Dave St-Pierre: Egy kis gyöngédséget a francba is!

2800 Ft / diák: 2100 Ft (Trafó bérlet nem érvényes!)

A VII. Kortárs Drámafesztivál és a Trafó közös bemutatója
 

Játékidő: 115 perc
 

Angol nyelvű előadás, magyar felirattal!
 

Gyöngédség? Miféle gyöngédség? Miért vágyunk rá és mire is vágyunk tulajdonképpen?
 

Ezeket a kérdéseket szegezi táncosainak, valamint nézőinek Dave St-Pierre kanadai koreográfus, aki a VI. Kortárs Drámafesztivál keretében debütált trilógiájának első részével, A lelkek pornográfiája című előadással.
 

A közönség egyedülálló és rendhagyó kísérlet részese lehet; a montréali művész kortárs utópiákról szóló trilógiájának három részét a Drámafesztivál három egymást követő évben mutatja be Budapesten.
 

Az idén látható második részben Dave St-Pierre bátran és kíméletlenül – nem kevés iróniával és cinizmussal, ugyanakkor óriási empátiával – hatol az emberi érzések és szükségletek mélyére. A cél: hol görbe tükörben, hol lecsupaszítva megmutatni vágyaink nem is olyan titokzatos tárgyát.
 

Hiszen ki ne vágyna egy kis gyöngédségre? Ám tényleg egy gyöngédségről szóló előadást szeretnénk látni?
Akkor fel kell készülnünk rá, hogy Dave St-Pierre nemcsak hozzánk, hanem rólunk szól, s ha nem ellenkezünk, átalakítja a gyöngédségről alkotott elképzeléseinket és átlépve a néző- és játékteret elválasztó bűvös határt, közös gondolkodásra invitál minket.
 

Dave St-Pierre-t az elmúlt években a kanadai kortárs táncélet fenegyerekeként tartják számon, aki konvencióknak és dogmáknak fittyet hányva, olyan táncszínházat csinál, mely nyers őszinteségével, groteszk humorával, szívszorító karakánságával egyszerre képes megnevettetni és meghökkenteni a nézőt. Feltár, megmutat, s saját bevallása szerint nem kíván finom célzásokat, utalásokat tenni. Darabjában nemcsak hozzánk, hanem rólunk szól, s ha nem ellenkezünk, átalakítja a gyöngédségről alkotott elképzeléseinket és átlépve a néző- és játékteret elválasztó bűvös határt, közös gondolkodásra invitál minket.
 

Koreográfia: Dave St-Pierre
 

Közreműködtek:
Enrica Boucher, Eugénie Beaudry, Camille Loiselle-D’Aragon, Julie Carrier, Julie Perron, Karina Champoux, Sarah Lefebvre, Aude Rioland, Emmanuelle Bourassa-Beaudoin, Eve Pressault-Chalifoux, Geneviève Bélanger, Silke Grabinger, Sophie Dalès, Marie-Eve Quilicot, Alexis Lefebvre, Luc Boissonneault, Éric Robidoux, Renaud Lacelle-Bourdon, Simon-Xavier Lefebvre, Francis Ducharme, Gabriel Lessard, Gaétan Viau, David Laurin, Aladino Rivera Blanca, Anne Thériault, Josianne Latreille, Émilie Gilbert, Micheal Watts, Frédéric Tavernini, Emmanuel Schwartz, Alexandre Pilon-Guay, Benoit Bisaillon
 

Szöveg: Enrica Boucher
 

Zene:
Pierre Lapointe, Emmanuel Schwartz, Dave St-Pierre, Cat Power, Arvö Part
 

Koprodukciós partnerek:
Agora de la danse, Usine C, Maison de la culture Frontenac, Szene Salzburg, Théâtre Sévelin 36 Lausanne, Dance Festival Munich, Mouson Künstlerhaus Mousonturm Frankfurt, JuliDans Amsterdam, Centre national des Arts, Scène Québec Scene Ottawa.
 

Az előadás létrejöttét támogatta:
Conseil des Arts du Canada, Conseil des arts et des lettres Québec, Affaires étrangères et commerce international Canada
 

A vendégjátékot támogatta:

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek