Jónás Vera Experiment

2400 Ft | elővételben: 1900 Ft
Az első 100 jegy elővételes
Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros a hazai könnyűzene egyedi színfoltja – összehasonlíthatatlan zenéjével és karakterével mindig újat alkot. Személyes hangvételű dalai akusztikus alapokra épülnek, melyeket némi élő elektronikával fűszerez. Stúdiófelvételein hallható hangmintáit, melyeket énekhangjával hoz létre, a színpadon élő egyenesben is megszólaltatja. Dalaiban a komolyabb, érett hangulatok mellett a kitörő fiatalos energia is fellelhető. A Jónás Vera Experiment születésnapi koncertjére csendes, visszafogott hangulatú koncerttel és speciális látvánnyal készül.  

A Jónás Vera Experiment nevéből is adódó, kísérletező hozzáállás nem várt, konvenciókkal itt-ott szembemenő zenei megoldásokat szül, amit Vera olyan jól eltalált, hogy a szakma is hamar felfigyelt a tehetségére. A 13. Independent Music Awardson két kategóriában is jelölték a Jónás Vera Experimentet. A GAME a legjobb kortárs album kategóriájában, míg a What would they do?! című dal Spoken Word kategóriában kapott jelölést a versenyen. Az énekesnő Cold Fire című számát 2014-ben a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar nagyjátékfilm betétdalának választották. A tavaszi klubszezont az MR2 Akusztik+ sorozat keretében a Jónás Vera Experiment teltházas koncerttel búcsúztatta 2014 májusában a budapesti Művészetek Palotájában. Azóta egy Junior Artisjus díjjal, Fonogram és Az Év Dala jelöléssel is gazdagodott a fiatal zenész.


 
2011-ben alakított zenekarával, a Jónás Vera Experimenttel 2013 őszén teltház előtt mutatta be első, GAME című albumukat a Trafóban, melyet pozitív sajtóvisszhang és nagy siker követett. Nemcsak itthon - még Japánban is kiadták a lemezt, amelyet aztán egy ötállomásos turné is követett. A GAME, mely Moldvai Márk producer zenei vezetésével készült, egy nagyon friss és érett zenei világba kalauzolta a hallgatóságot, amely világ azóta is csak bővülni látszik. A Tiger, now! ennek meghosszabbítása és egyben teljes újragondolása is. A Jónás Vera Experiment legfrissebb lemeze idén tavasszal örvendeztette meg a közönséget és sorra kapja az elismerő kritikákat. A Tiger, Now!-n Vera és zenekara egy új fejezetet nyitott meg és ránk eresztette az ősragadozót. Az új anyagon több dalban hallhatunk elektromos gitárt, ami nyersebb, erősebb hangzást eredményez, de a jellemző sokszínűség az új albumon is változatlan. A karcos hangzások és a vicsorgás mellett helyet kaptak visszafogottabb, akusztikus szerzemények és egy Szabó Lőrinc-versfeldolgozás is. Ezt a dinamikus egyveleget és sok-sok korábbi dalt is hallhat a közönség a Trafóban egy igazán bensőséges hangulatú koncerten, december 28-án.
 

 
A zenekar tagjai:
Ének, gitár, elektronika: Jónás Vera
Nagybőgő, basszusgitár: Csizmás András
Dob, ütőhangszerek: G. Szabó Hunor
Gitár: Fenyvesi Márton
Vendég: DÉS András - ütőhangszerek



TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek