NEUE ORDNUNG - Gerhes Gábor kiállítása

„Az ellenség a népek barátja”– Umberto Eco
 
A magyar konceptuális művészet egyik legfontosabb hazai képviselőjének Gerhes Gábornak nyílik egyéni kiállítása a Trafó Galériában. A képzőművész legújabb műveit bemutató önálló kiállításán néhány olyan képzeletbeli titkos társaság működésébe vezeti be a látogatókat, melyek tagjaira egyszerre süthető rá az illuminátus, a szabadkőműves, a jezsuita, a kommunista, a terrorista vagy a földönkívüli bélyeg.
 
A művész saját rekonstrukciós módszertanát és az összeesküvés-elméletek retorikáját követve fényképeken, emléktárgyakon, és trófeákon keresztül mutatja be, hogy valóban létezhetnek országokon átívelő, kormányok felett álló, a gazdaságot markukban tartani akaró, világméretű titkos társaságok, melyek valódi célja, hogy megkaparintsák az egész világ feletti szellemi és gazdasági uralmat, valamint gyarmattá változtassanak mindent és rabszolgájukká tegyenek mindenkit.
 
Gerhes kiállítása azonban valójában az emberiség igazi ős-szenvedélyéről, a gyűlöletről szól: az embernek mindig szüksége van valakire, akit gyűlölhet, hogy ezzel magyarázatot találjon a világgal szemben érzett zavarára, létezésének kétségbeesett kisszerűségére, vagy éppen kiszolgáltatottságának nyomorúságára. A Neue Ordnung – az új rend – valójában a gyűlölet, az erőszak és a leigázás dicsőségének rendje. A zord és talányos, ám olykor mégis transzcendens kiállításon Gerhes művei az egyén és a mindenkori hatalom viszonyát firtatják.

Mélyi József megnyitón elhangzott szövege
 itt olvasható.

A kiállítás HANDOUTja letölthető innen.



artmagazin 24 - Neue Ordnung from artmagazin.hu on Vimeo.


A kiállításról megjelent kritikák:

Gellér Judit: 
Ez elment vadászni. / Artportal

Földes András: 
Klerikális szadomazo. / Index

Nemes Z. Márió:
 „Ember az emberben. Ami egyáltalán nem is ember. / Revizor

Cséka György: 
Rémületes mese a hatalomról. / Origo, Kunsztblog

"Átvészelni, túlélni, eltűrni, még ha fáj is" - Interjú Gerhes Gáborral / hvg.hu



Támogatók: NKA, Káli kövek

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek