Évadnyitó születésnap tele meglepetéssel

A belépés díjtalan.

10 évesek lettünk!!!
 

Szinte már nagykorúak. Születésnapunk nem intézménytörténeti piros betűs ünnepnap, nem kultúrpolitikai megemlékezés, és nem is öntömjén. Sok-sok kis pillanat: tánc, zene, beszélgetés, kép és mozgókép, cirkusz - TRAFÓ.
 

Bent és kint. Szeptember 5-én a Liliom utcában és előtte napokig a városban. Kávéházban, utcasarkon, buszmegállóban, parkban.
 

Szeretettel várunk mindenkit: régieket, újakat, fiatalokat és még fiatalabbakat, barátokat és üzletfeleket évadnyitó születésnapi programsorozatunkon.
 

„A Trafó valamikor egy lepukkant ház volt – törmelék, kosz, falfirkák, felfüggesztett régi busz a mostani Nagyterem kellős közepén - aminek a kutya sem tudott a létezéséről. Ma ott tartunk, hogy Royal Shakespeare társulata levélben köszönte meg az általuk korábban még nem látott professzionális munkát. Peter Brookék két éve tárgyalnak velünk, hogy felléphessenek nálunk. Itt dolgozott Pina Bausch azon a darabon, amiből később Pedro Almodóvar filmjének egyik híres jelente megszületett. A DV8 rendszerint keresi a Trafót, hogy ismételten visszatérhessen, mert annyira jól érezték magukat. A Cirkus Cirkör szerint élmény fellépni nálunk, Marie Chouinardék szerint pedig olyan a Trafó, mintha hazajönnének… Ha valamiről, hát erről szól ez a 10 év! Találkozásokról, egymásra találásokról, kockázatról és bizalomról, maradandó élményekről!” Szabó György, a Trafó igazgatója
 

SZÜLINAPI ÉVADNYITÓNK PROGRAMJAI
Szeptember 5.

18h Ráday utca
Agostones koncert
 

18h és 19.30h Trafó
Szögtől függő

„A rejtély abban van, hogy testem egyszerre látó és látható. Ő, aki minden dolgot néz, saját magát is tudja nézni, és fel tudja ismerni látó képességének „másik oldalát” abban, amit imígy lát. Látja látó önmagát, tapintja tapintó önmagát, látható és érzékelhető saját maga számára – visible et sensible pour soi-méme.” (Merleau-Ponty)
 

Nem mindegy, hogy téged zöldbe öltözve látlak egy piros fal előtt, vagy éppen ruha nélkül egy sötét szobában. S nem mindegy, hogy az olvasó fiú-e, vagy lány, mert éppen tőle függ ki vagy. Nem tudunk nem értelmezni. Ugyanazt nézem, de nem azt látom, amit te látsz.
 

A figura háttér nélkül nem létezik. A háttér figura nélkül, pedig igen.
 

Videó-installáció forgó képernyővel, tánccal és néma színjátékkal.
 

Koncepció / tér / videó: Ernst Süss
Alkotó társak:
Bakó Tamás (előadó)
Fóris Ildikó (előadó)
Méhes Csaba (előadó)
Lipka Péter (asszisztens)
Fény tervezés: Payer Ferenc
Díszlet tervezés: Sebestény Ferenc
Díszlet kivitelezés: Oldal István
Köszönet: Hegedűs Sándor (konzulens)
Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap, Trafó KMH, Temp’s dimage, Artus KME, ES Video Bt.
 

19h Tűzliliom tér (Trafó mellett)
Budapest Tánciskola
 

20.30h Trafó
Budbudas koncert– Hommage à Sun Ra
 

A Budbudas koncertjén az elektronikusan előállított zene és a hangszeres muzsikálás egyik legkreatívabb találkozásának lehetünk tanúi. Amit a 17 fős együttestől hallani és látni fogunk, az NEM kortárs, avantgarde, experimentális, tradicionális, klasszikus, pop, punk, rock, HANEM aktuális. A Budbudas az a koncertzenekar, amely olyan professzionális zenészekből jött létre, akik csapatjátékosok és edzők is egyszerre. Úgy uralják a pályát, hogy képesek egy rövid edzői pillanatért a meccs többi részét végigfutkározni. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mindenkinek van egy száma, amit megír, és a többiek ezt kivitelezik a kedvéért. Így mindenki lehet főnök – de csak egyszer. A Budbudas egy soktagú big band, melyben zenészeken kívül látványkreátorok, hangmester és színpadmester is megtalálható. Összjátékuk magával ragadó. A Budbudas a Trafóban adta első koncertjeit, akkor még Dj-k kontra akusztikusok néven.
 

Tagok:
Keszég László - mc
Busa István - mc
Grencsó István - fúvós hangszerek
Ágoston Béla - fúvós hangszerek
Hans van Vliet - fúvós hangszerek
Márkos Albert - cselló
Szesztay Dávid - billentyűs hangszerek
Hajnóczy Csaba - gitár
Benkő Róbert - nagybőgő
Jeszenszky György- dob
Hárságyi Péter - dob
Mango (Jávor Márk) - dj
Nagy András - elektronika
Vajna Balázs - vj
Cserhalmi Sára - vj
Kovács Gábor - látvány, fény
Németh Márton - hangmérnök
 

22h Tűzliliom tér (Trafó mellett)
Tűzmadarak
 

22.30h Trafó
The Qualitons koncert
 



A hatvanas és hetvenes évek funk-, progresszív soul- és beatzenéjének, illetve a magyar lemezkiadás elfeledett darabjainak állít emléket instrumentális klubzenéjével a nemrégiben alakult Qualitons tánczenekar. A tagsága alapján hagyományőrző-szupergruppként is aposztrofálható csapat külön hangsúlyt fektet a hazai tánczene méltatlanul elfelejtett korszakának felidézésére és az eredeti hangzásra. Zenéjükre éppúgy hatással voltak Zalatnay Sarolta, az Atlantisz, a Skorpió és a Bergendy felvételei, mint akár Fela Kuti, Quincy Jones, a Stark Reality vagy a Meters.
 

Tagok:
Szőke Barna: gitár
Hock Ernő: basszusgitár
Benkő Dávid: billentyű
G. Szabó Hunor: dob
 

Zenekari infók, koncertfelvételek, videók: www.myspace.com/thequalitons
 

…valamint Erdős Gábor fotókiállítása a Trafó kávézóban, régi Trafós filmek és táncfilmek vetítése és egyéb meglepetések!
 

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 16h-20h30
  • egyéb napokon: 16h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek