„A jövőben a háború inkább egyfajta szórakozás lesz, mondjuk sportesemény a nyári hónapokban. Lesznek sport-háborús területek kijelölve, ahova utaznak majd az emberek. És lesz rendes napirend, amit közvetít majd a tévé.”
A JÖVŐ: remények és klisék, optimizmus és kétségbeesés, utópia és disztópia projekciók, feltételezések és álmodozások – mind a realitás, a személyesség és persze a fantasztikum határán. Iszonyú sikeresen magyarázzuk be magunknak, hogy minden milyen jól fog menni, és óriási leleményességgel ábrándozunk a mérsékelten valószerű jövőről akár az optimizmus, akár a kétségbeesés szélsőértékén. Ebben az előadásban azonban arra is lehetőségünk nyílik, hogy szórakozzunk azon, amikor az elvárások ellenére, mégis minden a feje tetejére áll. Bemutatkozik a Forced Entertainment komikus-bizalmas oldala. A társulat játékos, éles és esetenként eszelős módon, de bátran néz szembe mind a lehetséges, mind a nemlehetséges jövővel.
A Forced Entertainment munkája 1984 óta felszabadítóan megtöri a színházi és nézői elvárásokat (nálunk 2004-ben a First Night-tal és 2007-ben a Bloody Mess-szel). Együttműködésre alapuló munkamódszerük megalapozta a brit avantgárd színházat és nemzetközi hírnevet hozott számukra. Fő érdeklődési területeik az előadás működési mechanizmusa, a néző szerepe és a városi élet gépezete.
Koncepció és megvalósítás: a társulat (Robin Arthur, Tim Etchells, Richard Lowdon, Claire Marshall, Cathy Naden and Terry O’Connor)
Előadók: Forced Entertainment (váltózó / changing)
Rendező: Tim Etchells
Látvány: Richard Lowdon
Fény: Francis Stevenson
Produkció: Ray Rennie and Jim Harrison
Koprodukció: Belluard Bollwerk International, Canton of Fribourg to culture, BIT Teatergarasjen (Bergen), Internationales Sommerfestival (Hamburg), Kaaitheater (Brussels), Künstlerhaus Mousonturm (Frankfurt), Theaterhaus Gessnerallee (Zurich) and Sheffield City Council. With the support of Stanley Thomas Johnson Foundation
"Meghökkentően minimalista produkcióval állt elő a Tim Etchells irányította brit sztárcsapat, a Forced Entertainment - és nem csak önmagához képest. A Tomorrow's Parties két utópisztikus monológ egymás mellé illesztése, amit a vidámparki hangulatot idéző színes villanykörtefüzér alatt egy raklapokból összeállított kicsiny emelvényre felállított nő és férfi mond el. Nem véletlenül írtam monológot, hiszen bár nagyon is tudomást vesznek egymásról, hosszú szövegeik nem felelnek egymásra, sokkal inkább feleselnek egymással. És licitálnak - mintha az lenne a dolog tétje, hogy ki tud nagyobbat mondani, ki tud megfogalmazni az emberiség jövőjéről még valószínűtlenebb állításokat. Amik sok esetben nem is rugaszkodnak el annyira a valóságtól. Figyeljünk csak: „Vagy a jövőben háború lesz. És mindenkinek a föld alatt kell élnie... Vagy talán a jövőben nem egy nagy háború lesz, hanem kisebb háborúk zajlanak majd folyamatosan... Vagy a háború inkább olyan lesz, mint a szórakozás vagy egy sportesemény, amit nyaranta tartanak bizonyos országokban, amiket Sportoló Háborús Zónáknak neveznek majd. És az emberek kifejezetten emiatt fognak oda elutazni, és az események pontos menetrend szerint zajlanak, és mindent közvetít a tévé." Egyszerre riasztó és mulatságos víziók sorjáznak egymás után, többnyire tematikus csoportokban, csak és kizárólag szavakkal és szavakban, amiket semmiféle akció nem kísér. Mögöttem többen hangosan ásítoznak, néhányan távoznak, nem hajlandóak részt venni a bizarr játékban. A hipnotikus előadás ugyanis a „mi lenne, ha..." kérdéssel játszik, egyre távolibb és idegenebb vidékekre kalauzolva minket, a gondolat láttató és a szavak teremtő erejére hagyatkozva. Az előadás végére elhalványuló fények között ott áll a nő és a férfi, két fejgép holtsápadtra világítja arcukat, ők pedig arról beszélnek utoljára, hogy az emberi élet végül csak egy órányi lesz. Talán mondanom sem kell: pontosan hatvan perccel korábban ültünk be a nézőtérre."
Jászay Tamás - http://szinhaz.net
A JÖVŐ: remények és klisék, optimizmus és kétségbeesés, utópia és disztópia projekciók, feltételezések és álmodozások – mind a realitás, a személyesség és persze a fantasztikum határán. Iszonyú sikeresen magyarázzuk be magunknak, hogy minden milyen jól fog menni, és óriási leleményességgel ábrándozunk a mérsékelten valószerű jövőről akár az optimizmus, akár a kétségbeesés szélsőértékén. Ebben az előadásban azonban arra is lehetőségünk nyílik, hogy szórakozzunk azon, amikor az elvárások ellenére, mégis minden a feje tetejére áll. Bemutatkozik a Forced Entertainment komikus-bizalmas oldala. A társulat játékos, éles és esetenként eszelős módon, de bátran néz szembe mind a lehetséges, mind a nemlehetséges jövővel.
A Forced Entertainment munkája 1984 óta felszabadítóan megtöri a színházi és nézői elvárásokat (nálunk 2004-ben a First Night-tal és 2007-ben a Bloody Mess-szel). Együttműködésre alapuló munkamódszerük megalapozta a brit avantgárd színházat és nemzetközi hírnevet hozott számukra. Fő érdeklődési területeik az előadás működési mechanizmusa, a néző szerepe és a városi élet gépezete.
Koncepció és megvalósítás: a társulat (Robin Arthur, Tim Etchells, Richard Lowdon, Claire Marshall, Cathy Naden and Terry O’Connor)
Előadók: Forced Entertainment (váltózó / changing)
Rendező: Tim Etchells
Látvány: Richard Lowdon
Fény: Francis Stevenson
Produkció: Ray Rennie and Jim Harrison
Koprodukció: Belluard Bollwerk International, Canton of Fribourg to culture, BIT Teatergarasjen (Bergen), Internationales Sommerfestival (Hamburg), Kaaitheater (Brussels), Künstlerhaus Mousonturm (Frankfurt), Theaterhaus Gessnerallee (Zurich) and Sheffield City Council. With the support of Stanley Thomas Johnson Foundation
"Meghökkentően minimalista produkcióval állt elő a Tim Etchells irányította brit sztárcsapat, a Forced Entertainment - és nem csak önmagához képest. A Tomorrow's Parties két utópisztikus monológ egymás mellé illesztése, amit a vidámparki hangulatot idéző színes villanykörtefüzér alatt egy raklapokból összeállított kicsiny emelvényre felállított nő és férfi mond el. Nem véletlenül írtam monológot, hiszen bár nagyon is tudomást vesznek egymásról, hosszú szövegeik nem felelnek egymásra, sokkal inkább feleselnek egymással. És licitálnak - mintha az lenne a dolog tétje, hogy ki tud nagyobbat mondani, ki tud megfogalmazni az emberiség jövőjéről még valószínűtlenebb állításokat. Amik sok esetben nem is rugaszkodnak el annyira a valóságtól. Figyeljünk csak: „Vagy a jövőben háború lesz. És mindenkinek a föld alatt kell élnie... Vagy talán a jövőben nem egy nagy háború lesz, hanem kisebb háborúk zajlanak majd folyamatosan... Vagy a háború inkább olyan lesz, mint a szórakozás vagy egy sportesemény, amit nyaranta tartanak bizonyos országokban, amiket Sportoló Háborús Zónáknak neveznek majd. És az emberek kifejezetten emiatt fognak oda elutazni, és az események pontos menetrend szerint zajlanak, és mindent közvetít a tévé." Egyszerre riasztó és mulatságos víziók sorjáznak egymás után, többnyire tematikus csoportokban, csak és kizárólag szavakkal és szavakban, amiket semmiféle akció nem kísér. Mögöttem többen hangosan ásítoznak, néhányan távoznak, nem hajlandóak részt venni a bizarr játékban. A hipnotikus előadás ugyanis a „mi lenne, ha..." kérdéssel játszik, egyre távolibb és idegenebb vidékekre kalauzolva minket, a gondolat láttató és a szavak teremtő erejére hagyatkozva. Az előadás végére elhalványuló fények között ott áll a nő és a férfi, két fejgép holtsápadtra világítja arcukat, ők pedig arról beszélnek utoljára, hogy az emberi élet végül csak egy órányi lesz. Talán mondanom sem kell: pontosan hatvan perccel korábban ültünk be a nézőtérre."
Jászay Tamás - http://szinhaz.net
