Fülbevaló #13

Mandaan - live act

ingyenes
A hazai techno és indie világából feltörő karakterek mára nagyvilági zenészekké lettek. A világ számos országában adtak már koncertet, úgy mint az USA, Japán, Kína, Spanyolország, Oroszország, Franciaország, Németország vagy a Benelux államok. Tóth András és Muhari Krisztián egészen egyedi és előremutató zenei produkciót hozott létre, melyet egy sziú indián eredetű szóval ruháztak fel és indítottak útjára MANDAAN néven. Elhivatottságuk, hogy olyan kortalan zenét készítsenek, amely a hallgatóságot a világ bármely pontján magával ragadja.

Első lemezük 2016-ban Budapesten jelent meg Ambar címmel, ezt követte egy évvel később a dinamikusabb Cirrus, melyen elektronikus hangszerek is feltűnnek. Most készítik a harmadik albumukat, melyben a formáció tovább feszegeti a zenei határokat.

Trombita: Muhari Krisztián Ákos
Zongora: Tóth András

Tóth András a zongora, a techno és a dj-zés világából érkező elektronikus zenei producer. Amerikai, német, kanadai és magyar lemezkiadóknál (Extrasketch, Alphahouse Records, Little Helpers, New Kanada, Akkult, Note) jelenteti meg műveit 2007 óta, szóló zongorakoncertjei mellett filmzene-szerzéssel is foglalkozik.

Muhari Krisztián gyerekkora óta zenével foglalkozik. Jazz trombita szakon szerzett diplomát Magyarországon, ösztöndíjjal tanult egy évet a hágai zenei konzervatóriumban Hollandiában. Tanulmányai végeztével megalapította a Magyar Zeneműkiadót, ahol hazai tehetségek felkarolásával és zeneírással foglalkozik.

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek