Nonszensz - Trafó alkotópályázata
Deák Dorottya - Húsleves
Gyerekkoromban mindig abszurd élmény volt látni a nagymamáimat, ahogy óriási átéléssel szopogatják a csirkelábat és csirkefejet amikor húsleveseztünk és azt is, ahogy a felnőttek elfelejtik az asztali etikettet. Mintha a húsleves készítésnek és evésnek lett volna egy saját abszurd esztétikája, meg rítusa és misztikuma is, ami miatt más szabályok szerint működött minden az asztal körül. A mohóság, a zsíros kezek és szájakkal valahogy lett valami gyermeki mindenkiben, főleg a nagymamáimban. És persze abszurd és közben felemelő is volt most ezt húsz év távlatából leforgatni velük.
Bede Kincső - Pista
Valette Fanny - Bevágódtál
Jössz mész, fogadlak engedlek
Egy estén száz bőrt levedlek
Cipellek, feledlek
Bkv- n ablakra lehellek
Mit tehet a sejt
A Duna mindent sejt
Muhanna Hálá, Gábirel Miklós Tulics - Tükörtojás (Installáció)
“Attól még, hogy mindenki fogyasztja, még nem lesz kevésbé abszurd”
Soproni Kincső - Messze
Az üveg kettétöri az arcomat. Egy pirosra és egy zöldre. A zöld menekül a piros elől, szalad, repül a tájon keresztül. Lehúzom az ablakot és eltűnnek, mint szellem a sarokból, ha felkapcsolják a villanyt. Rákönyökölök a párkányra. A szél kifújja a szememből a könnyet. Utána, mivel más nem maradt, a szemgolyóimat kezdi kikaparni. Lassan és sokáig szenved velük, míg egyszer csak hopp, kipattannak. Végig gurulnak a gömbölyű homlokomon, táncot lejtenek a lobogó hajamban, majd szárnyat növesztenek és felrepülnek a magasba. A jobb szememet elkapja egy sirály. Lenyeli. A másik viszont tovaszáll, egészen fel a Naphoz ahol a melegtől szétpattan és csillámként foszlik szét az égen. Az erdőn áthaladva a fák közel hajolnak a vonathoz. Zúgnak és susognak: „Ne menj! Ne menj!”. Nem hallgatok rájuk, ezért mérgesek lesznek. Az ágaikat olyan közel csapják a vonathoz, hogy az épp hogy csak nem tépi le őket. Rémülten bámulom, ahogy nekem vetik magukat, ahogy fenyegetnek. Még az ablakon is megpróbálnak kikapni, hogy egy madárfészek biztos kényelmébe zárjanak. De felhúzom az ablakot. Leülök az ülésre és nem foglalkoztam többet velük. Nem akarok, de nincs választásom. Muszáj mennem.
Georgita Máté Dezső, Orzói Kristóf, Császár Dániel - Nonszensz (Videóinstalláció)
Kovács-Cohner Róbert - Homo Nosce Te Ipsum
Délután elindultam öcsémmel a városba. Borongós nap volt, egykedvű színekkel, akvarell pocsolyákkal.
Színházba mentünk. Az utcán sétálva kistestvérem elmesélte, hogy a lila manók ma is meglátogatták. Én erősebben szorítottam a kezét, nehogy valamelyik terepjáró elüsse - már igazán untam vidám fecsegését.
A darab után egy McDonalds-ban lángost vettem neki, banános ízűt, mert az a kedvence, és míg ő leült elnyalogatni, én kisomfordáltam az adakozó Ronald McDonalds figurák sortüzéből.
Csak egy feketét szerettem volna inni, így betértem a kávézóba. Noir színek és illatok fogadtak: az egyik asztalnál egy hölgy ült öltönyben, vele szemben egy vizsla, nyilvánvalóan a férje. Szemben tökéletes fazonra nyírt szakáll ücsörgött márkás pólóban, ami egy yacht, egy snowboard, egy golfütő és egy Mercedes darabjaiból volt összevarrva. Tőlem balra egy férfi okádott az asztaltársára, akin szatén kosztüm lógott, rajta az árcédula azt hirdette, hogy ez a ruha nem is szaténból készült, mert csak a sznobok vesznek szatént, és csak az igazán eredeti emberek hordanak szaténutánzatot. A szöveg alatt az ár, enyhén kisatírozva, de úgy, hogy az utolsó hét nulla még látszódjon. Miután fizettem, a pincér lerugdosott a lépcsőn, ügyelve arra, hogy a kötelező tíz százalék borravalót azért bent hagyja a zsebemben.
A Mekiben épp a női és a nőrfi wc mellett elhelyezkedő férfi mosdó kilincse után nyúltam, amikor észrevettem, hogy a kilincs helyett egy lány vállát fogom. Rámnézett, mire én évekig a tükör előtt gyakorolt mondatomat próbáltam mélyen a szemébe nézve pilláira lehelni: "Ez itt a férfi wc." Ám csak artikulálatlan bugyborékolás hagyta el a számat, amit még a Lochnessi szörny is pironkodva hallatna egy különösen zsíros német turista elfogyasztása utáni gyomorrontás velejárójaként. Csodák csodájára a lány mégis megértette. Szemében Dante poklának tüze lángolt, ahogy megszólalt éteri hangon: "Elnézést, nem különböztethetőek meg kellőképpen a szimbólumok." Én elvarázsolva hallgattam, miközben a női mosdó előtt kuncogó barátnője az ismerkedési protokoll szerint próbálta a mutató és a kisujja közé fogni nyelvemet, és saját dekoltázsába dugni. Ám én csak az ajtót tévesztő lányt figyeltem, hogyan lengeti a szél a fejére húzott színes, kötött harisnyát, és ő hogyan lóbálja csivaváját e ritmusra ütemesen. Amikor besiettem a wc-be, imádkoztam, hogy még ott legyen, amikor kijövök.
Ott volt. Feje fölött glória világlott. Rám nézett, és ezt súgta: "Hatvan év múlva vége a világnak." Az én lábaim gyökérré válva szívták a linóleumból az E240et és E330-at, szavai mint lágy szellők simogatták agytekervényeimet, de értelmük hiába fürkésztem. Mire felocsúdtam, már eltűnt az egyik szolárium állókabinjában.
Csüggedten indultam kisöcsémmel hazafelé, és az sem érdekelt, hogy mindenhonnan egy antipatikus modell képe vicsorgott rám. Az én arcom volt. Rádöbbentem, mennyire nem ismerem önmagam, ahogy nem ismertem a színeket sem, amik egy percre boldoggá tehettek - a kötött harisnya színeit.
A villamoson unottan bámultam, ahogy öcsémnek a Happy Meal menühöz kapott, ismeretterjesztő filmet reklámozó ólomlufija elgurult és felrobbant. Miközben a magas frekvenciára megrepedtek az ablakok, egy vén kubai trombitás szállt le, méteres szivarral a szájában, két kezében egy-egy vödörrel: egyikben meghasadt szívét, másikban három közepes méretű pontyot cipelt. Én csak némán ültem, szomorún. A harisnyás lányra gondoltam.
Leszálltunk, s mint két árnyalak, hazafelé ballagtunk. Borongós nap volt, egykedvű színekkel, akvarell pocsolyákkal. Kisöcsém a giccses égbolton ugrálta át a felhőket, én felnéztem, és az égen megláttam a harisnya színeit. Eszembe jutott egy mondat: "Hatvan év múlva vége világnak." Arra gondoltam, hogy ez alatt a hatvan év alatt még mennyi mindent átélhetek, ha velem marad ez a naplemente, és láttam, ahogy a részletek szépsége rám mosolyog egy vénember arcáról, amint vigyázva, nehogy elüssék a terepjárók, a deresedő hajú nyarat kíséri át óvón az úton.
Tóth Fanni - Imperatívusz
Az újkori értelmiség
az olcsódohányos cigarettáját tekeri az útpadkán
miközben Pilinszkyt idéz.
És az értelmiségi újkor
az útpadkával együtt
hangosan kineveti.
A generáció
két foga közé szorítja a rezsipénzt
és kiköpi egy színházjegyre.
Mert azt senki tőle,
a boldogtalantól el nem
veheti.
A létkörülmények anomáliája
a kenyéréhség
és a kultúraéhség tangója.
Hátra, oldal, lép, lép, kereszt.
A gyomrodnál fogva megragad.
Közben rájövök, hogy ezek csak
klisés polaroidok az Úr asztalán.
Lefújja őket a szél,
ő forgatja a szemét,
aztán megkérdezi Szent Pétert, hogy van-e dohánya.
Az újkori értelmiség istent tagad.
Aztán a diák este hazasétál
és ráugranak a sikátorban.
Elmosolyodik,
kiforgatja üres zsebeit,
széttárja kabátját és elkezd belőle sütni a Nap.
Bethlenfalvy Péter - Kollégák (Letöltés ITT)
Gyérmán Dávid - A reggeli a nap legfontosabb (v)étkezése
A fiú ma is evés nélkül indult a főútra áthelyezett buszmegállóba. Kifejezetten éhes volt, ám a reggeli stressz miatt még nem tudott semmit sem a szájába venni. Azonban nem maradt sok ideje üres hasára gondolni, hiszen ahogy a megállóba battyogott, a padon megakadt a szeme két rémséges cigányasszonyon. Az egyiknek a gyereke elképesztő módon üvöltött, mire a nő gondolt egyet és az izzadtságtól és kosztól elszineződött pólója alól kicsapta két parizelre emlékeztető csecsét és mérgesen a kölyök szájába tuszkolta. Majd csönd... Hősünk nem tudta véka alá rejteni megilletődöttségét, lányos zavarában visszahőkölt az események láttán. Ezt azonban észrevette az anyuka és mind a hat darab fogával - ami szerencsére már gond nélkül elfért szájában - rá vicsorított, majd megkérdezte: "Mit néze', akarod a másik felit?"
FELHÍVÁS
A Trafó Gondolat Generátor műhelye pályázatot hirdet Alexander Vantournhout: Vörösek című előadása kapcsán!
Ragadd meg az abszurditást a hétköznapjaidban!
Mitől lesznek a racionális helyzetek hirtelen irracionálisak? Tapasztaltad már, hogy egy pillanatba valami nagyobb jelenség sűrűsödik? Volt már, hogy minden rendben ment, de hirtelen mégis kényelmetlenül érezted magad? Milyen nem várt helyeken bukkant fel a csoda és a humor?
Amikor csak annyit tudtál mondani: “Hát ez nonszensz!”
Inspirálódj a fenti kérdésekből, az előadásból, vagy az alkotók által is alapként használt Danyil Harmsz szövegekből, majd küldd be egy általad választott műfajban készülő alkotásod, hogy értékes nyereményekkel gazdagodj, és egy Trafós kiállításon is bemutathasd, hogy neked mi a nonszensz.
Kiknek?
Kortól és előképzettségtől függetlenül bárkinek, akinek már voltak abszurd hétköznapi helyzetei.
Mivel?
A fenti kérdésekről szóló, egyénileg vagy csoportosan készített szöveggel, tánccal, jelenettel, videóval, installációval, szoborral, képpel, zenével, performansszal vagy bármilyen más műfajú alkotással. Fejenként legfeljebb két pályaművel.
Hogyan?
Email-ben a gondolatgenerator@trafo.hu-n. A tárgyba írjátok bele: ‘Nonszensz pályázat’
Meddig?
November 22-ig. A pályaműveket ezután a több művészeti ágat képviselő zsűri értékeli.
Miért?
Mert a nyertes pályaművekből egy egyhetes pop-up kiállítást rendezünk a Trafóban, az alkotások megjelennek a Trafó csatornáin, és beküldőik Trafós jegyekkel gazdagodnak, valamint az első három helyezett egy Cyberjump belépőt, a Könyvbár étterembe szóló vacsorajegyet, és egy élményfestő utalványt is hazavihet.
Az eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitóra december 6-án 17.30-tól kerül sor.
Zsűri tagok:
Bardóczy Ilka, Eke Angéla, Grecsó Zoltán és Kukorelly Endre
Te ott leszel?
