunpowder), Yasmeen Godder legújabb koreográfiája 2004. novemberében a jeruzsálemi The LAB központban debütált, a „Curtain Up” fesztivál keretében. Az „Eperkrém és puskapor” meglepetéssel szolgálhat mindazoknak, akik Godder korábbi munkáit, Trafóban is bemutatott koreográfiáit (Hall, Two Playful Pink) ismerik. Mozgásvilága továbbra is erőteljesen pszichologizáló, rendkívül izgalmas és kifinomult, ám ezúttal témaválasztásával nem elsősorban a belső lelki folyamatokat helyezi előtérbe, nem az emberi kapcsolatokat uraló intim szerepjátékokat leplezi le, hanem az Izraelben uralkodó politikai helyzetre reflektál – megdöbbentő és őszinte módon.

A helyi háború, az izraeli-palesztin konfliktus képeit dekonstruálva egy (rém)álomszerű világot varázsol a színpadra. Olyan alternatív valóságot tár a közönség elé, melynek esztétikája megegyezik ugyan a valósággal, ám van benne egy új, személyes konnotáció. Yasmeen Godder koreográfusi nyelvének védjegye ez a sajátos csavar, a torzítás rendkívüli érzékenységgel használt eszköze, mellyel ismerős, már-már megszokott szituációk, képek új dimenzióját képes felvillantani, gyakran sokkoló és zavarbaejtő módon.

Ez történik az „Eperkrém és puskapor”-ban: a táncosok minimál díszletben, élő gitárzenére (Avi Belleli) dolgozva jelenítik meg sorra a médiából jól ismert erőszak és borzalom képeit. A társulat célja azoknak a groteszk és megdöbbentő jeleneteknek a megelevenítése, melyek gyakorlatilag elválaszthatatlanok a mindennapi élettől, nemcsak Izraelben, hanem bárhol a világon, és addig-addig ismétlődnek vég nélkül a híradókban és az újságok hasábjain, míg végül az embereket hidegen hagyják. Ezellen az érzéketlenség és bénultság ellen irányul a darab, mely egyfajta lokális mitológiaként tekint a helyi konfliktus képeire és megkísérli a kétdimenziós képregényszerű jelenetsorokat egy háromdimenziós világban elhelyezni.

Yasmeen Godder nem hagyja, hogy a közönség hozzászokjon a borzalomhoz. Munkájában az emberi testnek és e test kiszolgáltatottságának, sebezhetőségének új vetületét tárja elénk. Táncosai nem előadják a koreográfiát, hanem egy óra erejéig lehetetlen életet élnek. E sajátos pszicho-tánc eszközeivel Godder az ember erkölcsi tehetetlenségére reflektál és erre ébreszti rá a nézőt, hiszen darabjában nem különül el a „mi” és az „ők”, nincsen barát és ellenség, a szerepek állandóan cserélődnek, a táncosok meghalnak, majd újraélednek, hogy újra meghaljanak, vég nélkül...

Egyes kritikusok szerint az „Eperkrém és puskapor” az első izraeli táncdarab, mely közhelyektől mentesen képes a politikai helyzetről „beszélni” a mozdulatok nyelvén. Godder drámai és néha fájdalmasan elnyújtott állóképek segítségével bontja ki a megszállás, a megaláztatás, az erőszak és az elnyomás témáit, megteremtve a tőle megszokott fantáziában gazdag asszociatív világot. Munkájával arra kényszeríti az izraeli táncot, hogy újradefiniálja az érzékenyég és a témák határvonalait, sőt még a földrajzi határokat is, melyek keretében dolgozik. Maga a cím is azt a két végletet szemlélteti, melynek ismeretében távozik majd a néző és melyet sem az alkotók, sem a közönség nem tudnak többé elfelejteni.

A darabhoz az előadók is alkotótársakként járultak hozzá. A hét, egytől egyig kiváló táncos közül nem egy olyan neves társulatoknál táncolt, mint a Batsheva, illetve közöttük szerepel a fantasztikus tehetségű Iris Erez, akit a „Two Playful Pink”-ben, Yasmeen partnereként ismerhetett meg a közönség.

Godder munkája az elmúlt években egyre ismertebbé vált Európa-szerte, olyan neves fesztiválokra és színházakba kapott meghívást, mint a Hebbel Theatre (Berlin), Whitney Museum (New York), Belgrade Dance Festival, Uzes Danse Festival (Franciaország), Tanzhaus NRW (Düsseldorf), stb. 

Koreográfia: Yasmeen Godder

Művészeti tanácsadó: Itzik Giuli

Alkotók/előadók: Iris Erez, Kama Kolton, Asher Lev, Yossi Berg, Yasmeen Godde, Maya Weinberg, Arkadi Zaides

Élő zene: Avi Belleli

Színpadterv: Gal Weinstein

Fény: Jackie Shemesh

Jelmez: Alon Rodeh

Fotó: Tamar Lamm

A darab a The Lab (Jeruzsálem) megbízásából készült.

Az előadás kapcsán ajánljuk: A Central European University szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kulturális találkozások c. sorozat keretében megrendezett \Izraeliek és palesztinok\ c. rendezvénysorozat programjain október 17-e és október 21-e között.