Tárlatvezetés > Eastern Sugar

2022. május 13-án (pénteken) 18:30 órától Németh Ilona tart tárlatvezetést Eastern Sugar című egyéni kiállításán.
 
A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Németh Ilona: Eastern Sugar

A kiállítás 2022. június 19-ig látogatható.

A 2017 óta tartó kutatásalapú Eastern Sugar projekt a csehszlovákiai Juhocukor cukorgyár történetéből kiindulva mára tizenöt szlovákiai, csehországi és magyarországi cukorgyár közelmúltbeli folyamatait mutatja be: az 1861-ben alapított és 2002-ig működő Prága-Modřany cukorgyártól az 1969-ben alapított és működését 2006-ban befejező dunaszerdahelyi Juhocukor gyárig.

A közép-kelet-európai cukoripar története a Habsburg Birodalom idején szárba szökkenő cukorrépa termesztéssel indult, az ágazat előbb az Osztrák–Magyar Monarchia idején, majd a szocializmus időszakában állami támogatással erősödött meg. A Szovjetunió összeomlása, valamint Csehszlovákia felbomlása után a privatizáció, a külföldi felvásárlások és az Európai Unió cukortermelésének csökkenése a cukoripar addigi formájában való széteséséhez vezetett. Ma már csak néhány gyár működik, annak ellenére, hogy az EU cukoripari szerkezetét azóta liberalizálták.

A Trafó Galériában látható kiállítás az Eastern Sugar projekt első magyarországi bemutatója. A kiállítás a kutatás személyes történelmi beszámolókat gyűjtő  archívumából és az egykori gyárak helyszínein készült videók közül válogat.  A kiállított anyagok az európai cukorpiaci folyamatokon belül többek között a kelet-magyarországi Hajdúsági Cukorgyár megszűnésére, valamint hat, egykor a közép-kelet-európai régióban működő gyár a projekt címét is adó francia-brit Eastern Sugar vegyesvállalat által történő felvásárlására reflektálnak. Az Európai Bizottság 2006-ban az Európai Unió cukortermelésének csökkentésére irányuló intézkedéseket vezetett be, miután a Kereskedelmi Világszervezet Ausztrália, Brazília és Thaiföld javára megállapította, hogy az európai cukorexport meghaladja a megengedett mértéket. A gyáraknak az uniós nemzeti kvótakiosztásokon keresztül kiosztott cukorkvótákról való lemondásért cserébe az Eastern Sugar vállalat is elfogadta az uniós szerkezetátalakítási kompenzációkat. A kompenzációért cserébe a kvótákról való lemondás mellett a rendelet a gyárak lebontását is előírta.

Németh Ilona művészeti gyakorlatának alapvető módszere a párbeszéd: a videóinterjúk és fotóesszék formájában megjelenő, a cukoripar különféle szereplőivel, alakítóival és az egykori ipari környezettel való dialógus közelebb vezethet bennünket a cukorral kapcsolatos gazdasági folyamatok és kulturális változások megértéséhez. A művész legutóbbi nagy intézményi kiállítása Budapesten a Dilemma (2011-2012) című retrospektív utazókiállítás-sorozat részeként valósult meg az egykori Ernst Múzeumban. A kiállítás központi eleme Budapesten egy Heller Ágnes nagymamájáról készült videóinterjú köré épülő auditóriumszerű installáció lett volna. A Heller személyét közvetlenül érintő, a baloldali értelmiséget érő politikai támadások miatt Németh úgy döntött, hogy az interjút egy olyan videóinstallációval helyettesíti, amely saját dilemmáját mutatja be, reagálva arra, hogy a politikai körülmények hogyan torzítják el eredeti alkotói szándékát. A neoliberalizmussal kapcsolatos posztszocialista tapasztalatok megosztásának művészeti-kutatói platformjaként működő Eastern Sugar projekt Németh Ilona dialogikus és önreflexív alkotói praxisa folytatásának, következő lépésének tekinthető.


Németh Ilona szlovákiai magyar képzőművész és kurátor. Alkotói gyakorlata a közép-európai régió politikai légkörének személyes tapasztalatát olvassa össze a keleti blokk országainak egyetemes történetével a rendszerváltás éveitől napjainkig. Németh Ilona a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott 1986-ban, majd 1987-ben többedmagával megalapította a Csehországban és a régió más országaiban performanszfesztiválokat szervező Stúdió erté-t. 2006-ban szerzett DLA fokozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában.
Németh Ilona az OFF-Biennále Budapest meghívására a documenta 15 (2022) kiállító művésze. Nemrégiben ért véget az általa kezdeményezett, az Európai Bizottság Kreatív Európa programja által támogatott, a Szlovák Nemzeti Galéria által vezetett Eastern Sugar című nemzetközi kiállítási és kutatási projekt. Két utazó kiállítássorozat társkurátora volt: a Privát nacionalizmus című kiállítás 2014-ben és 2015-ben Budapesten, Pozsonyban, Krakkóban, Drezdában, Pécsett, Kassán és Prágában volt látható; a Universal Hospitality című kiállítás pedig 2016-ban a Wiener Festwochenen, 2017-ben pedig a prágai MeetFactory-ban és a FUTURA-ban valósult meg. 2011 és 2012 között Dilemma című retrospektív utazókiállítását Budapesten, Kassán és Brnoban mutatták be. 2001-ben Jiří Surůvkával közösen állította ki Invitation for a Visit című multimédia installációját a 49. Velencei Biennálén a közös szlovák–cseh pavilonban.

Szöveg: Emily Verla Bovino (kutató, író, képzőművész)


Támogatók:
NKA, Kult Minor, Agrana Sugar, Budapesti Szlovák Intézet, Cukru Production, Káli Kövek, Budapest Galéria, Post Bellum, CIty Gallery Bratislava
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 16h-20h30
  • egyéb napokon: 16h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek