Trojka Színházi Társulás: Cleansed

1500 Ft / diákjegy: 1200 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

A belgrádi FIST (Festival Internacionalnog Studentskog Teatra) fesztiválon óriási sikereket aratott előadás ismét látható a Trafóban! A darab, ami ismét elkápráztatja a hazai közönséget, a szerbiai fesztiválon besöpörte mind a közönség-, mind a fődíjat,

Trafó kérdőívA Trojka Színházi Társulás szabad színházi egyesülés, azaz az egyeztethetőség határain belül minden alkotójuk szabadon dolgozik. Trojka oroszul hármas fogatot jelent, a csapat hármas fogata az alkotókból, az előadókból és a nézőkből áll össze. Ezúttal a társulás alapítójának rendezését mutatja be a Trafó. Soós  Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója Sarah Kane Cleansed és John Fowles a Lepkegyűjtő című műveiből kiindulva készítette új előadását.

Sarah Kane darabjainak a kíméletlen őszinteség és az emberi sors iszonyatának leplezetlen feltérképezése a legfontosabb jellegzetessége. A színházi forma határait a lehető legtágabban értelmező szerzőt ma a legjelentősebb színpadi írók között tartják számon. Az ő darabja lesz összedolgozva a ma már kultikusnak mondható Lepkegyűjtő című Fowles-művel. A pszicho-horror regény főhőse nem pillangókat, hanem fiatal lányokat gyűjt pusztán azért, hogy tanulmányozza őket.  
A két irodalmi mű szövegét Soós Attila és Nagy Orsolya dolgozta össze. A rendező tavaly novemberben mutatta be diplomamunkáját a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A Füge Produkció által támogatott Lenz című darab nagy szakmai sikert aratott.
  
Szereplők:                          HAY Anna
EGYED Bea/BONCSÉR Sára
BÁRNAI Péter
FEHÉR László/HEGYMEGI Máté
HORKAY Barnabás/BÉRES Miklós
Dramaturg:                       NAGY Orsolya
Díszlettervező:                                TASNÁDI Zsófia
Jelmeztervező:                               SZLÁVIK Júlia
Zeneszerző:                      KERESZTES Gábor
Maszk:                                                SAPANIDIS Athina
Produkciós asszisztens: MUHI Zsófia
Rendező asszisztens:    Győri Alíz
Rendező:                            SOÓS Attila


 

 


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek