Marie Chouinard neve a hetvenes évek második felében vált ismertté avantgárd jellegű performance-ai kapcsán. Tizenkét évig turnézott formabontó szólóival, és egy politikai államtitkár sem vonta kérdőre Québec büszkeségét, holott volt ott minden a helyszíni pisilést›l az alig félreérthető maszturbáción át a fénynyaláb megkúrásáig. Ráadásul ezekkel a magányos módszerekkel mindig valami szentté avatott lény, faun, csillagharcos vagy éppen az évezred utolsó technodívája alakult ki a színpadon.
A fiatal Marie így a táncos évek alatt egyfolytában sikeresen lepte meg kollégáit és közönségét, egyes színpadi aktusai legendákká váltak az igen pontos és látványos fénytechnikával, az extrém jelmezekkel és az embertelennek tűnő hangkísérletekkel együtt. New York, Berlin, Nepál és Bali az ihlető földrajzi objektumok, humán és egyéb kreatúrák közül pedig Nizsinszkij, valamint David Lynch buckalakói egészen biztosan hatottak rá.
1990-tő l Marie Chouinard munkái a saját társulatának repertoárjába olvadtak bele. Így történhetett az, hogy holott ő már nem lép fel, az első szólójától az utolsóig mindet látni lehetett most egy este. Három, egymástól nehezen megkülönböztethető , rovartestű eszelős adta elő őket. Kiköpött olyanok, mint a mester: Carole Prieur, Lucie Morgan és Elise Vanderborght nyög, szaval, mozog, ordít, zenél és énekel a színpadon kilencven programozott lámpa fényében, Spielberget gyalázó jelmezekben. Csak a meghajláskor derül ki, hogy tulajdonképpen három szemrevaló nő.
Kivételes tánctörténeti peep show, megéri várni az őszre.
Mert megtudjuk, hogyan válik letört szarvból másodpercek alatt álló fallosz, aztán hogyan megy át mindez fehérbő l pirosba, mielő tt megtermékenyítő csillagpor hullana az égből.
Ez nem mozgásszínház, kérem, ez kimeríti a metaszínház kritériumait, ha egyáltalán vannak ilyenek lekottázva a világban. Hiperájer nyomul belőle, gerincre, vérre nehezedő atomok. Csak óvatosan lesz szabad belélegezni.
„Watching Marie Chouinard’s latest creation, “M,” is like having a fever dream where AI teaches cute mechanical dolls how to dance like humans. It’s simultaneously engrossing and off-putting, fascinating and annoying, too long but potentially endless.”