200 % TÁNC

az egyes programok alatt

Szeretni valamit, rajongani valamiért igazi közösség-formáló élmény. Nézni, lelkesedni, érteni, megbeszélni, elemezni egy darabot – együtt – egész egyszerűen jó. Mi, itt a Trafóban azt szeretnénk, ha a lelkesedés és figyelem középpontjában újra a kortárs tánc állna. Pillanatnyilag azt érezzük ugyanis, hogy a táncos közönség egyre kisebb, sokan távolodnak a műfajtól – a célunk most az, hogy újra felépítsünk egy közönséget, egy közösséget a tánc köré.
 

Hiszen minden új forma, új ötlet csak akkor működik, ha van egy biztos, nyitott és elkötelezett közeg, aki kíváncsi rá. Ehhez pedig arra van szükség, hogy – a kísérleti, műfaji határokat átlépő produkciók mellett(!) és nem helyett – időről-időre jöjjön egy-egy nagyszabású, nemzetközi viszonylatban is ismert és elismert táncprodukció. Ami élvezetes, rendkívül magas színvonalú és maradandó élményt nyújt.
 

A 200% tánc névvel fémjelzett sorozatunkban világhírű koreográfusok táncelőadásait hozzuk el: olyan darabokat, amelyekben nem a kísérletezés, hanem a szépség dominál. A jó kompozíció, a kidolgozott látvány, a mozdulatok dinamikája, a zene atmoszférateremtő ereje, az érthető, átgondolt forma. Olyan produkciók ezek, amiket tátott szájjal, ámulva nézhetünk, ami élmény azoknak is, akik még sosem láttak kortárs koreográfiát és élmény a szakmabelieknek is.
 

Valljuk be, kevés az ilyen darab, így kivételes öröm nekünk is, ha egy évad során néhány alkalommal sikerül Budapestre csábítani egy-egy fontos társulatot és előadást. Hofesh Shechter két darabja, Emanuel Gat két koreográfiája, vagy Akram Khan és a Kínai Nemzet Balett táncosainak közös produkciója tényleg ilyen: színtiszta, valódi, azaz 200% tánc. Nem egy táncesemény a sok közül, hanem Tánc és Esemény, nagybetűvel! Mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk!
 

P R O G R A M
 

2009. március 6-7. (P-Szo) 20h
Emanuel Gat Dance (IL, F): Téli utazás, Tavaszi áldozat / tánc
 

Ki gondolná, hogy Stravinsky kopogó ritmusaihoz remekül illik a salsa érzéki mozdulatvilága? Vagy hogy bizony még mindig Schubert dalai a legalkalmasabbak arra, hogy két ember kapcsolatának minden apró árnyalatát életre keltsék a színpadon? A Franciaországban élő izraeli táncművész, Emanuel Gat két koreográfiájában vonzások és választások tökéletes rendszere rajzolódik ki a lépések és formációk szakadatlan, hipnotikus füzéréből.
 

2009. április 3-4. (P-Szo) 20h
Hofesh Shechter Company (UK): Uprising, In your rooms / tánc
 

A Londonban élő izraeli Hofesh Shechter az angol táncélet fiatal csillaga, a világhírű Batsheva és a Jasmon Vardimon Dance Company ex-táncosa. Nem véletlenül bűvölte el a brit és nemzetközi közönséget: minden munkája erőteljes, tele megnyerő ötletekkel. Nevét már most olyan brit koreográfus-nagyságok mellett emlegetik, mint Russell Maliphant vagy Wayne McGregor. Ez alkalommal két dinamikus, sodró lendületű koreográfiával érkezik Budapestre.
 

JÖN! JÖN! JÖN!
2009. szeptember 16-17. (Sze-Cs) 20h
Akram Khan Company/Kínai Nemzeti Balett: bahok / tánc
 

A Londonban élő és alkotó világhírű koreográfus, Akram Khan 2006-os nagysikerű vendégjátéka után egy különleges produkcióval tér vissza hozzánk. A Kínai Nemzeti Balett kiváló táncosaival Khan most az élet váróterem-hangulatát mutatja meg. A bahok érzékenyen kidolgozott, lenyűgöző „tranzit-koreográfia” - kultúrák és táncnyelvek izgalmas találkozása.
 

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek