East End

Timeline - PREMIERE

     
2000 HUF / Discount ticket: 1000 HUF
Trafó passes are accepted

Only in Hungarian.

"A pandémia okozta közös létélmény az egyik kulcsa az előadásnak, ami egyszerre mozgatja meg a nézőket egyéni és közösségi szinten is. És itt a közösségit nem egy tág értelemben használom, hiszen akik elmegyünk az Idővonal előadásra, egy csoport leszünk, közelről látjuk egymást, együtt haladunk és éljük át az előadást. Ez a leírás igaz lehet egy sima nem-közösségi vagy nem-részvételi előadásra is, viszont itt megtörténik a többi néző-résztvevő jelenlétének a tudatosítása. Nem teszünk úgy, mintha láthatatlanok lennének a többiek."

"... az élmény hullámzó, az idővonal szakaszainak arányain még érdemes igazítani, a szöveg stílusa és szerkezete meglehetősen csapongó, az alkotói szándék sem mindig tiszta, hogy közönségként együtt legyünk, vagy külön-külön, hogy az előadás a személyesség vagy inkább az általánosság felé mozduljon-e el. Mégis a színházcsinálás ritka szimpatikus formájával és alakulatával van dolgunk, mert azt végig érezni, hogy ezek a fiatalok - az SZFE és a freeSZFE (ami egykor egy volt, ma már kettő) fel-felbukkanó hallgatóit is beleértve - keresik, igazán lelkesen, tenni vágyóan keresik a kapcsolódás, a finoman bevonás lehetőségét."

"Bár a séta a város viszonylag sík terepén történik, az előadás maga igazi érzelmi-gondolati hullámvasút. Gyors egymásutánban váltják egymást patetikus magasságok és pokoli mélységek, és persze csupa-csupa váratlan, kizökkenésre, „csakazértis”-re okoz adó performansz."

"Az Idővonal című sétaszínházi előadás frappáns művészi válasz a Covid-járványra és a mostani helyzetre. Elmélyülésre, nyitottságra inspirál, hiteles pillanatokat teremt."

"Az igazi truváj (vagy nevezzem átverésnek?) az, hogy legkésőbb a túra legvégére belátom, hogy tarthatatlan ez a hozzáállás: addigra olyan minőségű és mennyiségű, érzéki természetű inger ért, hogy nem úszhatom meg a magamba mélyedést, akármennyire is nem akarok már olyan mondatokkal találkozni, amelyekben szerepel a járvány, vírus, pandémia, oltás meg ezek tetszőleges kombinációi."

"Igazi road movie. Nézünk és látunk helyeket, helyzeteket, embereket, önmagunkat. Nem a pók szenvtelenségével kémlelünk körbe, hogy kiszívhassuk a látnivalókból napi intellektuális betevőnket, és nem is a kukkoló kéjes együttérzésével vagy borzongató szánakozásával. Egyszerre vagyunk katasztrófaturisták és katasztrófák, mi vagyunk a számok és mi vagyunk a számvetők is."

"Nem a városról, mint történeti jelenségről szeretnénk beszélni, hanem a városban élő emberek hangulatáról. Persze, ehhez sokat hozzáadnak a helyszínek, és ezért nem véletlen, hogy hová milyen jelenetek kerülnek. Ezek az elmúlt év lenyomatát adják, de a nyomasztást el akartuk kerülni."

Timeline - PREMIERE Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Box Office opening hours:
  • Main hall performance days: 5 pm - 10 pm
  • studio and club performance days: 5 pm - 8:30 pm
  • other days: 5pm - 8 pm
Trafó Gallery opening hours:
  • Performance days: 4-10pm.
  • Opening hours: Tuesday - Sunday: 4pm-7pm.
  • Closed on Mondays.

  • The Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. works in the maintance of Budapest Főváros Önkormányzata.

Media partners

Cooperative partners