Kayhan Kalhor, Madjid Khaladj & Ensemble (IRAN)

     
3500 Ft / elővételben: 3000 Ft
SZAKRÁLIS ZENEI BÉRLET érvényes
Bérletinfo: http://trafo.hu/szakralis
Majdnem pontosan egy évvel első magyarországi koncertje után tér vissza a Trafóba a legjelentősebb iráni zenészek egyike, Kayhan Kalhor. Míg tavaly egy new yorki vonósnégyessel aratott hatalmas sikert, ezúttal egy tradicionális együttest hoz magával, melynek tagjai korunk legkiválóbb perzsa zenészei. Felejthetetlen élményt ígérő koncert!
 
Kayhan Kalhor, akit világszerte a kamancheh, az iráni hegedű legavatottabb mesterének tartanak, nemcsak a radif (klasszikus perzsa zene) hagyományt, hanem származásából adódóan a kurd zenét is műveli kora gyermekkora óta. Jelentősebb együttműködései között említhetjük a Ghazal Projektet (melyben a Trafó indiai sorozatában már bemutatott Ustad Shujaat Khan szitáros a partnere), a Yo-Yo Ma által létrehozott Silk Road Ensemble-t, vagy a Masters of Perisan Music-ot, ahol a legjelentősebb iráni énekesekkel, Mohammad Reza Shajariannal és Shahram Nazerivel játszik együtt.
 
7 éves korában kezdett tanulni hagszerén, csodagyerekként 13 éves korában lett az Iráni Rádió és Televízió Nemzeti Zenekarának tagja. Az Iszlám Forradalom után (amikor sok egyetemet zártak be évekre), elhagyta az országot, majd több nyugati országban élt, így Kanadában is, ahol az Ottawa-i Carleton Egyetemen tanult zeneszerzést. Elsősorban nem politikai okokból hagyta el Iránt, hanem mert folyatni akarta zenei tanulmányait.
 
Zenéjével kapcsolatban a perzsa szó alkalmazásával arra az ősi kultúrára utal, melynek sem Irán, sem az USA politikájához nincs köze. 2003 óta ismét Teheránban él.
 
Madjid Khaladj amellett, hogy Irán legkeresettebb ütőhangszerese, nemzetközi együttműködései is említésre méltók. Zenélt többek között Zakir Hussain, Ry Cooder, Kudsi Ergüner és Trilok Gurtu társaságában. A párizsi Cité de la Musique-ban, a baseli zeneakadémián tanít hangszerén, a tombakon.
 
A zenekar tagjai:
Kayhan Kalhor - kamancheh / iráni hegedű
Majid Khaladj – tombak
Hossein Alishapour - vocal  / ének
Ali Bahrami – santoor



TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek