Az algoritmikus kereskedés kuriózumai

Itt letöltheted a kiállítás handoutját.

Az RYBN.ORG (FR)  kiállítása
kurátor: Rózsás Lívia

A párizsi székhelyű interdiszciplináris kollektíva magyarországi bemutatkozó kiállításán szokatlan kereskedelmi algoritmusokkal kapcsolatos gyűjteményét mutatja be. Az anonim csoport 2000-ben alakult, azóta performanszokat, interaktív és hálózati installációkat hoznak létre. 2006-ban kezdték el Antidatamining projektjüket, amelyben az adatbányászat eszközeit használva szociális és pénzügyi folyamatokat képeznek le. Olyan jelenségeket rögzítenek és dolgoznak fel - mint például a 2010. május 6-án végbement Flash Crash néven elhíresült tőzsdei összeomlás -, melyek a globalizáció és az automatizáció kérdéseit járják körbe.

Legutóbbi önálló kiállításukra a párizsi Gaîté Lyrique-ben került sor, 2010-ben pedig rezidensként voltak jelen és állítottak ki a karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Medientechnologie-ban. Munkáik világszerte szerepeltek különböző, főként új mediális művészeti gyakorlatokat bemutató kiállításokon és fesztiválokon, többek között Linzben, Berlinben, San Franciscóban, Madridban, Montrealban, Yogyakartán vagy Aberdeenben.

Trafóbeli kiállításuk három installáción keresztül mutatja be az algoritmikus kereskedés kuriózumait, betekintést nyújtva a tőzsde automatizálásának történetébe, a mára már elavult technológiáktól a magas frekvenciájú kereskedést lehetővé tévő mechanizmusokig.


2013. május 17. péntek 18h: beszélgetés és tárlatvezetés a művészek részvételével


Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Francia Intézet, Káli Kövek

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek