Philippe Quesne/Vivarium Studio (F): Big Bang

2200 Ft / diák: 1800 Ft / Trafó bérlet érvényes
A Sőtmitöbb sorozat keretében



A francia színház legizgalmasabb alakja újra Budapesten! Philippe Quesne és a Vivarium Studio ez alkalommal „ősrobbant” - ismét előkerülnek a parókák és szkafanderek, lesz itt zene, humor és egy magával ragadó evolúciós mese a planktonoktól a posztmodernig, miközben füstben és vízben(!) úszik a teljes színpad.
 
A Philippe Quesne által 2003-ban – színészekkel, képzőművészekkel, táncosokkal, zenészekkel és egy kutyával – alapított Vivarium Studio mechanikus munkával és laboratóriumi aprólékossággal keresi a válaszokat például olyan kérdésekre, amelyek a drámai műfaj alapvető konvencióit kérdőjelezik meg.
A csapat már járt Budapesten 2010-ben A sárkányok melankóliája című produkcióval, amit azóta is eufórikusan emleget a  magyar közönség, mint a parókák, az AC/DC és a hatalmas felfújódó fekete zsákok felejthetetlenül bizarr találkozását!
 
Most érkező projektjük, a Big Bang egy olyan laboratóriumi gyakorlat, melyben a résztvevők mindent megtesznek, hogy felrúgják a színházi hagyományokat, hogy átjárhatóságot teremtsenek valóság és mű között. Képsorozat, melyben egy kis csapatnyi túlélő az ősrobbanás után egy szigetre menekül és újraírja a történelmet kellemes jelenetekkel. Evolúciós elmélet röviden: zenés jelenetek, abszurd történetek, óriási díszletek, lenyűgöző látvány – és  még vicces is lesz.
 
Philippe Quesne 1970-ben született. Párizsban él. A párizsi École Estienne-ben (iparművészet), majd Képzőművészeti Egyetemen végzett tanulmányai után 10 évig színházi- és operadíszleteket, valamint kortárs képzőművészeti kiállításokat tervez. 2003-ban alapítja meg Vivarium Studio nevű saját társulatát; a csapat színészekből, képzőművészekből, zenészekből, táncosokból és egy kutyából áll. Színházi tevékenységével párhuzamosan performanszokat és köztéri akciókat szervez.
 
„Sok időt töltünk együtt, kiállításokra járunk, filmeket nézünk, zenét hallgatunk… Többen a színpadtér kialakításában is részt vesznek. A próbák értelme éppen abban van, hogy csomó mindent kipróbálhatunk. Elég vegyes alapanyagokból dolgozunk: az irodalom, a társadalomtudományok, a képzőművészet, a film, a képregény mind-mind jelen van a munkáinkban. Az előadás pedig apró jelzésekből, utalásokból, a színészek gesztusjegyeiből és szóhasználatából alakul azzá, ami. A kompozíciót az ötletek és az egymásra hatások határozzák meg. A történet pedig időközben szépen lassan kialakul.”  (Philippe Quesne, a társulat vezetője az alkotás folyamatáról - Antoine Baecque interjúja a 2008-as Avignoni Fesztiválon)
 
„A Vivarium Studiót 2003-ban alapítottam azzal a céllal, hogy olyan saját alkotásokat hozzak létre, amelyek a színház ’assemblage’ jellegét, heterogenitását hangsúlyozzák. Első előadásom – La Démangeaison des ailes (Szárnyalási kényszer) – alkotói csapatában színészek, képzőművészek, egy táncos-zenész, egy filmes és egy kutya vett részt. Darabjaim egy-egy témát járnak körül a hozzá szervesen kapcsolódó elbeszélési móddal: a repülés vágyát és az esés tapasztalatát (La Démangeaison des ailes, 2003); a jövővel szemben érzett tehetetlenséget (Des Expériences, 2004-2005); a környezeti ártalmakat és az ember képtelenségét arra, hogy kivédje őket (D’après Nature, 2006). Tisztában vagyok a szöveg színházának létezésével és elsőbbségével, ugyanakkor nem csak ez a forma képes megfogalmazni a világgal kapcsolatos kérdéseket; az én előadásaim inkább egy olyan kortárs dramaturgia felé haladnak, amely a bennünk lakó zsigeri problémákat fogalmazza meg. A finom iróniával kezelt tematikát különféle típusú szövegekből szabjuk össze (interjúk, cikkek, versek, dalok, szószedetek), amelyek az egyéb színpadi eszközökkel (test, hang, fény, videó) kombinálva segítik a történet folytonosságát.” (Philippe Quesne)

Május 11-én, pénteken az előadás után Tompa Andrea színikritikus beszélget az alkotókkal. Mindenkit szeretettel várunk!
 
A Trafó programjában időről időre felbukkannak olyan különleges produkciók, amelyek könnyedén átlépik a megszokott műfaji határokat, amelyeket lehetetlen skatulyákba gyömöszölni, amelyek új nézőpontot kínálnak, elgondolkodtatnak, lenyűgöznek és sok szempontból roppant aktuálisak…. Szabó Györgyöt, a Trafó igazgatóját idézve ezek a produkciók a mi fura kis kedvenceink, így igazán megérdemlik, hogy sorozattá fűzzük őket. Jérome Bellel indult és a Vivarium Studióval folytatódik, a minden állomás alkalmával valami újat, szokatlant, meglepőt ígérő Sőtmitöbb sorozatunk.

Részlet a Trafóban 2010-ben bemutatott A sárkányok melankóliája című előadásból




Koncepció, rendezés, látvány: Philippe Quesne
 
Előadók: Isabelle Angotti, Rodolphe Auté, Cyril Gomez-Mathieu, Jung-Ae Kim, Sylvain Rausa, Émilien Tessier, César Vayssié, Gaëtan Vourc'h 
 
Művészeti és technikai együttműködők: Yvan Clédat, Cyril Gomez-Mathieu
 
Zene anyag: Aki Onda, J.S Bach, Flowers from the man who shot your cousin, André Prévin, Aphex Twin, Elmer Bernstein, Armando Trovaioli, REQ, Howe Gelb, Purcell
 

Koprodukció: La Ménagerie de Verre (Paris), Hebbel am Ufer (Berlin), Festival d’Avignon, Kunstencentrum Vooruit (Gand), Internationales Sommerfestival Hamburg, Les Spectacles vivants - Centre Pompidou (Paris), Théâtre de l’Agora Scène nationale d’Evry et de l’Essonne, NXTSTP (Az Európai Unió Kulturális Programjának támogatásával), Festival Baltoscandal (Rakvere), Rotterdamse Schouwburg
 
és támogatja: la Région Ile-de-France, CENTQUATRE
 
A társulatot támogatja: DRAC Île-de-France
 
www.vivariumstudio.net


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek