1000 Ft
Az észak-ír költőnőnek eddigi három kötete (mindhárom a Carcanet kiadó gondozásában jelent meg: There Was Fire in Vancouver 1996, Between Here and There 2002 és The State of Prisons 2005) egy nagyívű költői pályát tár elénk. Sinéad Morrissey beutazta a fél világot Japántól Amerikán át Kináig vagy Jordániáig. Jelenleg Belfastban él. Költészetének alapmotívuma az utazás, konkrét és átvitt értelemben egyaránt. A diszlokáció, a szabadság, a spirituális ébredés és a biztonságkeresés útjai hol megrendítően okos, hol delejes erejű versekben jelennek meg. A finom hangú és rendkívül formaérzékeny költőnő munkásságát díjak egész sora fémjelzi. Megkapta a Patrick Kabvanagh díjat, az Eric Gregory díjat, a Macaulay ösztöndíjat és jelölték a legrangosabb T. S. Eliot díjra is. Jelenleg a Queen’s Egyetem költő-rezidense.
“Portadownban születtem, Armagh megyében, Észak-Írországban és hatéves koromig egy republikánus lakótelepen éltem. Utána Belfastba költöztünk. A körülöttem levő emberek életét kitöltötte a 70-es évek erőszak-történelme, de erre csak jóval később jöttem rá, amikor a gyerekként átélt tünetekről kiderült, hogy ahhoz a betegséghez tartoznak, amit csak fokozatosan kezdtem megérteni. 16 éves koromig szüleim az Ír Kommunista Párt aktivistáiként rendszeresen elvittek a pártgyűlésekre, béketüntetésekre, május 1-i felvonulásokra és pártrendezvényekre. A belémnevelt meggyőződést, a rothadó kapitalizmusról és a hamarosan felvirradó szocialista utópiáról lassan kikezdte, hogy osztálytársaim mind középosztálybeli unionisták voltak, akiknek a szülei sose támogattak volna egy forradalmat. Az észak-ír társadalom két szigorúan elkülönült közösségre oszlott: a nacionalisták és az unionisták közösségére. A kommunista családi háttér és a megrögzött ateizmus csak erősítette bennem a sehová se tartozás, a diszlokáció érzését. Ír nevem volt, protestáns iskolába jártam, katolikus negyedben laktunk és nem ismertük se az ’Üdvözlégy Mária’, se a ’Sash’ (Vállszalag: protestáns felvonulási induló) szövegét, halálra rémültünk a katolikus szobrok kínzó agóniájától és ki voltunk zárva a július 12-i ünneplésekből (hagyományos protestáns felvonulás). Mint esetleges ellenségek folyamatos fenyegetettségben éltünk mindkét közösség részéről. Sehová sem tartozni – se katolikusnak, se protestánsnak nem lenni – nem létező kategória volt a közgondolkozásban. A liberális szellemű gyerekkor ugyanakkor hihetetlen szabadságérzetet is adott nekem. Amikor szüleim elváltak és belfasti házunkat eladták, Németországba mentem egy évre túlélni a rámszakadt összezavarodottságot. Ráébredtem a különböző városok, helyek törékeny valóságosságára és az emlékezet hihetetlenül fontos szerepére, miközben új és új ideiglenes otthonokat építettem magamnak.” Sinéad Morrissey
“Megpróbáltam elképzelni, mi történik, ha három futballcsapatnyi férfi egy láthatatlan asztalnál egy költőnő szövegét tátogja; megváltozik-e a szöveg; megváltoznak-e a férfiak, hangjuk, alakjuk, férfiságuk feloldódik-e ebben a levegővel és szomorúsággal teli szövegben. Nevezhetjük így ezt a vers-estet egy kísérletnek is, mely a nemek közti átjárhatóságról vagy átjárhatatlanságról hivatott szólni. Ebben a kísérletben tudom lefordítani a saját nyelvemre azt a kulturális sokszínűséget, ami ebben a költészetben megjelenik. A kísérlet alanyai férfiak, akiknek fizikuma és arca maga a szöveg kontextusa. Nem mintha a szöveg róluk szólna, nem mintha a versek kizárólag a férfi és a női princípium párbeszédei lennének. A versek anyaga, a szöveg szövete azonban mégis olyan könnyű és egyszerű, ösztönösen tiszta, minden mellébeszélést és nehézkességet mellőző, hogy egyértelműen és vállaltan egy nő áll a szövegek mögött. Ezek a férfiak, akik zsinórok nélküli marionettként ülnek a láthatatlan asztalnál, zsinórokon lebegő tányérok és poharak mellett, mintha csak egy megbeszélésen, vagy vacsorán ülnének, hangtalanul tátogják ezeket a szövegeket, melyeket egy színésznő mond el. Így büszkén és magabiztosan üldögélve asztaluknál kiszolgáltatottaivá válnak a nő hangjának. Hangjának és gondolatainak. Ha nevetni támadna kedvük, nevetséges némaságukkal akkor is magukra cáfolnának. Nem menekülhetnek így egyetlen jelentés elől sem, amit ők maguk, bábuként csupán testükkel és gesztusaikkal hoznak létre. Ha a kísérlet sikerül, akkor a férfikórus némán tátogó zavarában, kétségbeesettségében, sebezhetőségében és férfiassága természetes fölényében - a színpad úgy tűnik ezt hozza ki belőlünk – ismét egy elemi párbaj születhet.“ Mundruczó Kornél
„Mundruczó Kornél írből színpadra fordított vers-estje
M.G.P.: A Trafó a British Councillal folytatja angol irodalmi-estjeit. Átépítése előtt, a kiszemelt romok közt Csányi János rendezésében rádiójáték nyilvános próbájaként bemutatták Irvine Welsh Transpotting-ját. Két éve Zsótér költött színházat Carol Ann Duffy verseiből.
Zérus címmel most a 33 éves észak-ír Sinead Morrisey költőnő versei láthatóak a Trafóban. Nem jelzi a színlap, ki fordította magyarra a verseket. Mundruczó Kornél rendező ugyanis átültette színházzá a költeményeket. Nem verbális színház jött létre versekből. Hanem olyan színház, ahol a rendező nem látomásait és hallomásait rámolja színpadra, de komolyan nekilát újrakérdezni a színpadi törvények alapelemeit: mit jelent a kimondott szó, ha más is hallja, ha többen hallgatják? Mi a kimondott szó és a megjelenített gesztus viszonya? Mit jelent a tér ereje? Melyik erősebb, melyik hallgatagabb pontja? Mit tehetnek a fények a hangsúlyozásért? Mi az az erotikus hatás, amit jobb híján 'varázslatnak' szoktak vartyogni? Hogyan idézhető elő feszült erotikus erőtér a színpadon, ami csak deszka, vasak, traverzek és az unalom tág mezeje rendszerint?
Mintha Menczel Róbert tervezői rajzlapjáról lekerült szkematikus korinthoszi oszlopsor vonulna a színpad mélye felé: zsinóron függ húsz, erős pontfénnyel megvilágított levesestányér. Mögöttük összecsukható fémszékek. Középen – félhomályban nőgyógyászati vizsgálatok kínzópadja. A homályban angolkóros Velazquez-törpe kuporog. Fénybe léptekor látjuk: nem torz kisfiú, hanem Tóth Orsi, akinek dikciója nyugtalaníthatja a nézők egy részét, én szeretem nézni kiszámíthatatlanságát, kiszámíthatatlan életkorát (a gyermeki léttől, aggkori, varázslónői bölcsességig), titokként őrzött mélységeit.
Két nő járkál a mértanilag kiszögelt és fényekkel szabályozott térben. Keringenek. Súllyal lépnek, jóllehet: nem tudjuk céljukat. Szövegeket mondanak. Egy részük eljut értelmünkig. A többséget elnyeli a mozgás, a sötét és fény, fölszívja a tér, ami a mindenség ez alkalommal. A szín fenekén vakító fényből szürke egyen-zsávolyba öltöztetett, meztéllábas hallgatagon komor fiúk érkeznek, mintha Twist Olivér árvaházi társai ebédhez sorakoznának: Törőcsik Tamás, Pásztor Tibor, Bodor Richard, Szabó Gábor, Marosi Viktor, Fülöp József, Á. Szabó Ajtony, Farkas Dénes, Kovács Gergely, Kovács Péter, Mohai Tamás, Lörincz Nándor, Diószeghy Dániel, Nagy Bálint, Puskás Tibor.
Kitakarított rend. Visszafogott mozdulatok. Célszerűen szófukar gesztusok. Rendteremtő akarat, mint a rendezés első számú alapeleme. Mindezen mértan tisztaság mögött zűrzavar, riadalom, visszautasítás, sóvár közeledés, vagy csupán kukkolás, bátortalan gyöngédség, kihívó szemérmetlenség. Vagyis: életünk. Énünk. Jegelt szenvedélyeink. Kultúrával palástolt emberevő étvágyunk.
Poharak kerülnek elő a semmiből. Evőeszközök. Világra szült üveggömbből ételt tálalnak. Esznek. Isznak. Vágyakoznak. Áttekinthetetlen sakklépések szerint helyet cserélnek. Szamosi Zsófia közben mondja a köznapi kérdésekből költészetet vegyítő sorokat. Énekelnek. Feszülten figyelnek. Renyhén magukba süppednek. Különböző színekben szikrázik a fiúk szája. Jelentőségteljesnek érezzük a meztéllábak minden előrecsosszanását. A rejtélyes mozdulatokat. Nem tudjuk, mit látunk. Mégis érdeklődést keltő színház tanúi vagyunk. Mundruczó skáláztatja a teret, a mozdulatok ritmusát, az egymáshoz való távolság értékeit. Megfejti magának a színpad rejtező törvényeit. A mese nélküli mesélést.
De ki fordította Sinead Morrisey verseinek szövegét?
a cikk szerzőj: M.G.P. forrás: Magyar Színházi Portál”
Rendező: Mundruczó Kornél
Díszlettervező: Menczel Róbert
Munkatárs: Petrányi Viktória
Rendező asszisztens: Tüű Zsófi
Asszisztens: Gerő Marcell, Zentai Barbara
Szereplők: Szamosi Zsófia, Tóth Orsi, Törőcsik Tamás, Pásztor Tibor, Bodor Richárd, Szabó Gábor, Marosi Viktor, Fülöp József
Burattino Általános és Szakközépiskola: Á. Szabó Ajtony Vörösmarty Gimnázium: Kovács Gergely, Farkas Dénes, Puskás Tibor, Mohai Tamás, Kovács Péter, Nagy Bálint, Lőrincz Nándor, Diószeghy Dániel
