Lola Arias (ARG): MY LIFE AFTER / MI VIDA DESPUÉS

2400 Ft / diákjegy: 1900 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

spanyol nyelven, magyar és angol felirattal
 
 november 28-án 18:30-tól KÜLÖNÓRA, Kovácsy Tibor, a Magyar Narancs munkatársa tart korreferátumot Argentínáról.  

“Hétéves koromban sokszor felpróbáltam a mamám ruháit és azokban sétáltam fel s alá a házban, mint egy kis királynő. Húsz évvel később megtaláltam azt a farmert, amelyet a  mamám a 70-es években viselt.  Pont jó volt rám: el is indultam benne múltbeli sétámra. A sugárúton találkoztam a fiatal szüleimmel, együtt motoroztunk Buenos Airesben. Elöl ült az apám, mögötte az anyám, leghátul én, szorosan öleltem anyám derekát és olyan erősen megcsapott a szél, mintha le akarná radírozni az arcomat.”
 
Lola Arias argentin rendező a tavaly a Trafóba meghívott előadása, Az év, amikor születtem, a chilei Pinochet diktatúra éveit boncolgatja, az a produkció, amit idén láthat a közönség a 70-es évek Argentináját idézi meg a rendező saját emlékfoszlányaira (is) támaszkodva.
Az előadás résztvevői, mind a 6 szereplő – a 70-es, és korai 80-as években születtek – szüleik történeteit rekonstruálják eredeti dokumentumok, fényképek, levelek, magnókazetták, régi ruhák, családi történetek és emléktöredékek segítségével. Kik voltak a szüleim, amikor megszülettem? Milyen volt Argentina, mielőtt megtanultam beszélni? Hányféle verziója létezik egy történetnek, ami a születésem előtt esett meg vagy akkor, amikor olyan kicsi voltam, hogy még nem emlékszem belőle semmire?
 
A szereplők a rekonstrukciós kísérlet során azért merítkeznek meg a múltban, hogy megpróbáljanak felkészülni a kiszámíthatatlan jövőre. Felveszik a szüleik ruháit és megpróbálják az akkori életüket ábrázolni.
 
Carla rekonstruálja apja, a Népi Forradalmi Hadsereg (ERP) őrmestere, halálának egymásnak ellentmondó verzióit. Blas felveszi apja reverendáját, hogy a papi szeminárium életét illusztrálja. Mariano ismét meghallgatja azokat a magnókazettákat, melyeket az apja, a Peronista Fiatalok Mozgalmának (Juventud Peronista) tagja ráhagyott. Pablo újra átéli banktisztviselő apja életének azokat a napjait, amikor a katonai kormányzat bekebelezte a bankot. Liza pedig alaposan megvizsgálja azokat a körülményeket, amelyek szüleit száműzetésbe kényszerítették.
 
Az előadás a valóság és a fikció határán egyensúlyozik, miközben 2 generáció kapcsolatát, találkozását, egymásra hatását mutatja be, a kollektív és a privát történelem elemeinek keresztezésével.


 
Szereplők: Blas Arrese Igor, Liza Casullo, Carla Crespo, Vanina Falco, Pablo Lugones, Mariano Speratti, Moreno Speratti da Cunha
Írta és rendezte: Lola Arias *
Dramaturg: Sofía Medici
Zene: Ulises Conti.**
Látvány: Ariel Vacaro
Koreográfia: Luciana Acuña.
Videó: Marcos Medici
Fényterv: Gonzalo Córdova
Jelmezterv: Jazmín Berakha
Történelem szakértő: Gonzalo Aguilar
Fotó: Lorena Fernández
Technikai és produkciós vezető:  Gustavo Kotik
*          A szöveg a szereplők közreműködésével és az eredeti dokumentumaik alapján készült
**         Lola Arias és Lisa Casullo közreműködött a zeneszerzésben
 
 
 
Koprodukciós parnerek
Complejo Teatral de Buenos Aires, steirischer herbst, Theater Spektakel Zurich, International Summer Festival Kampnagel Hamburg, Noorderzon Performing Arts Festival and Grand Theatre Groningen.
Támogatók: BIT Teatergarasjen, Spielart Festival and Goethe Institute.


Argentin Köztársaság Nagykövetsége
Budapest

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek