Atmoszférák, effektek, zajok - interjú Bartha Márkkal
A Magyarországon egyedülálló, és csupán néhány aktív alkotót számláló alkalmazott elektronikus zene megkerülhetetlen figurája Bartha Márk sound artist. Vele készült interjúban kísérletet teszünk a beatbox, vokális-, zaj-, kórus- és elektronikus zene fúziójában kiteljesedő merész kompozíciók, és a mögöttük húzódó backstage feltérképezésére.
Hogyan működik együtt az elektronikus zene és a színház szokatlan párosa? Van-e különbség, és ha igen, akkor miben egy élőzenés előadás és egy pusztán elektronikus zenés előadás között?
Az utóbbi időben egyre nagyobb igény mutatkozik színházi előadásokban, hogy zene mellett sound design megoldások is gazdagítsák a hangkulisszát: atmoszférák, effektek, zajok, stb. Ezek ugyanúgy fontos, dramatikus elemei lehetnek egy történetnek. Fekete Ádámmal való együttműködéseim során sokat kísérlezeztünk azzal, hogy atmoszférákkal, terekkel, zajokkal hogyan tudunk egy virtuális hangtérképet megteremteni, ami az előadás történetével párhuzamosan halad, annak értelmezését tágítja, mélyíti. Gyakran ezek a hanghatások a hallhatóság küszöbén mozognak, hogy a nézőben ne a konkrét helyszín képe jelenjen meg, hanem pusztán a fiktív tér jelenléte gyakoroljon hatást. Egészen rendhagyó néha egy-egy ilyen előadás előkészítése, amikor pl. Ádámmal órákon át különböző téli szelek közt válogatunk, a megfelelően zúgót keresve. Fontos ez a kapcsolat számomra, mint barát és mint alkotótárs is meghatározó számomra a vele való együttműködés.
A hangtervezés egyre komolyabb alkalmazása színpadi produkciókban valószínűleg a filmvilág hatásaiból táplálkozhat. Egy színházi helyzetben ez alapvetően úgy néz ki, hogy ezek az atmoszférák, zajok a hangszeres zenei betétek előtt-után, hangszórókról bejátszva gazdagítják a hangzást. Azonban ha egy előadás teljes zenei anyaga elektronikus, az megnyitja annak a lehetőségét, hogy a darab hangi- és zenei világa sokkal szorosabban tudjon együttműködni. Zene, effekt, atmoszféra organikusan egymást váltva, egymás szerepei közt átjárva tud egyként működni. Azáltal hogy ezek a hangi megoldások így összefolynak sokkal finomabban, érzékenyebben lehet hatást kelteni, ami nagyon sok zenei- és hangtervezési lehetőséget rejt, ez engem nagyon inspirál.
Természetesen épp emiatt érdekes feladat az is, ha élő hangszeres zene alá kell elektronikus hangzásokkal dolgozni. Arról nem is beszélve, amikor a zene is és a sound design is a színpadon lévő hangszerek alternatív, kiterjesztett technikájú, akusztikus megszólaltatásával van megoldva. Érdemes a Bélaműhely hangszereit megnézni, amikkel különösen jól lehet egyaránt zenélni, és atmoszférákat-, zajokat kelteni.
Mennyire érzed integráltnak a saját tevékenységedet? A klasszikus színházi zenei berendezkedésnél markánsabban lép fel az elektronikus?
Azt gondolom a hazai színházi szférában létezik még a “hangszeres zene a zene, minden más effekt”-féle narratíva, miközben ezen a paradigmaváltáson, még ha szűken is vesszük, Cage óta megkérdőjelezhetetlenül túlléptünk és ennek is több, mint fél évszázada már. De én optimista vagyok, mert növekszik az igény a zene mellett egy komolyan átgondolt hangi tervezésre is. Külföldön mindig csodálkoznak, hogy csodálkozom, hogy egy színházban is alapfelszereltség pl. az Ableton (zenekészítő és bejátszó szoftver - a szerk.) és természetesen minden helyi hangos tökéletesen kezeli.
Itthon ilyen szempontból talán az általad is említett Stereo Akt előadásai progresszívak.
Igen, a Boross Martinnal való munkák során lehetőségem volt tovább mélyíteni a hang és zene alkalmazását színházi környezetben. A Stereo Akt-os produkciókban a zene, hang, fény és vetítés jellemzően nagyobb szerepet kapnak, elengedhetetlenül fontosak és szerves részeit képezik az előadásoknak. Ilyen előadások megtervezése és játszása is külön kihívás, amikből mindig sokat lehet tanulni és fejlődni. Sok darabunkban a nézők fejhallgatón keresztül hallgatják az előadás hanganyagát, ami egy egészen másfajta alkotói megközelítést igényel. Például ha egy pillanatig is beáll valós csend egy fejhallgatóban, azonnal megszűnik a “varázs”, a néző talán még le is veszi a fülest. Érdekes módon egy ilyen rendszerben például a csend csak szimbolikusan tud létezni: a hangi kontextus teszi csenddé, de valójában valami kis búgás vagy zaj elengedhetetlen. Ezáltal egy folyamatos, szünet nélküli hangjátékot kell megtervezni, majd mindezt, a zenéket, atmoszférákat, narrációt élőben keverem a mikrofonok hangjával együtt előadás közben. Más, interaktív előadásainkban szeretünk például azzal játszani, hogy amit a nézők előadás közben nyilatkoznak a mikrofonba, azt valamilyen megmixelt, megvágott, utómunkázott kollázs formájában visszahallhatják az előadás végén. Ezek megszerkesztését is az előadás közben kell elvégezzem, ami különösen nagy fókuszt igényel az amúgy is sűrű zenei anyag élő bejátszása mellett.
Hogyan viszonyulsz az alkalmazott zeneszerzés korlátaihoz? El tudod választani az alkalmazott, és a független alkotói működésedet? Hatnak egymásra az alkotói módban, szerkezetben?
Alkalmazott zenével foglalkozni valahol mindenképpen kompromisszumok meghozásáról szól. Azt hiszem ez legalább annyira fontos eleme ennek a szakmának, mint a bármilyen nemű zenei kvalitás. Ez egyszerre egy döntés és alkati kérdés is. Nekem úgy tűnik van arra kapacitásom, hogy mások gondolatai, megérzései mentén alkossak, mert amellett, hogy ez egyfajta limitáció, épp annyira motivál a határok felkutatása, körbejárása és feszegetése. De például sok tehetséges zenésztársam sosem foglalkozna alkalmazott zenével, mert fontosabb számukra egy saját zenei út kikristályosítása. Én akkor érzem igazán jól magam, ha ez a két irány egyensúlyban van; van lehetőségem az együttműködésekből inspirálódni, de időről időre visszatérhetek a saját zenei vízióimhoz is.
