konferencia

MetaFórum X – PermaKrízis 2. nap

MetaFórum X – PermaKrízis - 2.nap
 

Az 1994–1996 között három alkalommal megrendezett MetaFórum örökségét folytatva a MetaFórum X konferencia napjaink krízisjelenségeinek vizsgálatán keresztül a kortárs valóságunkat érintő kihívásokra kíván reflektálni. A MetaFórum X ennek megfelelően a “permakrízis” fogalmából kiindulva járja körül a politikai, társadalmi és kulturális rendszereink folytonos válságállapotának sajátosságait.
 
Közép-Kelet-Európa sajátos politikai légköre és félperifériás pozíciója gyakran képződik meg a mellőzöttség és stagnálás élményében. A kilencvenes években Magyarország a régió átalakulóban lévő társadalmi, politikai és technikai környezetének kísérleti példájaként került a figyelem középpontjába. Jelen konferencia ehhez a nézőponthoz tér vissza, hangsúlyozva a regionális kontextust, párbeszédet kezdeményezve közvetlen környezetünk globális folyamatok által befolyásolt kulturális dinamikájával. A jelenkori kondíciókat vizsgáló elemzések gyakran a “válságok halmazaként”, a “polikrízis” vagy a “metakrízis” kifejezésekkel írják le kortárs létállapotunkat. Értelmezésünkben a  “permakrízis” fogalma elsősorban az időbeliségre fekteti a hangsúlyt: a permakrízis a “végtelen vég”, vagy a “végnélküli bevégződés” folyamatát jelenti és egyúttal sürgeti az olyan válságokkal való szembenézést, mint az ukrajnai vagy a gázai háború, a globális délen zajló háborúk, a jobboldali populizmus világméretű térnyerése, a közelgő környezeti katasztrófa és a globálisan növekvő társadalmi egyenlőtlenségek. Ezek közül a válságok közül egy sem választható el a technokrácia térnyerésétől vagy a digitális kapitalizmus mindent leuraló, kizsákmányoló jellegétől.
 
1994 októberében az első MetaFórum jelentős hatást gyakorolt a korabeli médiaművészetre, aktivizmusra és művészeti diskurzusra itthon és a régióban egyaránt. Az eseményt a Media Research Alapítvánnyal és a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolával együttműködésben Geert Lovink, Diana McCarty és Sugár János szervezte. A konferenciasorozat fontos szerepet játszott a médiaművészet évtizedbeli alakulásában: vitákat és együttműködéseket indított el, lehetőséget teremtett a médiakritika és a taktikai média kontextusának kibővítésére, valamint a Kelet és Nyugat közötti tudástranszferre is. 

Örömmel jelentjük be, hogy 2024 októberében a korábbi eseménysorozat folytatásaként megrendezzük a negyedik MetaFórumot, a MetaFórum X-et, mely korunk válságjelenségeit járja körül, különös tekintettel a digitális technológia művészetre, kultúrára és társadalomra gyakorolt hatására. A MetaFórum X keretében különböző formátumok (előadás, vita, vetítés) találkoznak, nagy hangsúlyt fektetve a fiatal alkotók és kutatók szereplésére. A szervezők célja, hogy a generációk közötti tudásátadásra építve olyan kortárs kérdésfelvetések fogalmazódhassanak meg, amelyek elősegíthetik a nyitott és fenntartható jövőről szóló folyamatos párbeszédet.

Szervezők:
Barkóczi Flóra, Geert Lovink, Lődi Áron, Diana McCarty, Miklósvölgyi Zsolt, Sugár János
 
Előadók:
Dušan Barok, Básthy Ágnes, Cséfalvay András, Mijke van der Drift, Constant Dullaart, Sepp Eckenhaussen, Charlotte Eifler, Hordós Boldizsár, Sanneke Huisman, Kisspál Szabolcs, Kopeczky Róna, Laczkó Juli, David Muñoz Alcántara, Német Szilvi, Tjaša Pogačar, Oleksiy Radynski, Sárai Vanda, Sanja Sekelj

A konferencia nyelve angol. Ingyenes program.

Program
2. nap
2024. október 26.
 
10:00 - 11:30
4. szekció: Beyond the Institutional System – Cultural Work in the Era of PermaCrisis 
Sepp Eckenhaussen: Art in Permacrisis: Organizing Art Workers in the World Beyond Art
 
4+ szekció: Vita 
Moderátor: Miklósvölgyi Zsolt
 
Résztvevők:
Sepp Eckenhaussen
Sanneke Huisman (LI-MA, Amszterdam)
Tjaša Pogačar (ŠUM, Ljubljana)
Kopeczky Róna (Easttopics & Secondary Archive, Budapest)
 
11:30 - 12:30
5. szekció: A Red Forest kollektíva tagjaival (Mijke van der Drift, David Muñoz Alcántara & Diana McCarty) Kisspál Szabolcs beszélget
 
12:30 - 14:00
Ebédszünet a Trafó kávézójában (Trafik)
 
14:00 - 15:00
6. szekció: Aims and Relevance of MetaForum – Then (1994-1996) and Now
 
Kerekasztal Geert Lovink, Diana McCarty, Sugár János részvételével
Moderátor: Barkóczi Flóra
 
15:00 - 15:30
Kávészünet
 
15:30 - 16:30
7. szekció: Beszélgetés az UKRAiNATV és az újonnan alapított Stream Art Network tagjaival 
Moderátor: Geert Lovink
 
16:30 - 17:30
Záró beszélgetés kortárs művészetről, a digitális állapotról és a permakrízisről Magyarországon, a régióban, Európában és a globális színtéren

***

18:00-tól
MKE Intermédia Tanszék (1063 Budapest, Kmety György u. 27.)
Záróesemény: Stream Art Network LIVE az UKRAiNATV webes streaming hálózattal, helyszíni és online közreműködéssel Krakkóból, Kijevből és más helyekről; Kisspál Szabolcs és Geert Lovink beszélgetésével; valamint Jeneses Ádám hangperformanszával


Együttműködő partnerek: Trafó Galéria, Magyar Képzőművészeti Egyetem – Intermédia Tanszék, Holland Királyság Nagykövetsége Budapest

További információ: metaforumx@proton.me
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek