Lázár Helga: It depends

„A 2019-es It depends Lázár Helga első és mindezidáig egyetlen szólóelőadása, amelyet egy maga építette embernagyságú marionettbábbal kettesben ad elő. A saját fejlesztésű, vízszintes zsinórokkal dolgozó bábtechnikát a fizikai színház eszköztárával ötvöző előadás épp olyan játékos kísérletezéssel indul, mint ami életre hívta. A női előadó elkezdi felfedezni az öt különböző férfimodellről mintázott marionettbábbal való interakció lehetőségeit, hogy aztán egy érzéki és költői, absztrakt és asszociatív összegabalyodásban beszéljen kötődésről és függésről, párkapcsolati dinamikákról, dominanciaharcokról, függetlenségről és magányról. Játékos és intim, filozófiai töltetű de közben a fizikalitásban is erősen manifesztálódó kapcsolódások ezek, amelyekben ember és báb hierarchiája felborul, alkotó és alkotás egymástól eloldhatatlan köteléke a dinamikus változáson keresztül a viszony folyamatos újradefiniálására késztet. Az alkotó-előadó Lázár Helga budapesti bábrendező tanulmányaival csaknem párhuzamosan tanult figuraszínházat és marionettépítést Stuttgartban. Onnan indult útjára az It depends is, amelynek elkészítésében a zenét jegyző David Shuckarttal és a koreográfiáért felelős Kovács Domokossal dolgozott.” Sándor Júlia, kurátor

Koncepció, látvány, játék: Lázár Helga
Koreográfus: Kovács Domokos
Zene: David Schuckart

 „Az It depends - című produkció több szempontból is új idők új szeleit jelzi: a mindenestül független produkció, melyben az előadói szerep mellett a szerzői, látványtervezői, kivitelezői feladatokat is ellátja a fiatal bábrendező generáció máris fontos tagja, Lázár Helga. A szólóprojekt persze itt sem egyedül készült: David Schuckart karakteres zenéje és Kovács Domokos koreográfiája markáns társalkotói együttműködést jelez.

Stúdiumként, kísérletként, műhelygyakorlatként tekintek az előadásra, de mielőtt valaki félreérti, ebben semmi lekicsinylés nincs. A szinte egységesen magas színvonalú kecskeméti bábtalálkozón is számos olyan előadást láttam, aminek létrehozói évtizedes rutinokból fogalmaztak, fikarcnyit sem kockáztatva: Lázár Helga az életnagyságú férfibábbal járt érzelmes, erotikus, bizalmas táncát látva a bábműfaj gyakran meg se közelített határairól és rokon vidékeiről is el kell gondolkodni. Meg szabadságról és függésről, erőről és fizikáról, életről és élettelenségről, kapcsolatról és kiszolgáltatottságról. Az It depends költői, érzéki bábtánc a társas magányról.”
Jászay Tamás, Revizoronline.com

Lázár Helga
… a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult bábszínházi rendezést, a Hochschule für Musik und Darstellende Kunst Stuttgarton figuraszínházat, majd a Freie Universitaet Berlinen színháztudományt. Lipcsében él, előadóként, rendezőként,  valamint látványtervezőként aktív Németországban és Magyarországon. 2018 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégoktatója, ahol 2020-ban kezdte doktori tanulmányait. Disszertációjában a figuraszínház definíciós kérdéseit kutatja, alkotóként pedig a test- és figuraszínház, valamint a performansz határterületein mozog. Saját produkcióiban - It depends (2020), Horror Vacui – a holistic masturbation (2021), (1) put the roots down (2) then push them deep into the ground (2023) – önéletrajzi témákból indul ki, improvizációs módszerek segítségével.

Lázár Helga doktori hallgató az SZFE-n és vendégoktató a következő egyetemeken: Színház- és Filmművészeti Egyetem Budapest, Hochschule für Musik und Darstellende Kunst Stuttgart, Dongseo University Busan (Korea).
 
Kovács Domokos
… 1993-ben született, 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen bábszínészként, Meczner János és Tengely Gábor osztályában. A báb mellett  tánccal és különböző mozgásformákkal is foglalkozik: 5 évig volt tagja a Tímár Sándor vezette Csillagszemű néptáncegyüttesnek, 7 évig tanult tai chit, illetve 10 éve aktívan kortárstáncol. Az egyetem elvégzése óta szabadúszóként dolgozik szerte az országban, valamint külföldön, színészként, táncosként és koreográfusként. Önálló produkcióiban, mint a Reburn a cathedral (2022) Dancing On A Grinder (2021) H.A.N. (2017) leginkább a bábszínház és a tánc vegyítésével, valamint az ebből létrejövő új formanyelvvel, a fizikai bábszínházzal kísérletezik. 2019-ben óraadó tanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Gál Eszterrel közösen. Kovács Domokos vendégoktató az Színház- és Filmművészeti Egyetemen, meseterapeuta és bowen-terapeuta.
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek