Hodworks: Pirkad - Premier!

     
1500 Ft / diák: 1200 Ft
Három a tánc bérlet érvényes

16 éven felülieknek

„Engem a próbák folyamán mindig azok a mozdulatok érdekelnek, amikről nem tudom eldönteni, mit is látok voltaképpen. „ (Hód Adrienn)
A Hodworks legfrissebb produkciójában a test, a meztelen test játssza a főszerepet. Feltárul, mint egy táj, az izmok rajzolata, a bőr gyűrődései, az érintések lenyomatai, a bőrpír öltöztetik. Megmutatkozik a test manapság olyannyira elfojtott, tabuvá tett anatomikus-mechanikus gép mivolta, „állat-minősége”. A kölcsönhatások folytonossága, a megállíthatatlan változások a táncosoktól rendkívüli tudatosságot, erőt, kifinomultságot és figyelmet követelő performansszá alakítják ezt az emberi-fizikai tapasztalások ritka pillanatait kutató, merész előadást. Előítéletmentes, szabad, radikális testkutatás, ahogy megszoktuk Hód Adrienntől.
 
Táncolják: CUHORKA Emese, GARAI Júlia, MOLNÁR Csaba, Marcio CANABARRO
 
Konzultáns: SZABÓ-SZÉKELY Ármin és Marco TORRICE
Fény: BLAUMANN Edit és DÉZSI Kata
Koreográfia: HÓD Adrienn
Zene: MIZSEI Zoltán és SŐRÉS Zsolt Ahad

Külön köszönet Hadi Júliának, Czirák Ádámnak és Vass Imrének.

Külön köszönet a MU Színház támogatásáért.

Fotó: KNI        



http://www.hodworks.hu


Az alkotókról:

Hód Adrienn - H
1997-ben végzett a Budapest Tánciskolában, majd nem sokkal később osztálytársaival megalapítja az OFF Társulatot, amelyet 2007-ben követ a HODWORKS. Ugyanebben az évben ösztöndíjat nyer a Műhely Alapítvány „Az ismeretlen kutatása” című programjára, majd 2008-ban - szintén a Műhely Alapítvány meghívására - a Meeting Points magyar-amerikai művészeti program résztvevője. 2010-ben a Trust ösztöndíjasa NYC-ben. 2011-ben a Tempus Alapítvány ösztöndíjasa Berlinben a Tanz Fabrik-nál. 2011-ben a Basse danse-al bekerül az Aerowaves kiemelt társulatai közé és elnyeri darabjával a Lábán díjat. 2012-ben a Jardin d'Europe nyertes pályázója. 2013-ban a Trafóval koprodukcióban készíti legújabb munkáját. 2013. októberétől a Headlands-San Francisco ösztöndíjasa. Alkotómunkája mellett 2005 óta a Budapest Kortárstánc Főiskola tanára, ahol improvizációt tanít.
 
Cuhorka Emese - H
a Budapest Kortárstánc Főiskola táncpedagógus szakán végzett 2011-ben. A Főiskola előadásai mellett, még növendék korában olyan koreográfusok munkáiban is rendszeresen fellépett mint Hód Adrienn, Angelus Iván, Trisha Brown és Fülöp László. Dolgozott együtt a TÁP Színházzal és a Tünet Együttessel is. Pedagógusi érdeklődéséből fakadóan már 2005-től tart kortárstánc és improvizációs órákat amatőröknek. 2007 óta rendszeresen vesz részt a HODWORKS munkáiban.
 
Garai Júlia - H
öt évig a Magyar Táncművészeti Főiskola balett, majd néptánc tagozatának tanulója volt, végül kortárstáncosként végzett a Budapest Tánciskolában. Ezután tér vissza a Magyar Táncművészeti Főiskolára, ahol klasszikus balett pedagógusként szerez diplomát. A kezdetektől tagja az OFF Társulatnak, majd a HODWORKS-nek. Olyan koreográfusokkal dolgozott együtt mint Kun Attila, Berger Gyula, Wally Cardona, valamint szerepelt a németországi Unterwegs Theater-ben és fellépett a TÁP Színházzal, illetve az ARTUS-szal. 2006 óta rendszeresen feltűnik Ladjánszki Márta munkáiban is. 2007 óta a Baltazár Színháznál tanít balett-technikát és kreatív táncot értelmi sérülteknek, 2012 tavasza óta pedig szépkorú érdeklődöknek tart táncórákat a MU Színház 60+ programjában.
 
Molnár Csaba - SK
a Budapest Táncművészeti Szakközépiskola elvégzése után 2004-től a P.A.R.T.S.-ban folytatta tanulmányait. Táncol Angelus Iván, Bakó Tamás, Gál Eszter, Hód Adrienn, Kun Attila, Dawid Hernandez, Mia Lawrence, Anna Teresa de Keermaeker és David Zambrano koreográfiáiban. A kétéves képzési ciklus elvégzése után 2006-ban három évre az olasz Virgilio Sieni táncegyütteséhez csatlakozik. Saját koreográfiákkal 2003 óta jelentkezik. A Műhely Alapítvány meghívására az Inspiráció est meghívott koreográfusa 2008-ban. Hód Adrienn munkáiban 2003-tól táncol, eleinte az OFF Társulat, később a HODWORKS keretében. Alapító tagja a BLOOM! nemzetközi alkotóközösségnek valamint vendégtanár a Budapest Kortárstánc Főiskolán, ahol kortárstáncot és kompozíciós módszert tanít.
 
Márcio Canabarro - BR
kommunikáció- és nyilvánosságelmélet szakon végzett a brazíliai UNIJUI/RS egyetemen. Egyetemi tanulmányai alatt kezdett érdeklődni a test, mint médium megjelenítése iránt a kortárs művészetekben. 2008 szeptemberében sikerrel felvételizett a salzburgi SEAD akadémiára, ahol tanárai voltak többek között Katie Duck (US/NL), Jeremy Wade (US/D), Frey Faust (US/D) és Meg Stuart (US/D). A SEAD elvégzését követően 2011-ben Berlinben telepedett le, és ugyanebben az évben csatlakozott a HODWORKS társulathoz.
 
Mizsei Zoltán - H
énektanár-karvezetés és egyházzene szakon szerzett diplomát 1995-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az egyházzene tanszak doktoriskolájának elvégzése után 2004 októberében DLA doktori fokozatot szerzett. 1995-től óraadóként, 2004-től egyetemi adjuktunsként egyházzene-irodalmat, hymnológiát, menzurális paleográfiát (középkori hangjegyírás), 20. századi szolfézst és kamaraéneket oktat. 2004-től az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Zeneterápia tanszékén zenei improvizációt és zeneelméletet tanít. 2005-től a Budapest Kortárstánc Főiskolán zeneirodalmat és szolfézst tanít. A HODWORKS munkáiban 2007 óta rendszeresen részt vesz. Előadóként számos együttessel turnézik rendszeresen (ének: Voces Aequales, ANS Chorus, billentyűs hangszerek: Specko Jedno, Etnofaun, DAV, Lovász Irén és Szemző Tibor zenekarai), illetve színpadi- és filmzenéket is komponál.
 
Sőrés Zsolt Ahad - H
az elektroakusztikus zaj nagymestere, Budapesten él, húsz éve játszik improvizatív-, zörej- és kortárs experimentális zenét; hangszerei a hagyományos és az öthúros mélyhegedű, valamint a különböző, egyedi készítésű hangszerek, áramkör-átalakított játékok, „low-fi” analóg szintetizátorok és hangforrások, hangzó eszközök.

Szabó-Székely Ármin  - H
színházi dramaturg. 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, dolgozott többek között a Katona József Színházban, a Szputnyik Hajózási Társaságnál és a Tünet Együttesnél. Két éve működik együtt a Hodworks-szel, az előadásokhoz tartozó beavató program kidolgozásában és lebonyolításában vesz részt, valamint konzultánsként működik közre új produkciók létrehozásánál. 
 
 Blaumann Edit - H
„sötét van” mondta
és a lámpa fénye is
belehalványult
(Fodor Ákos, Koan)
 
Színház és Filmművészeti Egyetemen Operatőr Szakán végzett. Számos magyar és külföldi filmes produkcióban dolgozott.  Az Óra c. film operatőri munkájáért Kodak Silver Price-szal jutalmazták és Arany Szemre is jelölték.
 
Dézsi Kata - H
a Budapest Tánciskolában végzett kortárstáncosként, majd a Bktf-en kortárstánc pedagógus szakon. Itt tanult először a fény szerepéről. Érdeklődése idővel az előadások fénytervezésére és világítására irányult, így további tanulmányait a fénytechnika terén folytatta. 2008 óta dolgozik szabadúszó világosítóként és fénytervezőként.

Hadi Júlia - H

A Budapest Kortárstánc Főiskola koreográfus szakán végzett 2010-ben. Rendszeresen részt vett az iskola előadásaiban, táncolt Horváth Csaba, Martha Graham, José Limón, Eleonore Valere koreográfiáiban. 2009-ben a Műhely Alapítvány meghívására Az ismeretlen kutatása című program ösztöndíjasa. Táncol Gold Bea, a Tünet Együttes és az Andaxínház produkcióiban. 2009 óta a HODWORKS munkáiban rendszeresen részt vevő táncosnő, mellette saját munkákat is készít. 2013-ban a megalapítja a Body Lotion nevű formációt.

Marco Torrice - I
középiskolai tanulmányai befejeztével filozófiát kezdett tanulni a római La Sapienza Egyetemen, mellyel egy időben táncórákat és mesterkurzusokat látogat Európa-szerte. 2006-ban kezdi meg tanulmányait az Anna Teresa De Keersmaeker által alapított P.A.R.T.S.–ban. Tanulmányai mellett egyénileg kutatja saját, improvizáción alapuló mozgását, érdeklődése középpontjában a testtudat, a mozgáskészlet és az előadói képességek kiterjesztése áll. Az ismeretlen kutatása című program keretében, 2011 tavaszán létrejött „Me Myself and I” című munkája különböző fizikális és mentális dimenziók egyidejű bemutatásán alapul. A HODWORKS mellett jelenleg a belga „Mossoux-Bonté” együttessel és a Rosas-al dolgozik. 

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek