Ördöglakat - PREMIER!

     
1200 Ft / diákjegy: 1000 Ft / Trafó bérlet érvényes
Fiúk és lányok, külön-külön a színpadon. Két koreográfia, amelyet a Budapest Tánciskola diákjai maguk alkotnak, egy-egy társukat kijelölve koreográfusnak. Plusz egy harmadik darab, amit az iskola vezetője, Angelus Iván állít színpadra. Ördöglakat három alkatrészből, a capella zenére. Ki tart velünk kibogozni?
 
A Budapest Tánciskola növendékei és tanárai minden évben kétszer – májusban és decemberben - rendkívül izgalmas és magas színvonalú előadásokkal állnak színpadra a Trafóban.  Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2009-ben a YUCCA, 2011-ben a című estet találta a Lábán-díj kritikusokból álló kuratóriuma az előző évad egy-egy kiemelkedő előadásának. A karácsony előtti összegző-est már hagyománynak számít, ilyenkor láthatjuk, mivel foglalkozott az előző három hónapban a fiatal táncosokból álló társaság.  
 
Tavasszal arra gondoltam, hogy megkérem Bakó Tamást, hogy a BuTi-s fiúkkal, Hód Adriennt pedig, hogy a lányokkal csináljon egy-egy „felvonásnyi” táncot, melyekből aztán én összerakom a darab harmadik részét.
 
Ez mindenkinek jó lett volna: A fiatal táncosok profitálhatnak Tamás és Adrienn kreativitásából, Tamás és Adrienn megmerítkezhetnek a fiatalok energiáiban. Én azt csinálom, amihez legjobban értek: fókuszálom és megsokszorozom mások energiáit.
Mire ez így kialakult bennem, az egyik táncteremben 7 fiúra bukkantam, akik megkérték diáktársukat, Petrovics Sanyit, hogy tanítsa be nekik az egyik iskolai házi-bemutatóra készült szólója anyagát. Erről már hallottam, de arról nem, hogy új anyagokat is készítenek, mert élvezik az együttműködést. Napokon belül Horváth Nóra csípett el a folyosón, azzal, hogy a lányokkal csinálna valami olyasmit, mint a Sanyi a fiúkkal.
„Nagy szellemek találkoznak”-  mondtam magamban és a diákok pár perc alatt „megbízott koreográfussá” avanzsáltak, míg a darabokat segítő mentorokká minősítettem magamban az „öregeket”. Más kérdés, hogy Tamás aztán végigkísérte a folyamatokat, míg Adrienn időközben eltávolodott a készülő táncoktól.
A hangi világ tekintetében éppen az a capella hangzás nyűgöz le: a döngő elektronika világában a vox humana, a csupasz emberi hang. Pláne, amikor olyan hangok birtokosai és vezérei vannak a közelben, mint Tóth Evelin, Gaya Arutyunyan, Molnár Emese, illetve Ágoston Béla, Szarvas Dávid és Mizsei Zoltán. Néhány improvizatív összpróba már előlegezi, hogy csodálatos hangzó világ születik.
Aztán teltek-múltak a napok, a hónapok, és a lelkesedés nem - azóta sem - csökkent. Gyűlnek az anyagok, tisztulnak a formák, javulnak a táncos teljesítmények, és rohamosan érnek az alkotók. Összeálltak a darabok folyamatai, és a táncok összefésülése során kikristályosodott, hogy a szinte ösztönösen alkotó – a munka közben a feladathoz felnövő, koreográfussá váló – darabgazdák maguk is örök témák „lenyomatai” és táncdarabjuk is az.
Az összevissza feltoluló szabad asszociációk még csak árulkodnak rólunk, de az összefüggéstelen anyag rendbe állítva már közöl/beszél, s mire a színház keretet ad a spontán létrejött szervezett rítusnak, energiát is közvetít.
A harmadik darab e sorok írása közben készül: az alapanyagok – a táncosok és táncaik - rohannak végső formáik felé. Csak győzzem terelgetni.
 
Angelus Iván, szerkesztő/rendező, 2011. november 22.


Tánc: ANDRÁSI Attila, Arnaud BLONDEL, BÓDI Alexandra,
BOT Ádám, CSASZNYI Blanka, ESZLÁRI Mirjam, HÁRSFAI Noémi,
KOSKA Levente, MOLNÁR Dani, MEDVECZKY Balázs, HORVÁTH Nóra,
PETROVICS Sándor, SESSI Kriszta, SZILÁGYI Krisztián, VAVRA Júlia.

Ének: ÁGOSTON Béla, Gaya HARUTYUNYAN, MIZSEI Zoltán,
MOLNÁR Emese, SZARVAS Dávid, TÓTH Evelin

Koreográfia: HORVÁTH Nóra, PETROVICS Sándor
Mentorok: HÓD Adrienn, BAKÓ Tamás
Fény: PETE Orsolya
Zenei vezető: Mizsei Zoltán
Rendező: Angelus Iván

 
 
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek