Vajon miért beszélünk ritkán úgy a férfi test esztétikájáról, ahogyan a nőiéről? Az előadás ugyanakkor ezen az élményen túlmutatva mélyrepülés a tudattalanban, kutatás az ösztönökben, amelyekből személyiségünk táplálkozik.
Tanulmányozhatjuk a férfilét alaptípusait és a figurák közt fennálló, törékeny erőegyensúlyt; a gyűlöletet, a követelőzést. Radikális víziót az emberi kapcsolatokban rejlő reménytelenség tudatáról. A férfiszexualitást különböző aspektusokból: eredetét és tudattalanban eredő forrásait. Kegyetlen érzékiséget, költői könyörtelenséget. Az előadás fekete humora, iróniája, az agresszió felmutatása érzékelteti az érzelmek elsivárosodását, a klisészerűséget, amely a ma emberi kapcsolatait elborítja. A Fiúk magában hordozza készítőjének az emberi lélek működéséről felhalmozott intuitív tudásanyagát. Közvetlen kapcsolatban van a tudattalan mélyrétegeivel, de egyszerre fogható fel társadalmi látleletként is. Frenák Pál ebben az éteri, légies koreográfiájában megkísérli kinyitni a ketrec ajtaját és szabadon engedni a tudatalatti vadállatait. Az előadás egy történet arról, hogyan feszül egymásnak a racionális és az ösztönlény egyetlen testen belül – felvetve egyúttal a kérdést: hol a helyünk nekünk, rejtőzködő férfiaknak?
“A kortárs táncszínház egyik megújítója, Frenák Pál a kezdetek kezdetén talán maga sem hitte, hogy a siketnéma “jelelésekből”, a belső energiákat felszabadító butó-, az öngyógyító terápiás színházból, a test állatias, nyers erőit mozgósító számtalan formanyelvi kísérletből, erénnyé érő hibákból, az útkeresés szerencsés “véletlenjeiből” egyszer csak koherens, öntörvényű életmű keveredik. Stílusa, mozgáskánonja kiforr, a koreográfia letisztul, nincs benne fölösleges gesztus. Színpadképe eszköztelen, csaknem sivár, de lenyűgözően elegáns: fényekből emel szobrot, katedrálist, légies testekből épít teret. (…) A fiúk… tragikomikus, filmszerű vízió a hagymázas ezredfordulóról, a média túlhatalmáról, ahol az eleven valóság szürreális, ami ’természetazonosnak’ hat, az kizárólag látszat.”
(Stark R. László, Magyar Hírlap)
Koreográfia: FRENÁK Pál
Zene: Fabrice PLANQUETTE
Előadják: André SUEIRO BARBOSA, Nelson REGUERA PEREZ, Miguel ORTEGA, GERGELY Attila
Jelmez: Lisa KOSTUR
