Táncműhely #17

    Takács Ramóna: Flow Work

    ingyenes

    A Trafó az előadások mellett a megnyitása óta heti rendszerességgel ad helyet különféle mozgás- és táncóráknak a Műhely Alapítvány szervezésében.


    Így van ez a korlátozások ideje alatt is. Meghívtuk a Trafóban oktató, egyedi szemléletet és gondosan kidolgozott technikát átadó tanárokat, hogy többéves szakmai tapasztalatukat most az online térben osszák meg.


    Ha korábban már eljátszottál a gondolattal, hogy csatlakozz egy órához, azonban valamiért ez a fogadalom nem valósult meg, vagy ha régi növendék vagy, szeretettel várunk az online programsorozaton, amelyet a Trafó Facebook-felületén követhetsz. Ráadásul ingyenesen.


    Minden, amire szükséged van: egy kényelmes ruha, tér, víz és elszántság. Vigyázz az asztal sarkával, és ha zokniban gyakorolsz, a laminált padlóval!


    Takács Ramóna a Budapest Kortárstánc Főiskolán diplomázott 2016-ban. Erasmus-programmal Spanyolországban először egy konzervatóriumban tanult, majd egy társulatnál táncolt és alkotott. 2019-ben végzett a Budapest Kortárstánc Főiskolán MA tánctanár szakon. 3 évig vidéken és Budapesten tanított kontakt-improvizációt, improvizációt és saját mozgáson alapuló kortárstánc tréninget, koreográfiát. Jelenleg a Jurányiban tartja a FLOW WORK elnevezésű kortárstánc és improvizáció óráit. Emellett folyamatosan részt vesz kreatív munkákban, performanszokban, filmekben, táncelőadásokban mint alkotó és mint táncos.


    Az óra visszanézhető: IDE kattintva

    TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
    Jegypénztár nyitva tartás:
    • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
    • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
    • egyéb napokon: 17h-20h
    Trafó Galéria nyitvatartás:
    • Előadási napokon 16-22h.
    • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
    • Hétfőnként zárva.
    Elérhetőségek

    • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.